Lauren Beukes: Zoo City

Újabb Ad Astra könyv, újabb egzotikus tájék. A Zoo City-nek bevallom, először a csodálatos magyar borítója fogott meg, amely Sánta Kira tervezése, utána olvastam csak el a fülszövegét, és döntöttem el, hogy ez nekem kell.

Dél-Afrikában járunk, egy olyan városban, ahol a bűneid nem maradnak rejtve. Zoo Cityben azok az elkövetők, akik más halálát okozzák, nem csak börtönbe kerülnek, hanem állatosodnak: lajhár, kutya, marabu vagy egyéb állat csatlakozik hozzájuk hátralévő további életükre. Mindemellett különleges képességük lesz, mint főhősnőnknek, Zini Decembernek, aki látja az emberek elveszett tárgyait, és képes megtalálni azokat. Egy lajhár a társa élete további részében, amíg el nem ragadj a titokzatos Örvény...

A könyv alapötlete szerintem zseniális, és leginkább az állatosodással foglalkozó részeket élveztem. Olvashatunk fiktív cikkeket, filmleírásokat és interjúkat, amelyek a témáról szóltak, és esküszöm, ha csak ezekből állt volna a könyv, én azt is imádtam volna. Beukes viszont egy nyomozási szálat állít a középpontba, amelynek keretében Zinzinek egy eltűnt énekesnőt kell megtalálnia. Sajnos ez a szál a regény gyengéje: nem tud elég izgalmas lenni, ráadásul a végén úgy érezzük, valahogy az egész nyomozósdinak semmi értelme nem volt, hacsak annyi nem, hogy közben jobban megismerhettük Zoo Cityt és lakóit. Eleve csak erre kellett volna koncentrálnia szerintem az írónőnek...

De a Zoo City nem csak egy egyszerű fantasy, ugyanis a mai Dél-Afrika legsúlyosabb problémáit tárja elénk: szegénység, éhezés, bűnözés, sehova se tartó harcok, gyerekkatonák bevetése. Sajnos ezek nem csak a fantázia szüleményei, nagyon is valóságosak, amelyek oly távolinak tűnnek számunkra. Ez Beukes egyik erőssége, hogy képes az eseményeket, az embereket közel hozni hozzánk. Zinzi December az egyik legtragikusabb karakter, akivel találkoztam, hiszen neki állatosodként már csak múltja van, jövője szinte semmi.

Ami engem még megfogott a regényben, az az, hogy Zoo Cityben az emberek nem csak magukban, hanem kívül is hordozzák a bűneiket. Egy egyszeri eltévelyedés vagy botlás sem marad titokban: örökre ott marad a jele annak, hogy elkövettél valamit. Valahogy nem tűnik ez számomra rendben lévőnek: ha valaki csak egyszer hibázott, akkor feltétlenül egész hátralevő életében kitaszítottnak kell lennie? Hiszen az állatosodottakat egy életre megbélyegzik, és soha többé nem élhetnek úgy, mint annak előtte. Másrészt persze mondhatjuk azt is, hogy megérdemlik, gondolkodtak volna előtte, most viseljék el a következményeket.

Mint talán az látható is a bejegyzésből, nagyon bele tudtam magam élni a regény világába. Szívesen olvastam volna még Zoo City-ről, és azt sem bántam volna, ha Zinzi múltjáról többet tudok meg. Összességében azért én meg tudom bocsátani a gyengébb krimi szálat, és alig várom, hogy olvassak még valamit az írónőtől.

A könyvet köszönöm az Ad Astra Kiadónak!