2017. április 30., vasárnap

A szeszélyes áprilisi beszerzések

Sejtettem, hogy az április bővelkedni fog beszerzésekben, de azt nem gondoltam, hogy ennyire ki fogom tombolni magamat. A Könyvfesztivált hibáztatom maximálisan érte. :)

Ha a Velence útikönyvet is beleszámoljuk, összesen 17 könyvvel lettem gazdagabb ebben a hónapban, ami abszolút rekord, főleg ahhoz képest, hogy előtte 5 könyvet szereztem be 3 hónap alatt. Azért ebből nem kívánok rendszert csinálni, de most nem bánom, hogy így alakult.
Először egy előrendelésem érkezett meg, V. E. Schwabtól az Egy sötétebb mágia, ami nagyon érdekel, hiszen Londonban játszódik. Gulyás Pétertől A végtelen térségek örök hallagását ajándékba vettem meg és akkor már rendeltem magamnak egy példányt. Támogassuk a tehetséges, magyar szerzőket!

A Könyvfesztivál kupaca

Ezután pedig következett a Könyvfesztiválos ámokfutás. Gondolkodtam, hogy írjak-e a Fesztről külön posztot, de végül úgy döntöttem, csak itt a havi zárásnál emlékezem meg róla. Volt itt minden: rengeteg barát és ismerős, kevés akció, de azért jópár klassz megjelenés, a Geopen ismét csodás standja, a szokásos Némózás fish&chips-szel, sci-fi és fantasy kiadói beszélgetés és még egy órás sorbanállás is dedikálásért. A négy napból három napon kint voltam és bár szombatra már nagyon fáradt voltam és kissé megcsömörlöttem a tömegtől, így is nagyon élveztem az egészet. Már hetedik éve járok ki és bár idén az Alexandra-ügy azért rányomta a bélyegét az egész Fesztiválra, én továbbra is nagyon tudom élvezni.

Ami a beszerzéseket illeti, először az Európa standjánál zsákmányoltam be az NW-t, szintén Londonban játszódik és nagyon igényes kiadást kapott. Ide később egy barátnőmmel még visszatértünk, és sajnos felfedeztem az Európa Zsebkönyveket, amiből a Love Story és az Állatfarm velem is jött. Szokás szerint meglátogattam az Agave és a Fumax standját, előbbitől a Távolvíz és a Borne, utóbbitól a Puha Boldog Puffancs és a Halálmadarak jött velem. A Scolar standjánál felfedeztem, hogy a régóta nézegetett A boszorkány ideje most csak egy ezres, így hát nem bírtam otthagyni. A szerelem történetéhez Nikkincs hozta meg a kedvem, mikor kiszúrtam a Magvető standjánál, először otthagytam, másodszorra viszont már hazajött velem. Ezen kívül még a Korongvilág első két részére csaptam le a Delta akciójában.

A Palatinus-domb lányai reciként érkezett hozzám, de ezt is a Feszten kaptam meg, valamint Petamás volt olyan drága, és szerzett nekem a Libriben egy Vajákot, hogy legyen mit dedikáltatnom. Furcsa, hogy a kiadó nem gondoskodott róla, hogy mindegyik részből lehessen kapni kint a Fesztiválon, szerintem ez nagy baklövés volt a részükről.
Végül pedig Jessie Burtontől a Múzsa előrendelésként érkezett meg hozzám.

A csodálatos Geopen stand
Ami az olvasásokat illeti, most egészen jól haladtam, 3 képregényt és 4 könyvet fejeztem be. Egy kedves kollégámtól kaptam kölcsön két Batman képregényt, amiket egyszuszra el is olvastam. A Puha Boldog Puffancsot már a beszerzés másnapján el is olvastam, jókat nevettem rajta, nekem jobban tetszett, mint az első rész.
John Williams-től az Augustus eleinte nehezen csúszott, de a második felére megszerettem a történetet. Alessandro Bariccotól a Tengeróceán hozta a szokásos Baricco-érzetet, már tudom, mire számíthatok, ha kinyitom egy könyvét.
Cheryl Strayedtől a Vadon lett a hónap kedvenc olvasmánya. Végre egy őszinte beszámoló arról, milyen a lelki és testi poklot megjárni, hogy az ember mennyire mélyre tud kerülni, de hogy igenis van esélyt utána még kikerülni innen. Miután elolvastam, legszívesebben én is nekiindultam volna valahova, hogy kigyalogoljam magamból a bajaimat.
Végül a Love Story került sorra, ahogy a Molyon írtam, meg kellett etetnem lelkem rózsaszín felét. Hát nem hiszem, hogy ez a történet mély nyomokat hagyna bennem, sokaknak nagy kedvence, de valahogy engem annyira nem tudott megérinteni. 10 évvel ezelőtt szerintem sokkal jobban szerettem volna.

Ami egyéb téren illeti az áprilist, nem csak az időjárás volt szeszélyes. Nálam nagy fentek és lentek váltogatták egymást, de így a hónap végére úgy tűnik, szépen rendeződnek a dolgaim. Meghoztam egy nagy döntést, július elsejétől egy új munkahelyen várnak rám új kihívások. Lelkileg is volt magamban mit rendezni, de úgy érzem, végre amit le kellett zárnom, sikerült lezárnom, és talán valami új is el fog kezdődni májusban. Amúgy meg le a hóval, és éljen, hogy elkezdődött a szabadtéri koncertszezon!

Májusban igyekszem visszafogni a beszerzéseimet, de még egy-két könyv piszkál, meglátjuk, sikerül-e ellenállnom nekik. Reméljük most már a tavasz megmutatja a szebbik arcát, főleg mert sok szabadtéri programot tervezek. Hajrá május, én hiszek benned!

A többiek áprilisa:

Nikkincs
Dóri
Pupilla
Amadea
Sister
Heloise


2017. április 16., vasárnap

Róma, a város, ami elrabolta a szívem

A tavalyi londoni úti beszámoló után úgy gondoltam, hogy Rómáról is írok Nektek egy bejegyzést, egyrészt azért, mert a londonit is szerettétek, másrészt pedig nekem is jó lesz majd később visszaolvasni ezeket a sorokat.

Róma nekem az a város volt, amiről persze rengeteg olvastam, hallottam, nagyon sok képet láttam, de mégis csak a tavalyi évben kezdett el egyre inkább piszkálni, hogy el kellene ide utazni. Végül decemberben megvettük a repjegyeket, sikerült egy elég jó szállást találni az Airbnb-n, már csak el kellett jönnie a márciusnak.

Az első pillantás a Colosseumra

Mi négy napra utaztunk el, és nehéz válaszolni rá, elég-e Rómára ennyi idő. Azt mondom, hogy a legfontosabb dolgokat meg lehet nézni, de az is biztos, hogy azért így rengeteg mindent kell egy napba bezsúfolni. Lehet, ha egy-két nappal többet maradtunk volna, kicsit lazábbra tudjuk venni az utazást, de én végül egyáltalán nem bánom, hogy így alakult.

Már a repülőn hatalmas élmény volt, hogy amikor ereszkedtünk lefele, az ablakból láttuk a Szent Péter Bazilikát, az Angyalvárat és a Colosseumot is. Valahol itt kezdtem el felfogni, hogy váó, tényleg Rómában vagyok! A reptérről a városba a dugóknak köszönhetően 40 perc volt bejutni, ráadásul a Termini pályaudvar környéke elég zsúfolt, de mindent elsöpört az az érzés, hogy megérkeztünk, és négy napig csak az a dolgunk, hogy megismerjük Rómát.

Nehéz megmondani, mit is szerettem legjobban ebben a városban. Igazából azt tudnotok kell, hogy Róma nagyváros, annak minden előnyével és hátrányával. Közel sem tökéletes, elég sok szemetes rész van, a metró pedig a mi hármas metrónknál is rosszabbul néz ki. De nekem ezek nem szeghették kedvemet, nem ez volt a lényeg. Mert mindemellett ennek a városnak olyan hangulata, olyan zamata van, ami engem maximálisan megnyert magának. Szerencsénk volt, mert a tavasz a szebbik arcát mutatta nekünk, minden nap a szabadban tudtunk ebédelni és volt, amikor simán egy pólóban lehetett flangálni.



Az első dolog, amitől elállt a lélegzetem, az természetesen a Colosseum volt. Élőben látod csak igazán, mekkora ez az épület, és kész csoda, hogy még ilyen állapotban megmaradt. A belső része is fantasztikus, én nem győztem ámuldozni, és elképzeltem, hogy mennyire csodás lehetett ez fénykorában. A másik dolog, ami engem nagyon meglepett, az a Trevi-kút volt. Talán ez a világon az egyik legtöbbet fotózott és ajnározott szökőkút, de megvallom őszintén, én az utazás előtt nem voltam tőle elájulva. Valahogy a képek alapján nem éreztem azt, hogy ez lesz majd az egyik kedvenc helyem, pedig az lett. Egyszerűen csodálatos ez az építmény, mert a szökőkút elnevezés valahogy nem elég rá. Hatalmas, sokkal nagyobb, mint gondoltam volna, csodálatos kék a vize, és én bármennyit el tudom volna üldögélni mellette és csak nézni, hogy minden apró részletét felfedezhessem.

Ami még hatalmas élmény volt, az a Vatikán. Nem csak azért, mert tényleg szebbnél szebb dolgokat lehet látni mind a Vatikáni Múzeumban, mind a Szent Péter Bazilikában, hanem mert teljesen letaglóz az érzés, hogy itt vagy a katolikus egyház szívében. Én nem vagyok vallásos, de még így is megrendített, mikor a Sixtusi-kápolnában voltunk, vagy amikor Szent Péter sírja előtt álltunk. Nehéz átadni, milyen érzés ez, és el se tudom képzelni, mekkora élmény lehet ez egy hívő embernek.

De nem csak a nagy látványosságok csodásak Rómában, szinte mindenhol találni valami szépet. Benézel egy udvarba, és saját kis szökőkútja van, kimész egy térre, és egymás hegyén-hátán látod a templomokat, oszlopokat, obeliszkeket. Szinte felfoghatatlan, micsoda gazdag város Róma, hogy mennyire telített a múlt emlékeivel. És meg kell, hogy mondjam, szerencsére eléggé vigyáznak is rájuk, remélem, hogy még sok embert fognak elkápráztatni.





Londonnal egy nagy bajom volt: nem tudtam egy jót enni, mert piszkosul drága volt az étel, viszont az egész napos járkálásban sokszor megéhezik az ember. Talán mondanom se kell, Olaszországban nincsenek ilyen problémák: pizzák, tészták, tramezzinik, fagyi és még rengeteg finomság várja az éhes utazót. Nekem a gnocchi al pomodoro, vagyis a paradicsomos gnocchi lett a kedvencem, abból bármennyi mennyiséget meg tudnék enni. Amúgy is az olaszok paradicsomos ételei össze sem hasonlíthatók az itthoniakkal. 

Lassan már egy hónapja, hogy utaztunk, de még mindig vannak pillanatok, amelyek annyira élesen felidéződnek bennem, mintha még ott lennék. Például amikor oldalt ültünk a Trevi-kútnál és csak néztük a vizét, amikor a Borgiák kertjéből egy teraszos részről néztük, ahogy lemegy a nap, vagy amikor a Vatikáni Múzeum egyik ablaktábláján megláttam visszatükröződni a Szent Péter Bazilika kupoláját. 




Amikor hazaértem, azt mondtam, hogy ezt a várost mindenkinek látnia kell! Most már azt mondom, hogy persze mindenki oda utazik, ahova szeretne, és muszájból nem szabad semmit sem megnézni. De akit érdekel az ókori történelem, aki szereti Olaszországot, és szeretne minden nap egy újabb jóféle sokkot kapni, annak csak ajánlani tudom ezt a csodálatos helyet. De vigyázzatok, egyrészt biztos, hogy visszavágytok majd, másrészt pedig nagyon fel tudja kelteni az emberben a wanderlustot. A telefonomon már megy a visszaszámlálás Nápolyra.... 

2017. április 1., szombat

8 év

Nem egyszerű ennyi év után újat mutatni az olyan bejegyzésekben, amelyek arról szólnak, hogy eltelt egy újabb év, amikor is az ember lánya bloggerként élte ki magát. Mit lehet még leírni, amit az ember az előző szülinapi posztokban nem írt még le?

Én úgy döntöttem, hogy most a legfontosabb dolgot fogom kiemelni, amit a blognak köszönhetek, ezek pedig az emberek. Az olvasók, legyen azok néha idetévedők vagy régi követők. A bloggertársak, legyen aktívak vagy kevésbé aktívak. Azok, akiknek bármit is adott ez a blog az évek folyamán. Azok, akik adtak bármit is a blognak vagy nekem.

Barátokat, jó ismerősöket köszönhetek ennek a felületnek. Egy olyan baráti kört, akikkel úgy érzem, bármit megoszthatok, legyen az jó vagy rossz. Olyan embereket hozott be az életembe, akikkel lehet soha az életben amúgy nem találkoztunk volna, mert mondjuk más korosztály vagyunk, máshol élünk, más körökben mozgunk. De van egy közös pont, az olvasás, a könyvek, amelyek összehoztak minket.

Vannak, akikkel még nem sikerült találkozni és neten olvassuk csak egymást, de én nekik is ugyanúgy tudok örülni, mint azoknak, akikkel már rengetegszer sikerült élőben is beszélni. Minden egyes komment jól tud esni az embernek, vagy ha kapsz egy olyan e-mailt, amiben valaki arról mesél, mit adott neki a blogod vagy csak megosztja az élete egy szeletét veled. De én azoknak az olvasóknak is örülök, akik nem adnak magukról hangot, csak ritkán, de itt vannak és elolvassák az aktuális agymenéseimet.

Szóval én most ezzel a nyolc évvel Titeket szeretnélek ünnepelni. Nem lehet elég hálás nektek, hogy vagytok, és ennek a blognak, hogy van. Lehet hogy nem írok ide hetente többször, lehet hogy egy ideig felé se nézek, de akkor is része az életemnek az, hogy blogger vagyok. Van ez a hely, ami az enyém, egy kicsinyke szelete a virtuális valóságnak, ahova oda vonulok el, amikor akarok.

Ez egy elég érzelgős bejegyzésre sikeredett, remélem, nem bánjátok. Köszönöm, hogy velem voltatok, vagytok, és remélem, lesztek is még. :)

Kép forrása

Pages - Menu