2018. augusztus 31., péntek

Zárjuk le az augusztust!

Furcsa egy hónap volt az augusztus minden szempontból. A nagy meleg sok mindenre rányomta a bélyegét, ez az olvasásaimon is látszik.



Beszerzések terén egy könyvnél megálltam, N. K. Jeminsintől a Megkövült égbolt érkezett hozzám előrendelésként. Még Az obeliszkkaput is el kell olvasnom, de úgy tervezem, egymást után fogom a két könyvet olvasni, hogy ne legyen időm felejteni.

Ami az olvasásokat illeti, nagyon megérződött az, hogy a lakásban rendszeresen este is 30 fok körüli hőmérséklet volt, így nagyon fajsúlyos kötetekhez nem is éreztem magamban erőt. Így is azért összegyűlt nyolc olvasmány, ami szép szám, még ha nem is hosszú művekről beszélünk. Elolvastam Tisza Kata két művét is: A legjobb hely a városban te vagy versei egészen megfogtak, az Akik nem sírnak rendesen viszont valahogy nem tudott hozzám férkőzni. Elolvastam négy Sin City képregényt is, és rájöttem, hogy egészen be tudott szippantani a világa. Egy kis vidulásként elolvastam Marabu egyik Dodós-könyvét, azt hiszem az első részt is le kell majd vadásznom belőle. Végül pedig Andy Weirtől a The Egg című nyúlfarknyi novellát is sorra kerítettem végre. Szegény Az essexi kígyót meg már július óta gyűröm, remélem szeptemberben sikerül már befejezni.

Azzal kezdtem, hogy furcsa egy hónap volt az augusztus, de azt is mondhatnám, hogy furcsa volt számomra az egész nyár. Nem azt mondom, hogy ez feltétlenül rossz, mert azt is el kell fogadni, hogy az ember életében nem minden úgy történik, ahogy eltervezi. Olyan változások jöttek be az életembe, amire nem számítottam, és még most a hónap végén is történtek olyan dolgok, ami miatt az ősz megint teljesen más lesz, és máshogy kell számolnom vele. De hogy valami pozitívumot emeljek ki, voltam Szlovákiában egy kastélytúrán, ahol nagyon szép helyeket ismerhettem meg, amiről korábban nem is nagyon hallottam.

A bajmóci vár

Szeptemberben újra beindul az élet a könyvpiacon, szóval várhatóan már több könyv fog azért hozzám kerülni. De én inkább az olvasást szeretném, ha visszaállna a regényekkel az életembe, mert pár a képregényeket is nagyon élvezem, jó lenne megint elmerülni egy hosszabb történetbe. Nemsokára vár rám megint egy hosszabb külföldi kiruccanás, ezúttal Svédországba veszem az irányt. A többit meg majd meglátjuk, most azt hiszem hagyom, hogy egy kicsit az élet úgy alakítsa magát, ahogyan kell.

A többiek is zárják az augusztust és a nyarat:
Amadea
Dóri
Sister
Heloise
Pupilla
Nikkincs

2018. augusztus 22., szerda

Csalódni emberi dolog

A Témázós csapat bloggerei mostani témájuknak a könyves csalódásaikat választották, és úgy döntöttem, utóvédként én is leírom a véleményemet.

Bárcsak úgy működne az olvasmányaink kiválasztása, hogy a nekünk megfelelő könyvek villognának a könyvesboltok polcain, vagy online azonnal a kosarunkba ugranának. Persze az ember próbál körültekintően választani, megvannak a jól bevált írói, vagy elolvas kéttucat véleményt, esetleg a kedvenc kiadójától vesz könyvet. Ettől még igenis érik az embert csalódások sajnos, amikor közel sem azt kapja, amit várt volna.

Kinőttem belőlük

Vannak regények, amelyek a 15 évesz kamasz Nitát nagyon boldoggá tudták volna még tenni, de a
25, a jó, 30 éves Nitát már kevésbé. És ezek tipikusan mostanában a YA művek. Az egyik, amit idén olvastam, az Catherine Ridertől a Csók New Yorkban, amely egyszerűen túl blőd volt számomra, a másik pedig a sokak által kedvelt Julie Buxbaum Három dolgot mondj című könyve. Sajnos utóbbinál is azt éreztem, hogy én ebből egyszerűen már kiöregedtem, és mivel érzelmileg már nem tud úgy bevonni, ezért sokkal jobban látom a hibáit. Egy kamasz vagy fiatal felnőtt számára tökéletes lehet, bennem már nem tud mélyebb nyomot hagyni.

A nem kedvelt szerzők

Nem akarok utált szerzőket írni, az talán túlzás lenne, de vannak írók, akik egyszerűen nem nekem írnak. Az egyikük és akitől egyszerűen hiába próbáltam több regényt is elolvasni, egyet sem bírtam befejezni, az Orhan Pamuk. Vagy túlírtnak, vagy halálosan unalmasnak találtam, amit kézbevettem tőle. Elhiszem, hogy sokan szeretik, de én nem adok neki több esélyt.
Lehet, hogy a következőért sokan meg fognak kövezni, de én ráuntam Agatha Christie-re is. Egy időben sok krimijét elolvastam, akár egy huzamban többet is, az utóbbi években viszont teljesen elvesztettem iránta az érdeklődésem. Egyszerűen az utoljára olvasott krimiket már inkább csalódottan, mint elégedetten tettem le.

A kedvencek is tudnak csalódást okozni

Természetesen van olyan, hogy egy szerzőnek nagyon szeretjük a műveit, de egyes könyvei mégsem találnak meg. J. K. Rowlingtól a Harry Potter és az elátkozott gyermek óriási csalódás volt, aminek szerintem kár volt megszületnie. Neil Gaimantől egy elég szép gyűjteményem van, de az Amerikai istenek nem tudta belopni magát a szívembe. John Scalzi nem tudom, minek szánta a Vörösingeseket, de nagyon messze elkalandozott attól, amit szeretek az írásaiban. 

A dühítően rossz könyvek

Vannak azok a regények, amelyre ha csak rágondolsz, már felmegy a vérnyomásod. Sajnálod az időt,
amit egyáltalán rááldoztál. Pupillának ebből szoktak születni a nagy kedvenc paprikás posztjai. :) Nálam ilyen volt például Sara Matilandtől a Hogyan legyünk egyedül, ami egy nagy közhelygyűjtemény és egy gondolat nem volt, amit hasznosítani tudtam volna belőle. Bár Komor Zoltán és Tépő Donát nem valószínű, hogy komolyan gondolta volna a Nácik a dínók ellen című irományukat, de vannak dolgok, amelyeknek nem kellene írásban megjelenniük. Sajnos egyes képeket nem fogok tudni kivakarni a fejemből, amelyeket eme csodálatos mű ültetett belém.
Kuczka Péter a magyar SF egyik elismert, legendás alakja, aki sajnos nem volt tévedhetetlen. Hogy minek a hatására döntött úgy, hogy a Kozmosz Fantasztikus Könyvek sorában meg kell jelennie Fábián László Itt a bobókat is megölik? című agyrohasztásának, az számomra rejtély. Nem hiszem, hogy volt vagy lesz olyan évtized, amikor ez egy jó könyvnek számítana, és nem olyannak, amitől szeretnéd napalmmal kisikálni az agyadat.
Hasonló traumát okozott számomra Merlin Johntól A szexfarm kancái és szukái, amiben megnyugtatna, ha a szerző nem gondolta volna komolyan a művét, de sajnos nem így van. Szerintem a kamaszkorában látott pornófilmek hathattak rá, bár ettől még nem értem, miért is kellett papírra vetnie ezt az egyszerre beteg és nevetséges művet, amelyben felnőtt férfiak zöld taftszoknyában menekülnek. Messze kerüljétek el, ha jót akartok magatoknak.

Klasszikusok, amelyek nekem nem klasszak

Legyen az utolsó kategória azon szépirodalmi műveké, amelyekkel nem sikerült zöld ágra vergődnöm. Az első ilyen az iskolai kötelezők sorában az Odüsszeia volt, amelyet a felénél lazán szó szerint elhajítottam és nem vettem többé a kezembe. A következő traumatikus élmény a Candide, avagy az optimizmusról című mű volt, amelynek egyszerűen minden egyes szereplője, minden egyes mozzanata idegesített. Szerintem 20-30 oldalnál többet nem is bírtam belőle elolvasni.
De nem csak kötelezők okoztak csalódást, voltak saját magam választotta klasszikusok, amivel befürödtem. Ilyen volt Marqueztől a Száz év magány, amelyen szégyen, nem szégyen, de egész egyszerűen elaludtam. Mondjuk az a regény szerintem nem egy 18 éves kezébe való, lehet ma már másként értékelném, de akkor képtelen voltam befejezni. Ahogy Umberto Ecotól A rózsa nevét sem, aminél emlékszem, az dühített fel, hogy fél oldalnyi latin szövegek álltak benne mindenféle fordítás és lábjegyzet nélkül. Akkor én azt éreztem, hogy a szerző hülyének nézi azokat, akik nem tudnak latinul, és ez annyira mérhetetlenül kiakasztott, hogy még a cselekmény legelején letettem a könyvet.

Meséljetek, nektek kik okoztak csalódást?

Akik mesélnek csalódásaikról

2018. augusztus 2., csütörtök

Júliusi könyvhegyek

A július általában nem szokott unalmas hónap lenni, már csak azért sem, mert ekkor ünneplem a születésnapomat. Ráadásul idén egy kerek évszámhoz érkeztem meg, így még több meglepetés várt rám, mint gondoltam volna.



Gondolom senki sem lepődik meg azon, hogy kaptam könyveket is ajándékba, de először kezdjük azokkal amiket én szereztem be. Ezek pedig nem mások voltak, mint képregények. Mostanában elkezdtem gyűjteni őket, és bár közel sem szándékozom mindent megvenni, de azért szeretnék néhány általam fontosnak tartott megjelenést beszerezni. A Watchmen volt az első komolyabb képregény, amit olvastam, szóval nem is kérdés, hogy be kellett szereznem ezt a gyönyörű keményfedeles kiadást. A Sin City-khez meg valahogy kedvet kaptam, nagyon különleges a rajzolásuk. Remélem sikerül majd a második részt is beszereznem valahonnan.
Ezen kívül pedig recenziós példányként érkezett meg hozzám A medve és csalogány, amit még augusztusban szeretnék elolvasni és írni róla.



A többi 12 könyv és képregény pedig már ajándékként érkezett hozzám. Először Philip K. Dick novelláskötetét, az Elektronikus álmokat kaptam meg, majd a párom ajándékozta nekem teljesen magától választva a Trónok harca képregény első részét. A Fumax Kiadó munkatársai most már évek óta a barátaim, ők egy Latex lovagjai nevű képregénnyel és egy yaoi mangával leptek meg, természetesen ezekkel csak viccből, valamint kaptam egy Fekete Tom balladáját is.
A molyos baráti körömtől pedig jött hozzám a Kate Quinntől az Alice hálózata, ami érdekes történelmi regény lesz remélem, Elena Ferrantétől a Nő a sötétben, tőle szeretnék begyűjteni mindent, Dan Simmons-tól a Terror, ami egy szép kis monstrum, de nagyon érdekel, Balogh Boglárkától az Ezerarcú Föld, ami az utazási szenvedélyemhez kötődik, Robert Jackson Bennett trilógiájának a lezárása, a Csodák városa, Dennis Lehane-tól a Titokzatos folyó, amit még sok éve olvastam, és végre van saját példányom is belőle, valamint David Mitchell-től a Szellemírók, amiről már rengeteg jót hallottam.

A meleg és a sok egyéb ellenére azért az olvasás sem ment rosszul júliusban. Először Veres Attila novelláskötete, az Éjféli iskolák került sorra, aminek a hangulata nagyon erős, szerintem sokáig velem fog még maradni. Julie Buxbaumtól a Három dolgot mondj engem annyira nem tudott megfogni, de gyorsan olvasható volt és le tudott kötni. Végre valahára befejeztem China Miéville-től A város és a város közöttet, ami sajnos kevésbé csúszott nekem, mint gondoltam volna. Olvastam egy verseskötetet is, Fodor Ákostól a Lehetet, őt mindig egy élvezet olvasni. Három képregény csúszott még le, a Marvel gyűjtesményből a Titkos háború, Alan Moore-tól A gyilkos tréfa, ami kedvenc lett, valamint újraolvastam a Sin City első részét is. Belekezdtem még Sarah Perry-től A szexi kígyóba, bocsánat, Az essexi kígyóba is, de még csak az elején járok.



Ami magát a hónapot illeti, nagyon izgalmasan kezdődött, ugyanis július elsején a Plitvicei-tavaknál voltam, ami még csodálatosabb, mint a képek alapján vártam. Tényleg olyan, mintha egy földi paradicsomban járnál, az a rengeteg vízesés, a kék mindenféle árnyalata a vízen, imádtam! Jártam többek között keresztelőn, vízilabdaedzésen, koncerten is, de a legemlékezetesebb az a pár nap marad, amikor a szülinapomat ünnepeltem a párommal, barátokkal és a szüleimmel. Minden ünneplés remekül sikerült, de kiemelném a vacsorát a Wasabiban a párommal, valamint a meglepetés szülinapomat a Trapézban, amin ráadásul kaptam ajándékba egy földgömböt, amit egy barátnőm persellyé alakított át. Így meg is lett a repjegy a következő utazásomra. :)

Az augusztus sem ígérkezik unalmas hónapnak, ráadásul rögtön az elejét szabadsággal kezdem, amit már eléggé vártam. Szerintem az olvasásra is marad idő, de igyekszem kihasználni még az időt, ami még hátra van a nyárból. Strandra és élményekre fel!