Pages

Mark Lawrence: Tövisek hercege

2012. április 25., szerda

Tövisek. Megsebeznek, lerántanak, nem eresztenek. A szeretet tövise, a harag tövise, a bosszú tövise... Jorg ezek elől a tövisek elől menekül el 10 évesen, hogy beteljesítse anya és testvére gyilkosa elleni bosszúját. De vajon képes-e a bosszú útját járni? Egyáltalán mit tehet egy tíz éves fiú? Mint kiderül, nagyon is sokat...

Amikor megkerestem a kiadót, hogy engem érdekelne ez a  regény, azt a kérést kaptam tőlük, hogy ne adjam fel az elején, a brutális részeknél, ugyanis a női olvasók ott szokták letenni a könyvet. Erre csak annyit reagáltam, hogy az Amerikai psychót is végigolvastam, annál rosszabb nem lehet. :) Tényleg nem volt rosszabb, de az biztos, hogy kell hozzá gyomor. Ugyanis Jorg és rablóbandája semmit se kímél, hullanak a fejek, omlanak a belek. De a regénynek nem ez a lényege.

Furcsa volt belegondolni, hogy a főszereplőnk egy 14 éves fiú, ugyanis egyáltalán nem olyan a gondolkodása, nem olyanok a tettei. És ez veti fel az egyik legfőbb kérdést, hogy hogy juthat el egy gyermek odáig, hogy több embert öljön meg, mint ahány évet számol? Egyértelmű, hogy Jorgban megtört valami az édesanyja és testvére halálakor, ráadásul az apja sem törődik vele. De vajon ez elég lenne egy gyereknek? Vagy valami amúgy is ott lappangót hozott fel belőle a tragédia? Szerintem Jorgnak mindenképp történt volna valami az életében, ami kihozta volna belőle a gyilkost, de azért a környezete is jelentősen hibáztatható.

Maga a világ, amiben a regény játszódik, leginkább a középkorra emlékeztet engem, de több utalás is van arra, hogy nem a középkorban járunk, hanem a távoli jövőben. Itt újra zajlanak a harcok a kiskirályok között a terültekért, folyik a vér, és senki nem ismer kegyelemet. A mágia újra a mindennapok részévé válik, és az uralkodókat boszorkányok segítik, vagyis inkább befolyásolják.
Ebben a korban a rablóbandák a legrettegettebbek, és ezek közül egynek válik a vezérévé Jorg. De ő nem csak egyszerű vezér, akinek alárendeltjei vannak, hanem a bandatagok a testvérei, a családja helyett a családjává válnak, még ha ezt ő vonakodik is beismerni. Érdekes, hogy ezek a rablók, akik kegyetlen gyilkosok, tolvajok, sokkal többet képesek adni neki, mint a saját apja, a király...

Ami a legjobban tetszett a regényben a fent vázoltakon kívül, az a nyelvezete. Ugyanis tényleg igaz, hogy szinte szépirodalmi a stílusa, de mégsem érződik például ez erőltetettnek a rablók nyelvezetén, azért ők nem úri kisasszonyokként beszélnek. :) A regény utolsó fejezete pedig az egyik legjobban megírt fejezet, amit valaha olvastam. Annyira szépen lezárja a történetet, és vezeti fel a következő részt, mint arra csak nagyon kevés regény képes.

Amit még muszáj kiemelnem, amitől megdobbant a szívem a történet olvasása közben, azok a Gépnarancs-utalások. Lawrence-t a Gépnarancs inspirálta, ami nemcsak a főszereplő személyén és magán a történet elemein érződik, hanem konkrét kikacsintások is vannak. De ezeket inkább nem lőném le, találja meg mindenki maga, úgy az izgalmas. :)

Megkérdezték tőlem, hogy a Tövisek hercege más-e, mint a többi fantasy, tud-e valami újat nyújtani a fantasy világában. Erre a válaszom, hogy igen, mert az eddig megismert fantasy elemeket és újakat is képes úgy vegyíteni, hogy azzal valami teljesen mást képes adni az olvasónak, mint a többi regény.
Mindenkit csak arra tudok biztatni, hogy merüljön el a Tövisek hercege világában, ismerje meg Jorgot, és merüljön el sakkjátszmában, melyet mér évezredek óta játszanak az emberek....

A könyvet köszönöm a Fumax Kiadónak!

Ui: A bejegyzés írása után jöttem rá, milyen jó érzés is visszagondolni erre a könyvre.



Csöndben ne lépj az éjszakába át

2012. április 23., hétfő

Időként bele-bele futok Dylan Thomas verseibe. Az első találkozásunk az újabb Solaris film kapcsán volt, abban szerepelt az És nem vesz rajtuk erőt a halál..., ami nagyon illett is a történethez. A címben is szereplő verse pedig először a Matchedben jött velem szembe, most pedig A szukkubusz dalában került említésre. Álljon hát itt a vers:


Csöndben ne lépj az éjszakába át,
Szikrázzon vén korod, ha hull a nap.
Dúlj-fúlj, ha megszakad a napvilág.

A bölcs bár végül rendjén lát homályt,
Mert nem volt villám-cikázó ajak,
Csöndben nem lép az éjszakába át.

A jó, ki hullám-üttön jajt kiált,
Hogy zöld öblön csepp tett is lángra kap,
Dúl-fúl, ha megszakad a napvilág.

A vad ki naphoz kapkod s búg imát,
S ím késve eszmél: csupa kín a nap,
Csöndben nem lép az éjszakába át.

A zörd tudja, bár verje vaksiság,
Hogy lehet meteor-szemű, ki vak,
Dúl-fúl, ha megszakad a napvilág.

Apám, míg lábad bús oromra hág,
Düh s könny között átkozd, vagy áldd fiad.
Csöndben ne lépj az éjszakába át,
dúlj-fúlj, ha megszakad a napvilág.
(Ford.: Nagy László)



Laurie Halse Anderson: Jégviráglányok

2012. április 18., szerda

Jégviráglányok. Köztünk járnak. Elmennek mellettünk a folyosón, az utcán, egy iskolába járunk velük. Összesúgunk a hátuk mögött: természetesen ilyen vékony, vagy...? A vagy után jöhet az anorexia, vagy még a bulímia szó is. De ezeket szinte félve mondjuk ki, ha egyáltalán kimondjuk, és legtöbbször értetlenül csóváljuk fejünket: hogy lehet nem enni/hánytatni magunkat? Hogy képesek erre, és miért? Anderson úgy döntött, ennek a miértnek és hogyannak jár utána.

Én sosem voltam se anorexiás, se bulímiás. Közelében sem jártam ezeknek a betegségeknek, de ismerek olyanokat, akik az előbbiben szenvedtek. Az egyetemen volt egy lány, akin csak azt láttuk, hogy egyszerűen elfogy, volt, hogy elájult az előadóban is előadás közben. Nem tudtuk, hogy valami más betegség vagy anorexia okozza az állapotát, és nem volta, olyan viszonyban vele, hogy meg merjem kérdezni tőle... Egy ismerősöm azt mondta, ő akkor küzdött anorexiával, amikor a szülei elváltak. Úgy érezte, semmit nem tud irányítani az életében, ezért a súlyát próbálta kordában tartani, mert afelett legalább volt hatalma. Egy barátnőm pedig azt mesélte, amikor már legalább egy hete nem eszik, sokkal erősebbnek érzi magát, nem vonja el az emésztés a teste figyelmét, és sokkal energikusabb, sokkal hatékonyabbnak érzi magát.

Lia is folyton azt hangsúlyozza a könyvben, hogy mennyire erősnek érzi magát, ha nem eszik. Mániákusan számolja a kalóriákat, és minden újabb leadott dekának úgy örül, mintha nagyobb dolog nem történt volna még az életében. Eleinte nagyon idegenkedtem az ő szemléletétől, nem értettem, miért jó ez neki? Miért, miért, miért? Folyton ez kavargott a fejemben. Mindaddig, amíg ő maga feltette a kérdést: miért ne? És innentől egész máshogy szemléltem őt, és a betegségét is. Az ő szülei is elváltak, és szinte láthatatlannak érzi magát a családjában. Nincsenek céljai, nincs hobbija, nincs semmije. Persze látszólag mindene megvan, amit egy átlag tini szeretne, de ez csak a felszín. Ráadásul elveszti a legjobb barátnőjét, és az ő haláláért is magát hibáztatja. Annyival könnyebbnek látszik elfogyni, elhagyni ezt a világot...

Én is megjártam a magam poklát, ami nem olyan volt, mint Liáé, de nekem is szembe kellett néznem a magam démonaival. Voltak napok, mikor minden nap el kellett ismételnem, miért is érdemes élnem, mi a célom, kik azok, akik fájna, ha nem lennének benne az életemben. Én most már kijelenthetem, hogy kimásztam a gödörből, de nem volt egyszerű. Ezért a végén már egyre jobban értettem Liát, egyre inkább láttam, milyen gödörből kell kimásznia. A nagy különbség kettőnk között az volt, hogy ő vágyott minél mélyebbre kerülni ebbe a gödörbe, mert úgy gondolta, így lesz boldog, én viszont tudtam, hogy nem akarok lent maradni, ki akarok mászni onnan! Ezért is nagyon veszélyes szerintem az anorexia, és az összes hasonló betegség: a feloldozás ígéretét nyújtja, közben csak még mélyebbre taszít.

És hogy hogyan jut el egy tinédzser idáig, kell-e, tudunk-e valakit hibáztatni egy ilyen helyzetért, mikor Liák ezrei sodrodnak a halál szélére? Úgy gondolom, hogy egyrészt személyiségfüggő, ki hogyan harcol meg a hétköznapokkal, az élet nehézségeivel, így valamilyen szinten belénk van kódolva, hajlamosak vagyunk-e például az anorexiára. Másrészt viszont nagy a felelősség a szülők, a környezet vállán is. Ha elengedik a gyermekük kezét, ha az iskola nem kínál semmilyen életcélt, ha nincs egy közösség, aki befogadná ezeket a fiatalokat, akkor máshova fordulnak. Ráadásul az anorexia egyfajta közösséget is kínál, hiszen ott vannak a többiek, akik a különböző netes fórumokon, blogokon biztatják arra társaikat, hogy ne adják fel, ne egyenek, hánytassák magukat stb. Természetesen ez egy nagyon bizarr közösség, és elég beteg is, de mégis közösség. Minden embernek szüksége van arra, hogy érezze, tartozik valahova, még ha csak egy ilyen helyre is....

Remélem nem haragszotok meg, hogy nem csak szigorúan a könyvről írtam, de annyi gondolatot váltott ki belőlem a mű, hogy ezeket úgy gondoltam, érdemes megosztanom veletek. Ez a könyv legnagyobb erőssége: elgondolkodtat, és önvizsgálatra késztet. Mindezt pedig az írónő gyönyörűen megírva találja elénk, a legnagyobb borzalmat is szépséges szóképekben, de persze a valóságot egyáltalán nem megszépítve írja le nekünk. Olvassatok hát a jégviráglányokról!

Kinek dalol a szukkubusz? - Eredményhirdetés

2012. április 15., vasárnap


Kicsit több, mint két hete, a blog szülinapját megünnepelendő játékot hirdettem, melynek keretében Richelle Mead A szukkubusz dala című regénye volt a tét. A játékra rekord mennyiségű, 153 nevezés érkezett, nagyon köszönöm mindenkinek, aki részt vett. :) A kérdésre, hogy mely Agave könyvet vagy sorozatot szeretitek a legjobban, leggyakoribb válaszként Suzanne Collins Az éhezők viadala köteteket, és nem meglepő módon Mead Vámpírakadémiáját írtátok.

Most pedig következzék a sorsolás, mégpedig a random.org oldal segítségével.
Tehát a nyertes nem más mint... *dobpergés*

Dzsenszy


Gratulálok neki, e-mailben fogom értesíteni arról, hogyan kapja meg a nyereményét.
Ígérem, nem ez volt az utolsó játék idén a blogon, érdemes máskor is felnéznetek hozzám. :)

Szerdai vágyakozás 2.

2012. április 11., szerda

Nézzük csak, mire is fáj a foga ezen a héten az örök telhetetlen könyvmolynak. :)

A Könyvfesztivál előtt alig másfél héttel nem egyszerű a választás, a kiadók jobbnál jobb könyvekkel készülnek. Ezek között van egy új kiadó, amelynek most fognak megjelenni az első könyvei. Ez pedig nem más, mint az Ad Astra Kiadó, amely színvonalas SF könyvek kiadásába kezd, amelyre nagy szükség van a hazai piacon. A Könyvfesztiválra négy könyvük jelenik meg, ezek közül kettő e-könyvként is. Engem ezek közül Paolo Bacigalupi A felhúzhatós lány című, igazán különlegesnek érkező könyve érdekel egyrészt, másrészt Lauren Beukes Zoo city-je, amelynek a borítója első látásra szerelem.


A felhúzhatós lány rövid története: "Az utóbbi évek legsikeresebb sci-fije, az utóbbi évek legtöbb díjjal kitüntetett regénye, ami egy olajválság utáni Thaiföldön játszódik, ahol a városokat a globális felmelegedés miatt megemelkedett tengerszint­től gátrendszerekkel védik, pusz­tító genetikai járványoktól retteg mindenki, és ahol a genetikailag módosított, szolgalelkű lány, Emiko és a kíméletlen üzletember, Anderson Lake találkozása egész Thaiföldet megrengeti.""


A Zoo city rödis története: "Többszörösen díjazott urban fantasy, amiből nemsokára filmet fognak forgatni. A regény alternatív világában azokat a bűnösöket, akik valaki más haláláért felelősek, miszti­kus átok sújtja: állatok szegődnek melléjük élő lelkiismeretként és a társadalomból való kiközösítettség jelképeként. A főszereplő a fiatal Zinzi, lajhár társával egy különös ügyben nyomoz: egy eltűnt tinipopsztárt kell megtalálnia még a közelgő lemezbemutató előtt."

Az biztos, hogy mindkét könyvről olvashattok majd a blogban. :)

Marina Gyacsenko - Szergej Gyacsenko: Alekszandra és a Teremtés növendékei

2012. április 5., csütörtök

Már a megjelenése óta szemezek az ukrán írópáros regényével, amelynek az eredeti címe Vita Nostra. Szerintem meg lehetett volna hagyni, ugyanis a hangzása és a jelentése, "A mi életünk" is nagyon illik a könyvhöz.
A történet Alekszandráról szól, vagyis Szasáról, vagyis Szaskáról (van még egy pár neve a főszereplőnknek a könyvben), aki egy tengerparti nyaralás során találkozik egy különös emberrel, aki furcsábbnál furcsább feladatok tűz ki számára. Amikor Szaska egyetemre készül, akkor pedig közli vele, hogy a Torpában lévő Különleges Technológiák Főiskolájára kell beiratkoznia, különben a szeretteit válogatott szerencsétlenségek érik...

Ez az egyik legkülönlegesebb könyv, amit valaha olvastam. Azt már megszoktam, hogy az orosz vagy a hozzájuk hasonló stílusú írók, mint az ukránok eleve különös hangulatot teremtenek a könyveikben, és nyakatekert dolgokat tudnak megálmodni. De amit Gyacsenkoék kitaláltak, az nálam eddig mindent felülmúl. Amikor Szaska bekerül a főiskolára, vele együtt csodálkoztam rá mindenre, és nem értettem, mit is akarnak itt tőle, mire megy ki a sok érthetetlen tanulni való. Szó szerint átéltem ugyanazokat az érzéseket, mint a főszereplőnk: a félelmet, az értetlenséget, a rettegést, a szorongást... Azt vettem észre, hogy amikor elalvás előtt letettem a könyvet, még sokáig az én fejemben is a gyakorlatok mentek. Hihetetlen ereje van a könyvnek, és a kezdeti félelem hol fokozódik, hol egy kicsit elül.

Az Alekszandra és a Teremtés növendékei nagyon sokrétű könyv: ott van a fő történetszál, de mellette olyan dolgokról is elgondolkodhatunk, mint hogy mit tennénk meg a szeretteinkért, hogy lehet egy minden értelemben idegen közösségbe illeszkedni, úgy, hogy közben meg kell küzdenünk az összes félelmünkkel. A ki mondott és a ki nem mondott szavak súlya is szóba kerül, a szerelemnek pedig több árnyalata is megtalálható a könyvben.

Számomra nagyon nehéz volt megérteni, pontosan mi is történik a regényben. Volt, amit megértettem, a változást, de hogy hova fog a történet kilyukadni, nem is sejtettem. Mikor elolvastam az utolsó mondatokat, csak néztem maga elé, hogy mi történt? Bevallom, még Amadea bloggertársnőmnek is küldtem egy smst, hogy szerinte pontosan mi történt. Ő adott egy magyarázatot, amely végiggondolva a könyvet tökéletesen következik a történetből, de számomra így is rengeteg nyitott kérdés maradt.

Nagyon remélem, hogy olvashatunk majd még más könyvet is Gyacsenkóéktól magyarul. Eleve ez a könyv is egy ciklus első része, amelyben három könyv jelent meg, de ha jól értettem, nem klasszikus trilógiáról van szó, a második rész már nem Szaskáról szól. A ciklus a Metamorfózis nevet viseli, és ez a fő összekötő szál a könyvek között. (Ha valakinek van erről bővebb információja, kérem írja meg kommentben!)

Szerdai vágyakozás 1. - Új rovat!

2012. április 4., szerda

Úgy döntöttem, én is csatlakozom FantYasticVolumes és kellyolvas bloggerek kezdeményezéséhez, melynek célja az amerikai könyves bloggerek mintájára, de a saját szánk íze szerint kialakított rovatok létrehozása. Egyelőre a legtöbb rovattal még csak szemezem, próbaként pedig a Várólistára! (külföldön Waiting on Wednesday) rovatot kezdem meg, amely nálam a Szerdai vágyakozás nevet kapja a keresztségben. :) Remélem szeretni fogjátok ezeket a bejegyzéseimet is.

Nem egyszerű kiválasztani a sok vágyott könyv közül melyiket is citáljam ide. Végül a várhatóan napokon belül megjelenő Tövisek hercegére esett, Mark Lawrence 2011-es regényére, amelyet itthon a Fumax Kiadó fog megjelentetni. Amire először felfigyeltem, az az érdekes cím és a borító volt, majd mikor megláttam a fülszövegben, hogy a könyvet a Gépnarancs ihlette, már tudtam, hogy ezt el kell olvasnom. Azt halottam róla, hogy elég kegyetlen, véres fantasy, de ez engem nem rémíthet el az olvasásától. :)
Fülszöveg: "Óvakodj a Tövisek Hercegétől...
Kilencévesen végignézte, ahogy anyját és öccsét meggyilkolják. Tizenhárom évesen már egy vérszomjas rablóbanda vezére.
Tizenöt évesen király akar lenni...
Elérkezett az idő, hogy Honorous Jorg Ancrath herceg visszatérjen a várba, amelynek egykor hátat fordított, és elvegye, ami jog szerint őt illeti. Mióta egy tüskebokor tövisein vergődve végig kellett néznie, ahogy Renar gróf emberei lemészárolják anyját és kistestvérét, Jorgot pusztán a harag vezérli. Élet és halál számára csak játszma - és nincs vesztenivalója.
Ám atyja várában ármány leselkedik rá. Ármány és fekete mágia. Bármennyire megingathatatlan is az akaratereje, legyőzheti-e egyetlen fiatalember az elképzelhetetlen hatalommal bíró ellenséget?
A szépirodalmi igényességgel megírt regényt, amelyet Burgess Gépnarancs című műve inspirált, a neves műfordító, Gy. Horváth László (Gépnarancs, A Hobbit, A Sógun stb.) ültette át magyar nyelve."

Talán senki nem lepődik meg azon, hogy természetesen ez is egy trilógia első része. A következő rész, a King of Thorns idén augusztusban jelenik meg külföldön.

M. S. Scott: A római kém

Kíváncsi voltam, hogy M. C. Scott regénye mit tud nekem nyújtani Steven Saylor Róma és Birodalom című regényei után. Mint kiderült, a két író műveit nem lehet, és nem is kell összehasonlítani.
A római kém nem csak a címbeli kém, Sebastos Abdes Pantera története, mellette még két főszereplőt emelhetünk ki: Math-t, a 10 éves fiút, akinek minden vágya, hogy kocsihajtó legyen, és akin szerencsétlenségére megakad a császár szeme; a másik pedig maga a császár, Néró, aki azt hiszi, népe istenként szereti őt, pedig valójában rettegnek tőle kiszámíthatatlan természete miatt. Ha olyan kedve volt, kegyeltjének a legnagyobb vágyait teljesítette, ha viszont rossz kedvében találták, az több ember életébe került... Mindhármuk életét meghatározza egy jóslat, amely Róma pusztulását jósolja meg, és ezen a három emberen egy egész birodalom sorsa múlik...

Scott regényén számomra nagyon érződött, hogy nő az írója. Ugyanis nála a fő hangsúly a karaktereken, az ő kapcsolataikon, érzelmeiken van, a történelem és politika pedig csak a hátteret nyújtja, persze fontos hátteret. Mindegyik főszereplőnk küzd valamivel, valakiért. Pantera a múltjával harcol, Math a jövőjéért küzd, Néró pedig a jelent próbálja uralni. Nagyon furcsa volt számomra a köztük kialakult kapcsolat, ugyanis a regény, maga a kor teljesen kézenfekvőként kezeli a férfiak egymás iránti szerelmét, sőt, a nőkét is. Nem egyszerű kibogozni, ki érez egyszerű szeretetet a másik iránt, és kinél csap ez át szerelembe... Amúgy a legérdekesebb karakter egyértelműen Pantera, de én Math-t is nagyon megszerettem, Nérótól meg a hideg rázott.

Amitől kicsit tartani lehet a történelmi regényeknél napjainkban, főleg ha annak egy jóslat is a része, hogy az egész átmegy egy Dan Brown-féle sablonregénybe. Ez itt nem szerencsére nem történik meg. Scott remekül ír, én teljesen a Római Birodalomban éreztem magam, annyira hitelesen festi meg a kort. Az illatok, a színek, a szereplők, mind-mind a tökéletes hangulat részei. Bár furcsán hangozhat, nekem nagy pozitívum volt, hogy Scott nem kendőzte el a valóságot: a fekélyes sebek nem nyújtanak szép látványt, a fiúcskának pedig nem lesz rózsaillata, ha a napját az istállóban tölti, hanem lóhúgy szaga lesz és kész.

Nem igazán olvastam még olyan regényt, amelynek kém lett volna a főszereplője, de nagyon érdekesnek találom ezt a világot. Az olyan egyszerű trükkök, mint hogy pamutgombolyagot kell tenni az erszényünkbe, hogy ne csörögjön benne a pénz, vagy mint a lopakodás művészete, mert ez már kész művészet, teljesen lenyűgöztek. Főleg, hogy ebben a korban még nem álltak mindenféle kütyük a kémek rendelkezésére, mint James Bondnak, így ők csak saját eszükben és ügyességükben bízhattak.

Nem muszáj tehát a történelem szerelmesének lennünk ahhoz, hogy élvezzük a regényt. Scott az egyik legjobb Róma-regényt írta meg, amelyet eddig olvastam, és alig várom már a folytatását, amely a The Coming of the King címet viseli, és Jeruzsálemben fog játszódni.

A könyvet köszönöm az Agave Kiadónak!

Pages - Menu

 
FREE BLOGGER TEMPLATE BY DESIGNER BLOGS