2012. április 4., szerda

M. S. Scott: A római kém

Kíváncsi voltam, hogy M. C. Scott regénye mit tud nekem nyújtani Steven Saylor Róma és Birodalom című regényei után. Mint kiderült, a két író műveit nem lehet, és nem is kell összehasonlítani.
A római kém nem csak a címbeli kém, Sebastos Abdes Pantera története, mellette még két főszereplőt emelhetünk ki: Math-t, a 10 éves fiút, akinek minden vágya, hogy kocsihajtó legyen, és akin szerencsétlenségére megakad a császár szeme; a másik pedig maga a császár, Néró, aki azt hiszi, népe istenként szereti őt, pedig valójában rettegnek tőle kiszámíthatatlan természete miatt. Ha olyan kedve volt, kegyeltjének a legnagyobb vágyait teljesítette, ha viszont rossz kedvében találták, az több ember életébe került... Mindhármuk életét meghatározza egy jóslat, amely Róma pusztulását jósolja meg, és ezen a három emberen egy egész birodalom sorsa múlik...

Scott regényén számomra nagyon érződött, hogy nő az írója. Ugyanis nála a fő hangsúly a karaktereken, az ő kapcsolataikon, érzelmeiken van, a történelem és politika pedig csak a hátteret nyújtja, persze fontos hátteret. Mindegyik főszereplőnk küzd valamivel, valakiért. Pantera a múltjával harcol, Math a jövőjéért küzd, Néró pedig a jelent próbálja uralni. Nagyon furcsa volt számomra a köztük kialakult kapcsolat, ugyanis a regény, maga a kor teljesen kézenfekvőként kezeli a férfiak egymás iránti szerelmét, sőt, a nőkét is. Nem egyszerű kibogozni, ki érez egyszerű szeretetet a másik iránt, és kinél csap ez át szerelembe... Amúgy a legérdekesebb karakter egyértelműen Pantera, de én Math-t is nagyon megszerettem, Nérótól meg a hideg rázott.

Amitől kicsit tartani lehet a történelmi regényeknél napjainkban, főleg ha annak egy jóslat is a része, hogy az egész átmegy egy Dan Brown-féle sablonregénybe. Ez itt nem szerencsére nem történik meg. Scott remekül ír, én teljesen a Római Birodalomban éreztem magam, annyira hitelesen festi meg a kort. Az illatok, a színek, a szereplők, mind-mind a tökéletes hangulat részei. Bár furcsán hangozhat, nekem nagy pozitívum volt, hogy Scott nem kendőzte el a valóságot: a fekélyes sebek nem nyújtanak szép látványt, a fiúcskának pedig nem lesz rózsaillata, ha a napját az istállóban tölti, hanem lóhúgy szaga lesz és kész.

Nem igazán olvastam még olyan regényt, amelynek kém lett volna a főszereplője, de nagyon érdekesnek találom ezt a világot. Az olyan egyszerű trükkök, mint hogy pamutgombolyagot kell tenni az erszényünkbe, hogy ne csörögjön benne a pénz, vagy mint a lopakodás művészete, mert ez már kész művészet, teljesen lenyűgöztek. Főleg, hogy ebben a korban még nem álltak mindenféle kütyük a kémek rendelkezésére, mint James Bondnak, így ők csak saját eszükben és ügyességükben bízhattak.

Nem muszáj tehát a történelem szerelmesének lennünk ahhoz, hogy élvezzük a regényt. Scott az egyik legjobb Róma-regényt írta meg, amelyet eddig olvastam, és alig várom már a folytatását, amely a The Coming of the King címet viseli, és Jeruzsálemben fog játszódni.

A könyvet köszönöm az Agave Kiadónak!

2 megjegyzés:

  1. "akin szerencsétlenségére megakad a császár szem"
    helyesebb lenne: császári szem vagy a császár szeme

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az utóbbit szerettem volna írni, csak elgépeltem, köszönöm a figyelmeztetést.

      Törlés

Pages - Menu