Könyvgalaxis

A januári nullás hónap, majd a februári egy beszerzés után a március kész könyvforgatagnak tűnt. Itt a tavasz (még ha ez ma pont nem is látszik), beindultak a kiadók is, ráadásul régóta várt recik is megérkeztek. Ebben a hónapban 7 könyvet sikerült beszerezni, ezzel együtt is negyed év alatt csak 8 könyvet szereztem be, amire nagyon büszke vagyok. Tavaly ilyenkor már 15 könyvnél jártam, szóval úgy érzem, egész jól alakul az a célkitűzésem, hogy idén sokkal tudatosabban vásárolok. De nézzük azokat a zsákmányokat! Még február végén kaptam Kultúra utalványt, amit könyvre is el lehetett költeni, ezt kihasználva március elején megvettem On Sai-tól a Lucy-t és az oly vágyott Selyemhernyót. Érdekes, hogy mindkettő második rész, és bár a Scar nem lett kedvencem, a Lucy nagyon érdekel, a Selyemhernyó meg egyértelműen kötelező beszerzés volt. Nagy örömömre az Európa Kiadó felkeresett, hogy elolvasnám-e az új Margaret Atwood könyvet, Az özönvíz évét, erre pedig nem lehetett ...

A bloggerek újra Témáznak, és úgy döntöttem, ehhez a körhöz én is becsatlakozom. A mostani téma a FÉLBEHAGYVA - Út a könyv közepéig és nem tovább.  Én és a félbehagyás egész érdekes viszonyban vagyunk. Gimnazista koromban sokkal könnyebben hagytam félbe könyveket, mint mostanában. A legemlékezetesebb akkori félbehagyásom az volt, amikor az Odüsszeiát olvastam, majd úgy a 120. oldal környékén elegem lett, és egy laza mozdulattal elhajítottam a könyvet és nem folytattam többé. Hát igen, a kamaszkor. :D A kötelezők közül amúgy szinte mindent elolvastam, ezt és a Candide-ot egyszerűen viszont nem bírtam. Ugyanebben a korszakban nagy klasszikusok is megfeküdték a gyomromat. A rózsa neve feldühített, a Lolita pedig rettenetesen untatott. Orhan Pamuknak pedig két könyvébe is belekezdtem, a Hóba és A fehér várba, de egyszerűen képtelen voltam őket befejezni. Őt azóta is kerülöm, két csalódás bőven elég volt ahhoz, hogy ne akarjam megismerni az életműve többi részét. Vannak...

Margaret Atwooddal való első találkozásom kimondottan jól sikerült: A szolgálólány meséje számomra egy remek disztópia volt, pont olyan, amilyet szeretek. Nem csoda hát, hogy ezután kíváncsi lettem az írónő többi művére is. A Guvat és Gazella és Az özönvíz éve a VadÁdám (angolul MaddAddam) trilógia első két kötete, amelyeket kis különbséggel olvastam el, ezért úgy gondoltam, egy bejegyzésben fogok írni mindkettőről. Az első kötetet ráadásul várólista-csökkentés keretében olvastam, míg a második kötetet az Európa Kiadótól kaptam recenziós példányként. Előre lelövöm a poént: míg a Guvat és Gazella simán öt csillagos olvasmány lett nálam, Az özönvíz évével kapcsolatban már vannak fenntartásaim. Ez utóbbi azért nem von le a sorozat értékéből és abból, hogy Atwood egy remek író. Neki tényleg élő, lélegző karakterei vannak, nem csak papírmasé figurák. Érződik az írásain, hogy tűélesen látja mai világunk minden szépségét és csúfságát, és főleg utóbbira úgy mutat rá, hogy nem tudod ...

A januári teljes böjt után talán azt hihettétek, februárban megszáll a könyvzsákmányolás szelleme, és könyvhegyekről fogok nektek beszámolni. Számomra is meglepő módon nem így történt. :) Ugyanis végül csak egy könyvet vettem meg, A kauzalitás angyalát Hannu Rajanemitől. Ez a Jean le Flambeur trilógia zárókötete, aminek nemrég olvastam a második részét, így a harmadiknak is mindenképp a polcomon a helye. Egyébként azért nem kell megijedni, majdnem három könyv lett a februári zsákmány, csak nem tudtam még elmenni a Lírás rendelésemért, így az a két könyv áttolódik márciusra. Ráadásul a következő hónapra egy előrendelésem is van már, és egy recit is biztosan kapok, szóval a jövő hónap végén már kicsit több szerzeményről tudok beszámolni. :) És hogy mire költöttem most könyvek helyett? Körömlakkokra. Mint a képen is látható, az egy könyv mellé négy körömlakk is becsúszott, mind olyan márkáktól, amelyektől még nem próbáltam semmit. A Color Alike lakkok olyan középkategóriá...