Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2023

A nagy 2022-es évzárás

Kép
Már egy éve annak, hogy erre jártam, de úgy döntöttem, a szokásos évértékelő bejegyzésem nem maradhat el. Kicsit segít nekem is átlátni, milyen is volt a tavalyi év. A könyvek Sajnos olvasás szempontjából az utóbbi évek egyik legrosszabbját tudhatom magam mögött. Mióta vezetem az olvasásaimat Molyon, nem volt még ennyire kevés olvasmányom. Amikor nem vagyok olyan lelkiállapotban, akkor nem a könyvek, hanem minden más kerül előtérbe. Így a 2022-es évet mindössze 27 könyvvel és 5640 oldallal zártam. Nem vagyok büszke rá, de hát van ilyen, és tudom, hogy van aki már ennyi olvasásnak is bőven örül. Azért nagyon bízom benne, hogy ennél idén jóval többet fogok tudni majd olvasni.  Tavaly két kihíváson indultam, sajnos egyiket sem sikerült teljesíteni. Sem a 60 olvasás, sem a várólista-csökkentés nem ment most, de ennek ellenére idén is megpróbálkozom majd mindkettővel, de erről majd később. A VCS-nél a legnagyobb hiba az volt, hogy nem készültem kivételesen alternatív listával, és rögtön az