Pages

Óvodás lett a Könyvgalaxis + nyereményjáték

2012. március 30., péntek


Valamiért az maradt meg bennem, hogy a blogom szülinapja áprilisban van. Ehhez képest rá kellett eszmélnem, hogy 2009. március 27-én írtam az első bejegyzésemet, még a freeblog keretein belül. Szóval most már akár óvodába is mehetne a blogom. :)
Hihetetlen, milyen hamar eltelt ez a három év, és mennyi jót hozott az életembe. A blogolásnak köszönhetően új embereket ismertem meg, meggyőződhettem arról, hogy vannak nagyon korrekt és segítőkész kiadók, és sokkal jobban elgondolkodom az olvasmányaimon annak köszönhetően, hogy hosszabban írok róluk. Teljesen magába szippantott ezen idő alatt a könyvek világa, és nem is szeretnék kiszabadulni innen. :)

Köszönöm mindenkinek, aki olvas, kommentel, aki hírét viszi a blogomnak, remélem a továbbiakban is úgy fogjátok érezni, érdemes a blogomat olvasni, figyelemmel követni. Most pedig térjünk rá az ünneplésre! Amely pedig úgy fog történni, hogy én ajándékozlak meg titeket. :)
Az alul látható kérdőívet kell csak kitöltenetek, és máris megadtátok magatoknak az esélyt, hogy megnyerjétek Richelle Meadtől A szukkubusz dalát az Agave Kiadó jóvoltából. Itt is szeretném megköszönni az Agave Kiadónak az együttműködést, akik velem mindig nagyon rendesek voltak, ezért nem lehetek elég hálás lenni nekik.
A játék határideje április 14. éjfél. A nyertest a random.org segítségével fogom kiválasztani, szóval érdemes Fortunához elrebegni néhány imát. :)

Én és a Szent Johanna Gimi

2012. március 25., vasárnap

Úgy döntöttem, nem írok hagyományos bejegyzést A Szent Johanna Gimiről, külön minden kötetről, hanem egy bejegyzésbe sűrítem a gondolataimat róla.

Már régebben is hallottam a sorozatról, de nem igazán keltette fel a figyelmem addig, amíg nem kezdte el több molyos ismerősöm is olvasni, olyanok is, akikről tudom, hogy nem nagyon olvasnak ifjúsági regényeket. Ráadásul kicsit megcsömörlöttem már az amerikai YA regényektől, így gondoltam, miért ne adnék egy esélyt Leiner Laura sorozatának, maximum az első kötet után abbahagyom. Nem gondoltam volna, hogy erre esélyem sem lesz. :)

Ugyanis A Szent Johanna Gimi első része minden hibájával együtt is tetszett, és amint tudtam, elolvastam a másodikat is, a harmadik pedig végképp rajongóvá tett. A sorozat megjelent hat részét kb. olyan két hét alatt elolvastam, na jó, vagy maximum három. :) És hogy mi is fogott meg benne?

Egyrészt a nosztalgia. Ugyanis rengeteg általános iskolai és gimis emlékem jutott eszembe az olvasás során. Mi is plakátokat tettünk ki a falra, nekünk is megvoltak a magunk balhéi, talán gimiben még csontváz is volt, de hozzánk csak az órák alatt hozta be a tanár, és mi Samunak hívtuk. :D És az általános iskolában nekem is megvolt a magam Corteze, a helyes, elérhetetlennek tűnő srác... Aki számomra az is maradt.
Másrészt maga a Szent Johanna. Imádtam volna ilyen suliba járni! Mindig is vágytam arra, bárcsak lenne saját suliszekrényem, akár a nyomiságot is felvállalva jártam volna az olvasószakkörre, szívesen öltöztem volna be Halloweenra és a farsangra, és ha a suliújságba nem is jutottam volna be, akkor is jó lett volna olvasgatni. Nagyon jónak tartom a kis létszámú osztályokat is, így tényleg összetartóbb közösség alakulhat ki, azt viszont nem mondom, hogy a tanároknak kevesebb a gondja, Reni osztálya nem éppen a tündéri kategória. :D
Amit még nagyon szeretek benne, az az egésznek az életszagúsága. Nem mondom, vannak benne eltúlzott elemek, de sok minden van, ami tényleg így zajlik a gimiben, és az alaptípusok is megvannak. Mondjuk az én időmben még nem voltak emósok, szóval róluk nem nagyon tudok nyilatkozni. :))

Amíg az ember elolvassa már megjelent hat kötetet, ami három gimis évet ölel fel, nagyon közel kerülnek hozzánk a szereplők, jól megismeri őket, és kicsit olyan, mintha részesei lennénk a közösségüknek. Jó lenne az életben is Zsoltiékkal bandázni péntek délutánonként a garázsukban. :) Persze ez is olyan könyv, amelyben vannak a tipikusan szeretett, utált és semleges szereplők. Nekem az örök komikus Zsolti és ki más, mint Cortez a kedvencem, akiről teljesen más képe alakul ki az embernek az első és a hatodik kötetben.

És hogy azért ne csak a pozitívumokról legyen szó, jöjjenek a negatívumok. A folyamatos ismétlésektől a falnak mentem. Egyrészt vannak dolgok, amelyek minden egyes részben újra és újra le vannak írva. Ez az első két résznél még rendben volt, de utána kezdett fárasztó és felesleges lenni. Másrészt nem értem, miért kell minden egyes részben hatvanszor leírni, hogy Reni a büfében forró csokit vesz, mikor minden részben azt vesz vagy kólát. Amúgy sem értem, miért kell minden részben részletesen leírni, mit vettek Reniék maguknak.
Amit még nem kedvelek a könyvben, azok Reni szülei. Kétlem, hogy tényleg létezik olyan szülő, aki ha a gyerekének baja van, rohan a könyvespolchoz, hogy azonnal fellapozza, vajon milyen diagnózis illik rá éppen. Bár a kötetek során ez talán már egy kicsit lanyhul, de elő-elő bukkan még. Attól meg, hogy Reni anyukája mindig azt mondja, a kis barátaid, a falba tudnám verni a fejem. :D

Mindezek ellenére alig 3 hét alatt lett belőlem Szent Johanna Gimi rajongó. Bújom a Facebook oldalt, hallgatom a könyvben felbukkanó zenéket, és lesek minden információmorzsát, ami fellelhető a hetedik részről. Úgy fest, még a május ötödikei Szent Johanna Gimi találkozóra is elmegyek, ami a Pecsában lesz. Bár gondolom érdekesen fogok festeni 23 éves fejjel a sok tizenéves között, de a rajongás kortalan, és remélhetőleg nem fogok annyira kilógni. :D

Összességében azt tudom mondani, hogy azoknak ajánlom a sorozatot, akik szeretnének kicsit kikapcsolódni, az idősebbek nosztalgiázhatnak, a gimi előtt állok kicsit beleshet a gimnázium falai közé, a gimnazisták meg élvezhetik, hogy velük egykorúakról olvasnak, akiknek hasonló problémáik, érzéseik vannak, mint nekik. Akár ötleteket is szerezhetnek, mivel dobhatnák fel a saját iskolájuk hétköznapjait.

Oldalak, ahonnan több információt szerezhetsz a sorozatról:
Szent Johanna Gimi hivatalos oldal
A Szent Johanna Gimi Fan Club
Facebook oldal

Egy új kezdet

2012. március 21., szerda

Hosszas tanakodás után döntöttem úgy, hogy mostantól én is a blogspoton blogolók táborát fogom erősíteni. Ennek több oka is van, a legfőbb, hogy sokkal szimpatikusabb a blogspot felülete, könnyebb vele sablont műteni és mindenfélét beállítani. Szóval mostantól a Könyvgalaxis is itt tanyázik. :)
A régebbi bejegyzéseket nem hozom át, maradnak a freeblogon, az oldalsávban át is lehet kattintani és a régebbi posztokat elolvasni, ha valaki kíváncsi rá.
Az oldalsáv alján pedig rendszeres olvasóvá válhat, aki szeretne, mindenkit szeretettel várok. :)

Majdnem biztos, hogy be fogok vezetni új rovatokat, de hogy ezek mik lesznek, fedje jótékony homály. Magyarul még fogalmam sincs, mik lesznek ezek. Az biztos, hogy a szokásos olvasmánybeszámolók maradnak, remélhetőleg továbbra is érdekesnek fogjátok találni őket. :)
Nem ígérem, hogy rögtön nagy aktivitásom lesz, ugyanis a szakdogám leadási határideje nagyon közel van már, az áll most az első helyen. De azért igyekszem minél hamarabb új posztokkal jelentkezni. :)


Pages - Menu

 
FREE BLOGGER TEMPLATE BY DESIGNER BLOGS