Pages

A zombikat lelövik, ugye?

2013. március 30., szombat

Bár lehet, hogy ezt nagyképűség kijelenteni, de azt kell mégis mondjam, hogy ez a bejegyzés az egyik kedvencem lett a sajátjaim közül. Tavaly március 5-én jelent meg a konyvgalaxis.freeblog.hu-n, és kijelenthetem, hogy elég nagy népszerűségre tett szert. Azóta sem vesztett az aktualitásából, sőt, mivel pont most jelent meg a Warm Bodies regény magyarul, Eleven testek címen, amelyet hamarosan követ a film is, aktuálisabb nem is lehetne.

A vámpírok, angyalok és tündérek után egy olyan lény került az ifjúsági irodalom kereszttüzébe, amelyre nem gondoltunk volna: a zombik.

Mihez is vagyunk szokva zombik terén? Hogy ők lélek nélküli élőhalottak, akiket csak az éhség és a túlélés
hajt. Nem nyújtanak éppen vonzó látványt, hiszen oszlanak-foszlanak, rothadnak is, és általában vér borítja őket, szóval a tisztálkodás sem erősségük. Nem támadnak tőlük az embernek éppenséggel romantikus gondolataik. Mostanáig.

Ugyanis a csillogó, szerelmes vámpírok, és a szenvedő vérfarkasok után érkeznek a szerelmes, érző zombik! Akik csak kicsikét rohadnak, mert hát valahogy csak vonzónak kell majd lenniük a lánykák szemében. Az első ilyen könyv, amibe belefutottam, az Lia Habeltől a Dearly, Departed, amelyről Lobo blogjában olvastam. A sztori egy lány történetét meséli el, aki egy katonába szeret bele, aki nem mellesleg két éve halott. Idézet Lobo bejegyzéséből: "A lány egy olyan táborba kerül, ahol a hadsereg gerincét zombik adják, akiket egy jól képzett orvoscsoport tart kordában, mert azt felfedezték, hogy nem mindenkiből lesz emberevő mozgó hulla, hanem vannak akikben megmarad az emberiesség, s a bomlásuk is féken tartható. Nora eleinte fél és undorodik, aztán fokozatosan megkedveli Bram-et, majd a csapatát és végül még szerelmes is lesz a fess, de halott fiúba." Nagyon romantikusan hangzik, nem? :P

Aztán a következő könyv, amibe belefutottam, az a Isabelle Kruger Undead című műve. Ez egy 18 éves lányról szól, aki zombik ellen harcol, míg egy nap találkozik Aidennel, aki félig ember, félig zombi. Hoppá-hoppá, ez aztán a kombináció! Itt nem tér rá ki a fülszöveg, hogy egymásba szeretnének, de a történet adja magát. Persze azért itt is van emberiség megmentése, meg világbéke, hehe.

A legújabb őrület pedig, amire Hálivúd is lecsapott, az a Warm Bodies. Bár a címről egy melegfilm juthatna
eszünkbe, nem erről van szó, ez annál sokkal jobb! R ugyanis egy fiatal srác, akinek nincsenek emlékei, pulzusa, persze zombi, de álmai vannak. Bár csak néhány szótagot képes beszélni (rohadó nyelvvel ugyebár macera a kommunikáció), de a lelki világa nagyon színes. "Élete" akkor változik meg, amikor egy tinisrác emlékeit megtapasztalja, miközben elfogyasztja annak agyát (!), és hirtelen felébred benne a védelmező ösztön, hogy megvédje az áldozat barátnőjét. Persze aztán innentől itt is van szerelmi történet... Már nem azért, de ha valaki kiszívná a barátom agyát, nem hiszem, hogy azzal a zombival tartanék, főleg ha még el sem tudja mondani, hogy bocsi, nem személyes a dolog, csak éhes voltam... Nem hogy még bele is szeressek. Persze nem olvastam a könyvet, de a fülszövegre azért erősen ráncolom a szemöldököm.

Szóval itt állunk, ahol a part szakad: elözönlik a piacot a szerelmes zombik, és mi semmit sem tehetünk ellenük. Részemről itt van az a pont, amikor azt mondom, ez már túlzás. Érző vámpírok: ok, Anne Rice megmutatta, lehet ezt szépen művelni. Érző farkasok, tündérek satöbbi: legyen. De érző élőhalottak? Számomra nem szimpatikus az ötlet. Azért lehet, hogy a Warm Bodiesnak (remélem nem Meleg testek lesz a címe, mert akkor sírok) adok egy esélyt. De csak a könyvnek, a filmverzió már az első képek után heveny rángást vált ki belőlem.


Négyéves lettem én...

Négy évvel ezelőtt egy ködös márciusi napon, a kandalló mellett ülve, egy pohár borral a kezemben eldöntöttem, hogy elindítom ezt a blogot. Na jó, természetesen nem így történt. :)

Be kell valljam, pontosan már nem is emlékszem, hogyan történt az első bejegyzésem megírása, azt viszont tudom, hogy miért. Úgy éreztem, meg szeretném osztani másokkal is a gondolataimat az olvasmányaimról, és ehhez a blogformátum tűnt a legmegfelelőbbnek. Akkor még nem voltam a moly.hu tagja, így csak ez a felület állt a rendelkezésemre. Az első bejegyzésem pedig Cecilia Ahern Ui.: Szeretlek című regényéről készült, március 27-én, ami nem nyerte el túlzottan a tetszésemet. Kíváncsi lennék, hogy négy év elteltével is ugyanaz lenne-e a véleményem.

A kezdeti botladozások után egyre jobban megszerettem a Könyvgalaxist, és főleg a Molynak köszönhetően egyre több olyan olvasóm lett, aki visszatért hozzám. A pozitív visszajelzések mindig balzsamot jelentettek a lelkemnek, hogy igenis van értelme csinálni. Mert persze, az ember általában blogot a saját kedvére kezd írni, de aztán ahogy telik az idő, egyre inkább vágyik rá az ember, hogy ne csak pusztába kiáltott szavak legyenek a bejegyzései.

Sajnos az utóbbi több, mint fél évbe, mióta dolgozom, kevesebb az időm a blogra, és bevallom, a lelkesedésem is kicsit megcsappant. Mindig látom, hogy mások akár hetente több posztot is írnak, én pedig örülök, ha hetente-kéthetente egyszer képes vagyok egyet legyártani. De a blogolást ezek mellett sem kívánom abbahagyni. Inkább írjak kevesebbet, de akkor az tényleg a saját, és remélhetőleg a ti örömötökre is történjen.

Sokat gondolkodtam, milyen játékot hirdessek meg nektek, amely emlékezetessé teszi ezt a szülinapot. Bevallom, nem jutottam még eredményre, de április folyamán számíthattok azért valamire. :) Addig is arra gondoltam, hogy ünneplés gyanánt a freeblogról áthozom azokat a bejegyzéseket ide, amelyek a szívemnek a legkedvesebbek voltak.

Végezetül pedig szeretném megköszönni mindenkinek, aki olvassa a Könyvgalaxist, akár rendszeresen, akár csak hébe-hóba. Én még remélhetőleg itt leszek jó ideig, tartsatok velem továbbra is, és olvassatok annyi könyvet, ami a csövön kifér. :)

Mindenkit virtuálisan megkínálok egy szeletnyi könyvtortával. :)

Sylvia Day: Hozzád kötve

2013. március 16., szombat

Most már senki sem kételkedhet abban, hogy a vámpírláz után, amelyet a Twilight indított el, az erotikus regények korát éljük. A szürke ötven árnyalata hatalmas sikere (amiről lehet persze vitatkozni, hogy jogos-e vagy sem) megnyitotta a könyvpiacot a többi hasonszőrű mű előtt.
Slyvia Day első romantikus-erotikus regényei már 2006-ban megjelentek, de a Crossfire-trilógia volt az első nagy sikere. Van egy olyan érzésem, hogyha E L James nem robbant ekkorát A szürkével, Dayre sem figyelt volna fel senki.

A történet szerint Eva, a karcsú, hosszú szőke hajú, szürke (!) szemű, mindenki által bombázónak tartott lány, a Crossfire vállalatnál kapja meg első munkáját, és még a munkakezdése előtt belefut egy rejtélyes, lélegzetelállító kinézetű idegenbe, akitől persze másodpercek alatt benedvesedik, mert ez már csak így szokott menni. Mint később kiderül, nem másba botlott bele, mint Gideon Crossba, a vállalat főigazgatójába. Eva próbálja magát távol tartani a férfitól, de nem tud ellenállni a vonzásnak, és hamar a karjaiban találja magát, veszélyes szenvedélynek kitéve lelkét.

Nem úgy hangzik, mint egy rossz Romana történet? És nem csak úgy hangzik, hanem véleményem szerint az is. Egy regény, amelyben minden szerepül eszeveszettül jól néz ki: Gideon, Eva, Eva biszexuális lakótársa, Eva édesanyja, Gideon családtagjai... Egyetlen csúnya vagy legalább átlagos kinézetű szereplővel sem találkozunk a könyv lapjain, ami véleményem szerint erősen hajaz a brazil szappanoperákra.
Ráadásul a karakterek egytől-egyig végtelenül idegesítőek. Evát legszívesebben többször is megpofoztam volna, hogy te komolyan gondolod magadat? Egy limuzinban szinte semmi ismeretség után szexel Gideonnal, majd rá két órára már azt várja el, hogy a férfi komolyan vegye, 2 nap múlva pedig már hisztizik azon, hogy őt is ugyanúgy meri kezelni, mint bármelyik más nőjét. Mert hát Evával nem lehet így bánni, ő különleges, de hogy mitől, az az olvasó számára egyáltalán nem derül ki. Persze, ott van a sötét múltja, de az rettenetesen erőltetett, és érződik, hogy csak muszáj alapon került bele a történetbe.

Aztán itt van Gideon, akibe elvileg az összes nő első látásra belezúg. Na már most én részemről csak egy egoista frátert láttam benne, aki hozzászokott, hogy mindenki elsőre a lábai elé omlik. Evával úgy beszél a regény elején, mint egy utolsó kutyával, akinek annyi a dolga, hogy széttárja neki a lábát, mert hát ő a nagy Gideon Cross! Szoknyát, bugyit le, ha ő jön a közeledbe! Én ebben semmi vonzót nem találok, de lehet bennem van a hiba.

Aztán ott van Eva utcán nevelkedett, zűrös kamaszkorral megvert lakótársa, akinek már a nevét is elfelejtettem (ez azért sokat elárul...). Róla leginkább azt tudjuk meg, hogy férfiként nem veti meg sem a férfi, sem a női nemet, és majdnem minden este mással kamatyol. Az összes létező kapcsolatát elbarmolja, kivéve az Evához fűződő barátságát, de annak se sok híja van, hogy tönkretegye. Ő az, akinek annyi a szerepe, hogy legyen egy pasi, akire Gideon alaptalanul féltékeny legyen, mert hát a lakótársa fotómodell, és mint írtam, ő is irtó jól néz ki, nanáhogy!

Ezen kívül még feltűnik Eva meleg főnöke, akinek csak annyi a dolga, hogy meleg legyen, mindemellett néha megdorgálja és figyelmezteti Evát, hogy mégse kéne összejönni a főnökkel, meg leszopni őt az irodában, irgum-burgum, na jó, azért nem rúgunk ki, mert annyira hiperszuper munkaerő vagy! Hogy miért, arról se tudunk meg túl sokat, biztos a szürke szemekben rejlik a titok nyitja.

Szóval itt vannak ezek a csodálatos kinézetű de rettenetesen buta és egysíkú szereplők, akiket sikerült ráadásul egy nagyon bugyuta történetbe belehelyezni, ahol az a lényeg, ahogy én kivettem, hogy minden ötödik oldalon lehessen ábrázolni egy szexjelenetet. Gideon és Eva kapcsolata, akár csak Ana és Christian Grey kapcsolata, egy rakás hisztiből és félreértésből áll. Mindemellett mint említettem, Eva azt hiszi, csak azért, mert lefeküdt egy pasival, máris kizárólagos jogot formálhat rá, annak rögtön be kell avatnia élete minden egyes részletébe, mert neki ez a minimum, ami jár.

Valahogy így foghattam a fejem olvasás közben
Talán a bejegyzés hangneméből is érződik, mennyire sikerült ennek a könyvnek felidegesítenie. Mindemellett az a vicces, hogy nagyon hamar el lehet olvasni, falni lehet a lapokat, miközben azért szívesen ki is tépnénk őket, ha nem szeretnék azért ennél sokkal jobban a könyveket, még a rossz könyveket is.
Amúgy félreértés ne essék, nekem alapvetően nem az erotikával van bajom, és nem is vagyok egy prűd leányzó. A Ward könyveket, amiben azért rendesen van szex is, nagyon szeretem, mert ott erős lábakon áll a történet, ami a Hozzád kötvéről nem mondható el. Ráadásul mindenáron azt akarja elhitetni az ember lányával, hogy egy pasit a lábunk széttárásával kell megfogni, majd pedig hisztivel és érzelmi zsarolással megtartani. Ráadásul a külsőségek sokkal fontosabb szerepet játszanak, mint a belső tulajdonságok. Én nem állítom azt, hogy a kinézet nem számít, hogyne számítana, egy kapcsolathoz szükség van arra, hogy szexuálisan vonzódjunk a másikhoz. De az egy embernek csak kis szelete, a legkülső réteg, ami magában még nem ér semmit. Egy kivételes személyiség sokkal nagyobb vonzerőt tud jelenteni számomra, mint egy helyes külső. Sokakat a belső tulajdonságaik, a kisugárzásuk tesz szebbé.

Én ezek után biztos, hogy nem vagyok vevő a trilógia folytatásaira, és jó alaposan meg fogom gondolni, az erotikus-romantikus vonal mely regényeit vegyem kézbe. Nem jelentem ki azt, hogy nem olvasok ebben a műfajban, mert biztos lehet itt is jó történetek találni, csak erősen meg kell rostálni a kínálatot. De azt hiszem, egy ideig ódzkodni fogok a szürke borítójú regényektől.


Pages - Menu

 
FREE BLOGGER TEMPLATE BY DESIGNER BLOGS