2017. január 21., szombat

Írói várólista, avagy kiktől kéne még olvasni?

Katacita bejegyzése megihletett, és úgy gondoltam, én is összeszedem azokat az írókat, akiktől még nem olvastam semmit, de szeretnék, vagy akikkel már megismerkedtem, de jó lenne más műveiket is megismerni.

Randizni kéne már velük
Új szerzőket felfedezni mindig jó dolog, még ha végül arra is jutsz, hogy valaki nem neked ír. Legalább tudod, merre ne keresgélj tovább. Persze ez még jobb, ha egymásra találtok egy íróval. Nézzük csak, kik várnak arra, vajon új kedvencek lesznek-e:
  • David Mitchell: A Felhőatlasz ezer éve a várólistámon van, tavaly pedig Londonban hirtelen felindulásból beszereztem tőle a Slade House-t is. Szerintem utóbbival fogok kezdeni, ha már lúd, legyen kövér alapon.
  • Jonathan Franzen: A Javítások már vár rám, mindenképp ezt szeretném először olvasni tőle, aztán meglátjuk, rákívánok-e másra is.
  • Bill Bryson: Bryson nagyon érdekes könyveket ír, a Majdnem minden rövid történetére sokáig vágytam, az idei évre be van tervezve, csak le kell győznöm a rettegésem a vastag könyvektől.
  • Paul Auster: A barátaim közül sokan szeretik őt, félek, hogy engem ki fog készíteni a könyveivel, de néha nem árt az sem.
  • Elena Ferrante: Az Amikor elhagytak nagy mumus nálam, amennyire szeretném olvasni, annyira rettegek tőle. De a Briliáns barátnőm is piszkál, szerintem a jövő hónapban beszerzem.
  • Fannie Flagg: A Sült zöld paradicsomot esélytelen volt magyarul beszerezni, így Bookdepós rendelés lett belőle. Sajnos angolul még mindig nehezebben veszem rá magam az olvasásra, ezen idén változtatni kéne.

És akkor lássuk azokat, akiktől már olvastam, szerettem őket és jobban meg kéne ismerni őket:
  • Szabó Magda: Egyedül az Abigélt olvastam tőle, három könyve is vár rám a polcomon, főleg Az őz és Az ajtó izgat. Amúgy is kevés magyar szerzőt olvasok, így két legyet üthetnék egy csapásra.
  • Carlos Ruiz Zafón: Teljesen beleszerettem A szél nevébe, ehhez képest a többi regényét nem olvastam még. Tavaly beszereztem a gyönyörű új Európa kiadást, szóval már semmi sem állhat közénk.
  • Kazuo Ishiguro: A Ne engedj el.. 2015-ben az egyik kedvencem volt, tavaly pedig beszereztem az Eltemetett óriást, valamint megkaptam a Napok romjait, így van mivel folytatni az ismerkedést.
  • Dan Simmons: A Hyperionokat imádtam, az Endymion már kevésbé tetszett. Régóta halogatom az Endimyon felemelkedést, az Íliont viszont beválogattam a várólista-csökkentésbe, szóval reményeim szerint Simmons idén megint előkerül nálam.
  • Dennis Lehane: Tőle is három regényt olvastam már, de jó lenne folytatni a Kenzie és Genarro sorozatot, valamint Az éjszaka törvénye is izgat, de azt most végül moziban előbb fogom látni.
  • Murakami Haruki: Harukit olvasni egy semmivel sem összehasonlítható élmény. A Norvég erdő és a Kafka a tengerparton is saját zamattal rendelkezik, amit még mindig fel tudok idézni. Még nem tudom, mit lenne érdemes következőnek olvasni tőle, van ötletetek?
  • Lionel Shiver: A Beszélnünk kell Kevinről óta még nem vettem kézbee újabb regényét, pedig tudom, hogy megérdemelné. A Születésnap előtt régóta integet nekem a polcról.


Nektek van ezek közül, akik kedvencek lettek? És nálatok kik várnak még olvasásra?

2017. január 15., vasárnap

Vendégposzt - Adam Christopher: Dishonored - A képmások ura

A blog történetében először kerül sor arra, hogy valaki más bejegyzése jelenjen meg az oldalon. Timberwolfes a Dishonored című könyvről írt nektek nagy lelkesedéssel, fogadjátok szeretettel a sorait!

Figyelem Dunwall polgárai!
2016-ban az Agave Könyvek elhozta nekünk az utóbbi évek egyik leghangulatosabb játékát könyv formátumban. A Dishonored is azon regények közé tartozik, amelyek egy játékon alapulnak, mint az Assassin's Creed vagy a Gears of War. Sőt, az előbbiből már film is készült, amit tavaly mutattak be itthon is. Reméljük a Dishonored is egyszer eljut arra a szintre, hogy moziban is élvezhessük.

Adam Christopher egy nem igazán ismert író, utána olvasva láthatjuk korábban már jelent meg pár saját története, főleg novellák, és egy jelenleg is futó képregénynek is írója. 1978-ban született Új-Zélandon, jelenleg Angliában él. A tervezet szerint a Dishonored részeit átkötő regénye trilógia lesz és 2017-ben folytatása (még eddig cím nélküli) várható. 
Merész és kockázatos vállalkozás volt a játék sikerei után belefogni a könyvbe, mert ha rosszul sikerül, akkor a bukás előirányozza, hogy csak virtuális formátumban fogunk újabb történeteket kapni ebből a világból, de ha a regénysikeres, akkor nagyobb lesz az esély arra, hogy egy egész franchise-t felépítsenek a játékból.

A Dishonored-t a hangulata teszi igazán egyedivé, egy igazi steampunk környezet mágiával fűszerezve. A játékban az a célunk, hogy egy Corvo nevű kém/bérgyilkos bőrébe bújva visszaállítsuk a rendet Dunwallba. Dunwall… Mindenki képzeljen el egy fiktív iparosodott várost, gőz száll mindenfelé és a gyárak szokásos munka zaja zakatol folyamatosan. A megszokott hangokat olykor bálnák sivítása és fegyverek hangja töri meg. A város tele van szűk sikátorokkal, ahol részegek és patkányok garázdálkodnak. A közegészségügy a minimumon. A kritikus városrészeket katonák zárják el és vannak olyan területek, amiket az enyészetnek, a bandáknak vagy épp a boszorkányoknak átengedtek.

Számomra a regény néhol a Széthullott Birodalom trilógia hangulatára emlékeztetett. A történet jó pár évvel az első játék után kezdődik és jó pár évvel az második rész előtt játszódik (sajnos nem volt még szerencsém ez utóbbival játszani). Ha a játékokat tekintjük uralkodóknak, akkor elmondhatjuk, hogy a könyv testesíti meg az interregnumot, egyfajta átvezetést adva a két rész között.

Érdekes választás volt ez, én bevallom inkább számítottam egy előzmény regényre, ahol megismerjük a serkonos-i kisfiú történetét, és elmesélik nekünk, hogy született az a férfi, akit mi csak Corvo Attano-ként ismerünk. Nehéz a játék nélkül a könyvet egészében átlátni és ezzel az író maximális (vissza)élt. Ahogy olvassuk a történetet, úgy csalogatja egyre közelebb magát a szívünkhöz a már megismert régi helységnevekkel, tárgyakkal, szereplőkkel teletűzdelt írás. Persze lehetetlen lett volna ezek nélkül a könyvet megalkotni, de a hangulatkeltést ezzel próbálta szerintem az író a legkönnyebben áthidalni. Hiszen a nosztalgia az egyik legjobb és leghatásosabb fegyver, a figyelemfelkeltésére és a történethez láncoláshoz. 
Sajnos a történet sablonokra épít, kiszámítható fordulatok következnek a felvezetés után. Az író a könyv fordulópontját szinte egy az egyben átvette a játékból. A Boyle estély a játék egyik legjobb és leglátványosabb, legtöbb szereplőt felvonultató része, Christopher ezt a "fejezetet" átemelte a játékból, kicsit megrágta majd megemésztette és az agyában a régi trükköket alkalmazva ismét egy maszkabálba helyezte a karaktereket. Ez nem lenne gond, csak egyszerűen a korábban ellőtt puskapor most csak pukkan egyet a levegőben és nem szól valami nagyot.

A befejezés kissé összecsapott lett, a felvezetés és a korábbi események alapján egy epikus, hatalmas csatára lehetett volna kilátás, ami méltóképpen lezárta volna a könyvet. De itt is inkább a szokásos, már jól bevált sablonokkal operált az író. Nem volt nagy, oldalakon át húzódó összecsapás, nem volt nagy lelepleződés, győzött a jó, veszített a rossz. Tanulságot levontuk és mindenki ment a maga útjára. 

A könyv a felsorolt hibák és gyermekbetegségek ellenére azért összességében megállta a helyét, kíváncsian várom, hogy valóban lesz-e folytatás. A mű tisztességgel feldolgozta a témát, bátran nyúlt vissza (bár néha túlságosan is) a gyökerekhez. A hangulatot visszaidézte és nosztalgikus élményt adott olvasás közben. A könyv egy bizonyos rétegnek szól, általában csak az fogja tudni igazán értékelni, akit már korábban beszippantott a Dishonored világa.  Én mindenképpen vevő leszek a következő részre és bizakodva állok a folytatás elé. Megelőlegezem a bizalmat hogy a kezdeti gyengeségeket és nehézségeket leküzdve a könyv egy, a játék szintjéhez méltó trilógiává fog avanzsálni.

A könyvért köszönet az Agave Könyveknek!

2017. január 14., szombat

Things I Love Thursday #2

Kicsit megkésve bár, de azért hozom a csütörtöki kedvenceket.

A Nemzeti Színház csillárja
  • Végre sikerült idén először eljutni jógára, a hátam hálás volt érte.
  • A hétvégét a hideg miatt itthon töltöttem, hogy nehogy lebetegedjek. Sikerült végre igazán kipihennem magam.
  • Voltam a Nemzeti Színházban, az Apám ablakában című darabot néztük meg. Az utána való közönségtalálkozót Grecsó Krisztián vezette, és újra megállapítottam, hogy Szabó Balázst élvezet hallgatni, ahogy beszél.
  • Egy jó kis koktélozás egy rég látott barátnővel. Ráadásul megkésett karácsonyi ajándékot is kaptam!
  • Csütörtök reggel jó volt kilépni a friss hóba.
  • Vettem zumbabérletet, amivel motiválom magam arra, hogy rendszeresen eljárjak.
Nálatok mik voltak a legjobb dolgok?

2017. január 8., vasárnap

Jenny Lawson: Őrülten boldog

A tavalyi évről a legnagyobb adósságom, hogy írjak erről a könyvről. Mindig ott volt bennem, hogy na, ma leülök, és megírok róla mindent, aztán mindig csak halasztgattam.

Jenny Lawson nem kevesebbet próbál meg, mint a mentális betegéseket a vicces oldalukról bemutatni. Ő maga a depresszión túl rengeteg mindentől szenved, amiből persze az következne, hogy teljesen el kéne zárkóznia a világtól és ki se lépni a négy fal közül. De ő úgy döntött, nem ez lesz az ő útja, inkább megpróbálja a legtöbbet kihozni abból, ami neki jutott. Könyveket ír, igyekszik segíteni a hozzá hasonló helyzetben lévők számára és közben elutazik például Ausztráliába - természetesen koalajelmezben.

Amikor először hallottam az ötletről, hogy valaki humorosan ír a depresszióról, felhúztam a szemöldököm. Lehet erről úgy viccesen írni, hogy közben azért ne sértsd meg azokat, akik ezzel szenvednek? Tudja-e az író, hol húzódik a határa a gunyorosnak, nevetségesnek? Szerencsére az én olvasatomban Jenny mindezeket tudja.

Aki személyesen érintett ezekben a betegeségekben, annak szerintem sokat tud nyújtani ez az írás. Végtelenül őszinte, nem éreztem, hogy bármi mű dolog lenne benne. Jó, persze van, amikor már Jenny is átesik a ló túloldalára és olyan szinten meséli az őrültségeit, ami túlzásnak tűnhet. De számomra így lesz ő hiteles, hogy a legszélsőségesebb érzéseit és gondolatait is bemutatja. A mentális betegeknek sajnos sokszor a szélsőségekről szól az élete, leginkább az érzéseik terén.

Jenny állatait annyira nem dobja fel a mosómedve (forrás)
Amellett, hogy megismerhetjük, Jenny hogy éli az életét, a betegségeiről is elég részletesen ír. A fájdalom című fejezet az egyik legkeményebb szerintem a kötetben, mikor az önvagdosásról és azzal kapcsolatban arról ír, hogy milyen gondolatok forognak közben a fejében, és miért érzi úgy, hogy szüksége van erre. Én magam szerencsére sosem jutottam el odáig, hogy ezt műveljem magammal, de tudok olyan barátnőmről, aki régen vagdosta magát. Most már egy kicsit jobban megértem, miért is tette ezt.

Magam is sokat köszönhetek ennek a könyvnek. Bátorságot, biztatást és bebizonyította, hogy igen, így is lehet teljes életet élni. Mindenkinek megvannak a maga démonai, akikkel nap mint nap meg kell küzdenie. Persze van, hogy egy időre elhallgatnak, aztán a legváratlanabb pillanatokban ütik fel újra a fejüket. Az ember csak annyit tehet, hogy megtanulja nem elhinni a hazugságokat, amiket a fülébe sugdosnak, ahogy Jenny is írja. Meg persze mindig az a legnehezebb, hogy elfogadjuk és felvállaljuk magunkat, úgy, ahogy vagyunk.

És persze a könyvből megtudhatjuk, miért nem lehetett Jenny-nek kitömött zsiráffeje, hogyan került a borítóra egy őrülten boldog mosómedve, lehet-e Ausztráliában koalajelmezben koalát ölelgetni és mit tegyünk, ha úgy érezzük, cserbenhagyott az egyik kezünk.

Számomra a tavalyi év egyik legjobbja volt ez a könyv, és nagyon örülök, hogy adtam neki egy esélyt. Nem garantálom, hogy mindenkinek tetszeni fog vagy hogy adni fog nekik valamit, mint nekem, de én azt mondom, egy próbát megér. Meg amúgy is, a borító belsején macskán lovagoló mosómedve van, hát lehet ennek ellenállni?

Aki egyébként szívesen olvasna még Jenny-ről/Jenny-től, annak a blogját tudnám ajánlani, a The Bloggess-t.


2017. január 5., csütörtök

Things I Love Thursday #1

Meglepetés! :) Igen, úgy döntöttem, belevágok én is abba, hogy megmutassam nektek csütörtökönként, mi is tett engem igazán boldoggá, mik voltak az elmúlt 7 nap legjobb percei. Nem ígérem, hogy minden héten írni fogom ezt a listát, de igyekszem minél többször jelentkezni vele. Lássuk akkor az elsőt!

   

  • Virágzik az orchideám! Minden nap feldob a munkahelyen, ha ránézek.
  • Apuékkal megnéztük a Star Wars 7. részét otthon, nekem jól esett újranézni, ők pedig élvezték az első alkalmat.
  • Nagyon jól sikerült a szilveszter, barátokkal házibuliztunk, semmi erőltetettség nem volt benne, játszottunk és élveztük egymás társaságát.
  • Valami isteni a Frei tiramisus kávéja, aminek nem ez a hivatalos neve, de azt képtelen voltam megjegyezni. :)
  • Sherlock 4. évad!
  • A Westworld jól meglepett a hetedik részben, rég kaptam ekkora jó értelemben vett sokkot sorozattól.
Remélem szeretni fogjátok ezt a rovatot. :) Meséljetek, nektek mik voltak a múlt hét legjobb élményei?


2016. december 31., szombat

Akkor zárjuk le ezt a 2016-ot!

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én nagyon szeretem ezeket az év végi zárásokat, írni és olvasni is. Segít abban, hogy végigtekintsek az elmúlt éven, és hogy megfogalmazódjon bennem, mit is várok a következőtől.

Statisztika

Kép forrása
Természetesen jöjjenek először a számok! Idén végül 55 könyvet olvastam el, és egy van még folyamatban. Ez jóval kevesebb, mint az előző években, inkább olyan 80-90 körül szoktak mozogni az olvasásaim. Akik év közben is olvastak, tudhatják, hogy ennek több oka is van, most az olvasás egy kicsit háttérbe szorult az életemben. Ráadásul idén szerintem rekord számú könyvet hagytam félbe. Egyszerűen nincs kedvem és időm ahhoz, hogy olyan könyvekkel szenvedjek, amelyek nem érdekelnek annyira, és persze az is előfordult, hogy egy könyv pont nem megfelelő időszakban került a kezembe.

Az 55 elolvasott könyvből mindössze 6 származott magyar szerző tollából, a többi mind külföldiektől volt, javarészt amerikai és angol íróktól. Az olvasásaim elég vegyes képet mutattak idén, de azért még mindig a sci-fi és fantasy vezet. De például olvastam non fictionöket is, mint a Lány a sötétben, a Modern románc vagy az Őrülten boldog. 


Ami a beszerzéseket illeti, hogyha nem veszem bele az útikönyveket és a más kiadásban beszerzett könyveket, akkor 71 könyvet tudhatok magaménak. Ebből 37-et vettem, 10-et kaptam recenzióra, 24 pedig ajándékként került hozzám. Én úgy vélem, idén azért sikerült megvalósítanom azt, hogy jóval tudatosabban vásárolok, már nem csábít el minden akció, minden 500 Ft-os könyv. Azért teljesen a könyvvásárlást nem fogom soha megtagadni magamtól, valami élvezet kell az életben. :)

És akkor jöjjön a kedvenc részem, érkezzenek 2016 kedvencei és csalódásai!

Top 3 kedvenc
  1. Jenny Lawson: Őrülten boldog - Szégyen és gyalázat, hogy a blogra még nem írtam arról a könyvről, ami igen mély benyomást tett rám. Jövőre pótolni kell!
  2. Ted Chiang: Életed története és más novellák - Nagyon vártam ennek a kötetnek a megjelenését, és szerencsére nem kellett csalódnom. Chiang egy zseni, a Bábel tornya pedig az egyik legjobb novella, amit valaha olvastam.
  3. Robert Galbraith: Gonosz pálya - Rowling krimije kötetről kötetre jobb lesz, én legalábbis így érzem, a Gonosz pálya pedig engem nagyon megtalált magának. Valószínűleg az is közrejátszik, hogy idén eljutottam Londonba, és sokkal jobban el tudtam képzelni a helyszíneket, de maga a történet alakulása, a karakterek sorsa is teljesen leköti az embert.


Top 3 csalódás

  1. Sylvain Neuvel: Alvó óriások - Mennyire vártam ezt a könyvet, mennyire szerettem az első felét, aztán mekkorát csalódtam a másodikban! Nekem ez a regény egy igazi kihagyott ziccer.
  2. Dodie Smith: Enyém a vár - Ez egy olyan jó kis olvasmány lehetett volna, a lelkem rózsaszín felét kielégítő, ehhez képest sajnos inkább volt idegesítő.
  3. Brian K. Vaughan: Saga Volume Five - Ez a képregény az elején annyira megfogott a látványával és a világával, ehhez képest a negyedik kötettől valami olyan lejtmenet van a történetében, amit én egyre kevésbé tudok tolerálni. A hatodik kötetet még szeretném elolvasni, de ha az is csalódást okoz, részemről véget fog érni ez a saga.

Ami a blogot illeti, elég gyengécskén muzsikáltam a számokat tekintve. Ez kereken a 30. bejegyzés idén, ami azt jelenti, hogy még a heti egyet sem sikerült bőven tartani. A blogger statisztikája szerint a három legnépszerűbb bejegyzés:
  1. J. J. Abrams - Doug Dorst: S  Úgy látszik, ez a különleges regény nem csak engem érdekelt nagyon.
  2. Hogy van ennyi időd olvasni? A kérdés, amit minden olvasó ember megkap egyszer az életében, és ezzel kapcsolatban írtam meg a véleményem.
  3. A város, amit egyszer mindenkinek látnia kell: London - A londoni út az évem egyik csúcspontja volt, természetesen nem hagyhattam ki, hogy írjak róla.
2017-es tervek

És akkor kezdjünk el beszélni 2017-ről! Hogy mik a terveim? Az, hogy minél kevesebb tervem legyen. :) Egyetlen egy kihívásra jelentkeztem eddig, az pedig Lobo Várólista-csökkentése, amivel úgy vagyok, hogy jó lenne már egyszer teljesíteni, de ha nem jön össze, akkor sem dől össze a világ. Szeretnék minél többet csak a saját pillanatnyi hangulatom szerint olvasni, és rájöttem arra is, hogy akkor sem történik tragédia, ha nem veszek olyan sok könyvet a kezembe. Még így is majdnem heti egy könyvet olvastam el idén, ami szerintem egyáltalán nem rossz arány, ha jövőre is ennyi jön össze, akkor már boldog leszek.
Viszont az biztos, hogy szeretném megtartani a tudatosságot a könyvbeszerzésekben, lassan tényleg teljesen tele van már a szobám. És jó lenne a Kindle-t is többet a kezembe venni, most már egyre több kiadó könyvei kaphatóak e-könyvben is, ki kéne ezt használni.

Személyes rész

Végül pedig jöjjön egy kis személyes évértékelés. Gondolkodtam, hogy szánjak-e ennek egy külön bejegyzést, de végül úgy döntöttem, nem akarom túl bő lére ereszteni a mondanivalóm. 
Akik olvasták a havi zárásaimat, azok végigkövethették, mennyi minden is történt velem idén. Az év eleje biztatóan kezdődött, a svédországi utazás és az otthonról való elköltözés ígéretes kezdet volt. Aztán sajnos egyszer csak májusban minden összeomlott körülöttem, és kénytelen voltam hazaköltözni. Baromi nehéz időszak volt, de szerencsés vagyok, mert a családom és a barátaim végig mellettem álltak és segítettek. Úgy érzem, ennek köszönhetően erősödött meg jó pár barátságom, és sokan bizonyították nekem újra, hogy mennyire csodálatos emberek.
Ezek után a nyárral viszont beindult az életem, folyamatosan koncertekre jártam, utaztam, csatangoltam. Csodálatos élményekkel lettem gazdagabb, mint a Tisza-tavon való hajókázás, a Temze partján való sétálás, a Szigeten való tombolás vagy amikor ültünk a barátnőmmel a tatai Öreg-tó partján egy pohár borral és csak élveztük, hogy ott lehetünk.
Az ősz és a tél továbbra is pörgős volt, de mind a munkahelyen, mind a magánéletben nagy hullámvölgyeket éltem át, ráadásul a környezetemben élők közül is jópáran nehéz időszakon mentek keresztül. Hol lelki támaszként funkcionálok, hol én magamnak van szükségem lelki támaszra.

Emlékezzünk a jó pillanatokra
Szóval nagyon vegyesre sikerült ez a 2016-os év, és tegnap már azt mondtam barátnőmnek, hogy azt kívánom, legyen vége, és hadd kezdjünk bele 2017-be, ami egy új reményt hozhat. Igyekszem pozitívan állni a következő évhez, vannak terveim, álmaim, amiket szeretnék megvalósítani. Babonából ezekről most nem írnék sokat, csak annyit, szeretnék Budapestre költözni, a munka területén és a magánéletben is helyrerakni a dolgaimat. Ami biztató, hogy már most van 3 koncertjegyem, 2 színházjegyem és egy repjegyem 2017-re. És tudjátok mit: kezdetnek ez is megteszi. :)

Végül azzal zárnám soraimat, hogy minden olvasómnak és bloggertársamnak egy sokkal boldogabb, békésebb és természetesen jó olvasmányokban gazdag új évet kívánok! Remélem jövőre is velem tartotok. :)


2016. december 30., péntek

Decemberi könyves zárás

Gondolom senki sem fog meglepődni, ha azt írom, nem éppen nullás hónapot zártam. A karácsony és a jó fej barátok tesznek róla, hogy a fa alatt sok könyv álljon, és ezt én egyáltalán nem bánom.

Magamnak csak egyetlen könyvet vettem, Donna Tartt-tól Az Aranypintyet. Tudtam, hogy A titkos történet után ez kötelező beszerzés, még úgy is, hogy kicsit szíven ütött a mérete. Egy barátnőmnek köszönhetően még egész emberi áron is jutottam hozzá. 
Ezen kívül pedig 12 könyvet kaptam ajándékba. Elizabeth Gilberttől a Big Magic kezdte a sort, aztán jött a szokásos, most már hetes fogat karácsony, amit két etapban valósítottunk meg. Ezektől a drága emberektől kaptam meg John Willamstől az Augustust, Bariccotól a Mr. Gwynt, és Amadea még egy Színezd ki Magyarországot! színezőt is hozzácsapott ehhez a kettőhöz. :D Kaptam még Mark Lawrence-től az Úti testvéreket, Ben H. Winterstől az Igazság határánt, Cixin Liutól A Háromtest-problémát, Anita Diamanttól A vörös sátort és az idei karácsonyi olvasmányomat, a Dash és Lily - Kihívások könyvét. Mondanom se kell talán, hogy egyiknek jobban örültem, mint a másiknak.

A karácsonyi könyveim és én :)
Aztán még volt egy kis karácsonyozásunk Szilmariel barátnőmmel is, tőle megkaptam Böszörményi Gyulától a Beretva és tőrt valamint Mark Lawrence-től Az Osheimi Kerék is hozzám került. Végül pedig még egy SFF karácsonyozáson a húzómtól Katherine Addisontól A koboldcsászár lett az ajándékom, amit szerintem nemsokára sorra is kerítek.

Decemberben úgy gondoltam, jól belehúzok majd az olvasásba, de ez nem igazán jött össze. Így is azért 4 könyvet kiolvastam és egy még folyamatban van. Benyák Zoltán megint nem okozott csalódást, A nagy illúzió egy nagyon különleges regény. A karácsonyi ajándékok közül A Háromtest-problémát, a Dash és Lily-t és az Úti testvéreket már sorra is kerítettem, ezek közül A Háromtest-probléma lett a kedvencem. Végül még, hogy megalapozzam a jövő évet, belekezdtem a Big Magic-be. Már most találtam benne nagyon érdekes gondolatokat, ha az életemet nem is forgatja fel fenekestül, de biztos, hogy tanulni fogok belőle.

És hogy milyen hónap volt ez a december? Kb. mint egész 2016: nagyon vegyes. Persze szokás szerint nem unatkoztam, voltam koncerten, bulizni, karácsonyozni, eltöltöttem egy napot Pozsonyban barátokkal, moziban és étteremben is. Nagyon jó kis találkáim voltak, az biztos, hogy ebben az évben azért vagyok a leghálásabb, hogy ilyen csodálatos barátaim vannak. Sajnos akadtak problémák is, ezek inkább magánéletiek voltak, szerencsére a java részén már túl vagyok, de persze az év végére is akad átrágni való.

Ennél többet most nem írnék, tervezek még ma vagy holnap egy évértékelő bejegyzést is. Még meglátom, lesz-e külön könyves és minden másról szóló, vagy egybevonom a kettőt. Az biztos, hogy van mit mesélni 2016-ról.

Január általában uborkaszezon szokott lenni könyves téren, remélem én kihasználhatom arra ezt az időszakot, hogy apasszam a várólistámat. Van emellett már két színházjegyem és egy bulimeghívásom is januárra, szóval a pezsgés nem ér véget. :)

Kép forrása

Pages - Menu