2019. február 28., csütörtök

A rövid február lezárása

Nem tudom, hogy csak a kevesebb napnak, vagy a jobb időjárásnak köszönhető, de a februárt sokkal gyorsabbnak éreztem, mint a vánszorgó januárt.


Saját kép

Egészen a hónap közepéig azt hittem, hogy nullás hónapot fogok zárni, aztán végül három könyvet mégis sikerült beszerezni. Az egyik Michelle Obamától az Így lettem, ami addig-addig piszkálta a csőrömet, hogy a kosaramba került. Beszereztem a Vaják-sorozat második részét is, mivel az első az utóbbi idők legjobb fantasy olvasmánya volt számomra. Végül pedig egy antikvárium-túrának köszönhetően került hozzám Andersentől a Mesék kötet, amely gyönyörűen illusztrált és annyira jó áron adták, hogy nem hagyhattam ott.

Olvasni nem sikerült annyit, mint januárban, de szerintem a hat olvasás sem számít éppen rossznak. A hónapot megint két kuflimesével kezdtem, mind A kuflik a hóban, mind A kuflik és a mohamanyi kellemes perceket okozott. Andrzej Sapkowskitól Az utolsó kívánság pedig visszadta a hitemet a fantasy-ben, szóval már csak ezért is odaadhatom neki a hónap olvasmánya-címet.
Ezután olvastam Donnie Eichartól a Halálhegyet, ami eléggé megfogott, elég sok embernek meséltem róla és többször eszembe jut a történet azóta is. Alastair Reynolds-tól a Lassú lövedékek részemről egy korrekt, de nem túl mély nyomot hagyó sci-fi volt. Kár, hogy a Gabo SFF zsebkönyv sorozata úgy néz ki, nem folytatódik, szívesen olvasnék még ilyen kisregényeket. Végül pedig Helen Hoangtól A szerelem egyenlete került sorra, ami elég szirupos romantikus olvasmány, de azért vannak benne olyan elemek, amelyek miatt megérte elolvasni.
Két olvasmányom van jelenleg folyamatban, Hararitól a Sapiens, ami eddig tetszik, csak nem nagyon tudtam mostanság koncentrálni rá, valamint Ian McDonaldtól a Luna - Újhold, aminek nagyon az elején járok még.

A február egy elég zsúfolt és izgalmas hónap volt, jártam többek között Corvina kiállításon, a megújult Szépművészeti Múzeumban, láttam két színházi darabot, az Urániában közvetítve a Lear királyt, és Budaörsön a színházban Az arab éjszakát, mindkettőt maximálisan ajánlani tudom csak. Utazni most nem utaztam, csak egy napot voltam egy barátnőméket meglátogatni Csányban. 

Saját kép


Márciusban már jobban be fog indulni a könyvkiadás, lehet készülődni lassan a Könyvfesztiválra is. Utazás szempontjából is mozgalmas hónap várható, a Balaton mellett Bécsbe is készülök ellátogatni. És már nincs olyan messze az év első hosszabb utazása sem Barcelonába, ami régóta óriási álmom. Addig is remélem a márciusi hónapba is belefér jópár maradandó olvasmány.

2019. február 22., péntek

Alapművek, divatkönyvek - kínos-e, ha nem olvastad?

Az a megtiszteltetés ért, hogy a Témázós csapat meghívott engem, hogy csatlakozzak a mostani témájukhoz, ami a Kínos vallomások - kimaradt "alapművek" vagy épp divatkönyvek címet viseli. Mivel érdekel ez a kérdéskör, úgy döntöttem, csatlakozom és megírom a véleményemet.

Először is szögezzük le, hogy szerintem senkinek nem kell szégyellnie magát, ha valamit olvasott vagy éppen nem olvasott. Én bevállalom, hogy 20 éves koromban olvastam az Alkonyat-tetralógiát és szerettem a könyveket, még ha ma már nem is venném kézbe őket újra. Az ember ízlése változik, és attól még, hogy valami nem népszerű vagy trendi fikázni, nem szégyen, ha te szereted vagy olvastad.

A világ top 10 legolvasottabb könyve
De először beszéljünk az alapművekről! Igazából szerintem ez mindenkinek mást jelent, attól is függ, hogy szépirodalomról vagy zsánerirodalomról beszélünk, de még az önsegítő könyvek világában is más számít alapnak. Persze sokan az iskolai kötelezőkről gondolják azt, hogy azokat tényleg mindenképp mindenkinek olvasnia kell.
Részemről a kötelezők nagy része megvolt, de kevésnél érzem azt, hogy gáz lenne, ha kimaradt volna. Inkább azt mondanám, hogy sajnálnám, ha például nem olvastam volna az Anna Kareninát vagy a Vörös és Feketét, mert ezeket például őszintén szerettem. Számomra a kötelezők olvasásának még annyi értelme volt, hogy képet kaptam, mi az, ami fekszik nem, és mi nem, valamint a gimnáziumi érettségin megdicsértek a választékos beszédemért, amit azért részben ezeknek a műveknek köszönhetek.

Viszont például sokak számára alapműnek számít a Gyűrűk Ura, vagy A Mester és Margarita, ezek nekem teljesen kimaradtak, és úgy vagyok velük, hogy majd egyszer talán elolvasom őket. Amivel viszont nagyon sokat szoktam találkozni, az az, hogy az emberek valahogy úgy gondolják, hogy amiket ők alapműnek gondolnak, azokat másik is biztosan olvasták már. Többször volt, hogy beszélgetés közben előjött egy könyv, én meg közöltem, hogy nem olvastam, amin a másik ember meglepődött, mert ő úgy gondolta, én azon már régen túl vagyok. De talán ez mindannyiunkban működik, főleg, ha mondjuk egy hasonló korú molytársunkkal beszélgetünk, feltételezzük, hogy ugyanazokat a műveket vettük már a kezükbe.

Ami a divatkönyveket illeti, itt nincs olyan állandóság, mint a kötelezők terén. Trendek jönnek-mennek, ha belegondoltok, 15 éve a történelmi könyvek mentek nagyon, 10 éve a vámpíroknak volt divatja, pár éve a YA és NA könyvek vitték a piacot. Persze ezek részben fennmaradnak, de már nem akkora tömegben, mint a divathullám elején. 
Én ebben a kategóriában abszolút nem érzem azt, hogy kínos lenne, ha nem olvastál valamit. Inkább az emberben egyfajta "kimaradás" érzése lehet. Például ha nem olvastad vagy láttad a Harry Potter, rengeteg internetes mémet, utalást nem fogsz érteni. De ugyanezt elmondható például a Trónok harcáról vagy olyan regényekről, amelyek szélesebb körben ismertek lesznek. 
Szerintem ezeknél csak az kéne számítson, hogy érdekel-e az adott téma vagy sem. Ha utálod az erotikus könyveket, felesleges elolvasnod a Szürke ötven árnyalatát, ha nem bírod a fantasy-t, miért olvasnád a Trónok harcát, ha pedig az életmódkönyvek nem neked valók, valószínűleg kár a kezedbe venned Marie Kondo vagy Elizabeth Gilbert könyveit. Persze ez sincs kőbe vésve, hiszen lehet, hogy pont egy ilyen felkapott könyv fogja meghozni valaki kedvét ahhoz, hogy egy adott műfajba sokkal jobban beleássa magát, amit még nem ismert.

Én a divatos könyveknek azt a pozitívumát látom, hogy egyrészt az olvasás általuk fókuszba kerülhet, és nem kell már azt érezned, hogy kínos az, hogy egyáltalán olvasol. A másik az, amit fent is említettem, hogy új műfajokkal, új történetekkel ismerkedhetsz meg. Mondjuk én azt is meg tudom érteni, akik kimondottan irtóznak az ilyen könyvektől, mert túl felkapottak lesznek, túl sokat beszélnek róla. De azért nem kell bezárkózni az elefántcsonttoronyba sem, ha úgy érzed, valami érdekel, csak azért ne mondj le róla, mert sokan olvassák. És az ellenkezője is igaz, neked nem kell felülnöd a "hype-vonatra", ha valamit abszolút nem érzel a magadénak.

Azért néha így érzem magam :D

Részemről nem tagadom, hogyha valamiről sokat beszélnek, vagy még inkább ha olyanok beszélnek róla, akiknek adok a véleményére, akkor könnyen lehet, hogy el fogom olvasni. Legutóbb például a sok pozitív ajánlás hatására A tél jegyeseit vettem meg, remélem nem fogok befürödni vele. De ha belegondolok, nekem is jól esik, mikor valaki azért vesz egy művet a kezébe, mert én dicsértem. Ráadásul nem minden divatkönyv feltétlenül gagyi, lehet köztük is simán gyöngyszemeket találni, amelyekért méltán rajonganak sokan. Ha meg rosszat fogunk ki, akkor persze szívjuk a fogunkat, de az sem árt viszonyítási pontnak, hogy tudjuk, mi az, amit szeretünk, és mi az, amit inkább elkerülünk.

A többiek is témáznak:
Dóri
Nikkincs
Anett
Pupilla
Absractelf
Nima

Utóvéd, avagy a később csatlakozók:
Sister
Mandi
Vicky

2019. február 1., péntek

A hosszú január beszerzései

Eddig mindig azt éreztem, hogy a hónapok csak úgy rohannak, elkezdődik, és már véget is ér, amiben vagyunk. Na a január több dolog miatt sem volt ilyen, azt éreztem, hogy csak vánszorognak előre a hetek. Hiába írunk ma már februárt, még mindig olyan, mintha még hetekig január várna ránk.



De beszéljünk inkább a könyvekről! A január általában visszafogott hónap szokott lenni, most azért a szokásosnál több könyv került hozzám. Egyrészt két karácsonyi ajándék átadása átcsúszott, így Az év magyar science fiction és fantasy novelláit és Emmi Itarantától A teamesternő könyvét a múlt hónapban kaptam meg, és nagyon örültem nekik. És mivel karácsonyra kaptam ajándékutalványt, így én magam is vásároltam: velem jött Adrian Tchaikovsky-tól a Hadállat, Joe Hilltől a Locke&Key luxuskiadása és Christelle Dabostól A tél jegyesei. A Lock&Key-t már olvastam angolul, de magyarul kellett a polcomra; a Hadállatról és A tél jegyeseiről meg annyi jót hallottam, hogy úgy döntöttem, adok nekik egy esélyt.

Az olvasások terén nem lehet panaszom, 10 olvasmány jutott januárra, és egy tizenegyediknek a felénél járok. Még december végén kezdtem bele Elena Ferrantétól Az új név történetébe, amit egyszerűen imádtam, a folytatását még tartogatom, de még idén sorra fog kerülni. Utána belekezdtem a várólistacsökkentésbe, és két regényt is befejeztem ennek keretén belül, mégpedig Gulyás Pétertől Az örök térségek hallgatását és Sarah Addison Allentől A varázslat tavát. Előbbi elég súlyos olvasmány volt, így utána jót tett az utóbbi könnyebbsége, de tény, hogy az írónőnek vannak ennél sokkal jobb regényei is. A harmadik vcs-s könyvet még most is olvasom, ez pedig Andrej Zapkowskitól Az utolsó kívánság, amit eddig nagyon szeretek. 
Ezek mellett elolvastam még négy kuflis mesekönyvet, már csak három van, amit nem olvastam, és annyira jól szórakozom rajtuk, remélem, sikerül a kimaradtakat is levadászni könyvtárból. Valamint elolvastam három képregényt: a Blacksad eddigi utolsó részét, az Amarillót, ami sokkal jobban tetszett, mint a kicsit gyengébb negyedik rész; a Batman: A nevető ember/Arkham elmegyógyintézetből A nevető embert már olvastam korábban, akkor is tetszett, az Arkham viszont új volt, de bevallom, nekem sem a rajzolása, sem a sztorija nem tetszett különösebben. Végül pedig pont sikerült január 27-én, a Holokauszt áldozatainak emléknapján elkezdenem Art Spiegelmantól A teljes Maust, ami eléggé letaglózott. Bár a képregényforma egy kicsit talán enyhít rajta, de így is eléggé nyomasztó, viszont nagyon jól megírt és és fontos történet.


A január azért is tűnt nekem hosszú hónapnak, mert sajnos az első felét végigbetegeskedtem, hol dolgoztam, hol nem, és ez eléggé rányomta mindenre a bélyegét. Szerencsére a második fele már sokkal jobb volt, az év első külföldi utazása is megvolt: egy napra mentünk barátokkal Semmeringre, ami gyönyörű hely, ráadásul egész nap havazott, így abszolút megvolt a téli csodaország hangulata. Újra és újra rájövök, hogy engem még ezek az egy napok is nagyon ki tudnak kapcsolni és fel tudnak tölteni, valamint utána olyan jó visszagondolni rá.

A február mozgalmas hónapnak ígérkezik, de remélem jut azért időm olvasásra is. Most már a könyvkiadók is egyre több izgalmas megjelenést jelentenek be, igyekszem majd ezeket egy posztban összegyűjteni.

A többiek januárja
Nikkincs
Sister
Heloise
Dóri