2017. április 16., vasárnap

Róma, a város, ami elrabolta a szívem

A tavalyi londoni úti beszámoló után úgy gondoltam, hogy Rómáról is írok Nektek egy bejegyzést, egyrészt azért, mert a londonit is szerettétek, másrészt pedig nekem is jó lesz majd később visszaolvasni ezeket a sorokat.

Róma nekem az a város volt, amiről persze rengeteg olvastam, hallottam, nagyon sok képet láttam, de mégis csak a tavalyi évben kezdett el egyre inkább piszkálni, hogy el kellene ide utazni. Végül decemberben megvettük a repjegyeket, sikerült egy elég jó szállást találni az Airbnb-n, már csak el kellett jönnie a márciusnak.

Az első pillantás a Colosseumra

Mi négy napra utaztunk el, és nehéz válaszolni rá, elég-e Rómára ennyi idő. Azt mondom, hogy a legfontosabb dolgokat meg lehet nézni, de az is biztos, hogy azért így rengeteg mindent kell egy napba bezsúfolni. Lehet, ha egy-két nappal többet maradtunk volna, kicsit lazábbra tudjuk venni az utazást, de én végül egyáltalán nem bánom, hogy így alakult.

Már a repülőn hatalmas élmény volt, hogy amikor ereszkedtünk lefele, az ablakból láttuk a Szent Péter Bazilikát, az Angyalvárat és a Colosseumot is. Valahol itt kezdtem el felfogni, hogy váó, tényleg Rómában vagyok! A reptérről a városba a dugóknak köszönhetően 40 perc volt bejutni, ráadásul a Termini pályaudvar környéke elég zsúfolt, de mindent elsöpört az az érzés, hogy megérkeztünk, és négy napig csak az a dolgunk, hogy megismerjük Rómát.

Nehéz megmondani, mit is szerettem legjobban ebben a városban. Igazából azt tudnotok kell, hogy Róma nagyváros, annak minden előnyével és hátrányával. Közel sem tökéletes, elég sok szemetes rész van, a metró pedig a mi hármas metrónknál is rosszabbul néz ki. De nekem ezek nem szeghették kedvemet, nem ez volt a lényeg. Mert mindemellett ennek a városnak olyan hangulata, olyan zamata van, ami engem maximálisan megnyert magának. Szerencsénk volt, mert a tavasz a szebbik arcát mutatta nekünk, minden nap a szabadban tudtunk ebédelni és volt, amikor simán egy pólóban lehetett flangálni.



Az első dolog, amitől elállt a lélegzetem, az természetesen a Colosseum volt. Élőben látod csak igazán, mekkora ez az épület, és kész csoda, hogy még ilyen állapotban megmaradt. A belső része is fantasztikus, én nem győztem ámuldozni, és elképzeltem, hogy mennyire csodás lehetett ez fénykorában. A másik dolog, ami engem nagyon meglepett, az a Trevi-kút volt. Talán ez a világon az egyik legtöbbet fotózott és ajnározott szökőkút, de megvallom őszintén, én az utazás előtt nem voltam tőle elájulva. Valahogy a képek alapján nem éreztem azt, hogy ez lesz majd az egyik kedvenc helyem, pedig az lett. Egyszerűen csodálatos ez az építmény, mert a szökőkút elnevezés valahogy nem elég rá. Hatalmas, sokkal nagyobb, mint gondoltam volna, csodálatos kék a vize, és én bármennyit el tudom volna üldögélni mellette és csak nézni, hogy minden apró részletét felfedezhessem.

Ami még hatalmas élmény volt, az a Vatikán. Nem csak azért, mert tényleg szebbnél szebb dolgokat lehet látni mind a Vatikáni Múzeumban, mind a Szent Péter Bazilikában, hanem mert teljesen letaglóz az érzés, hogy itt vagy a katolikus egyház szívében. Én nem vagyok vallásos, de még így is megrendített, mikor a Sixtusi-kápolnában voltunk, vagy amikor Szent Péter sírja előtt álltunk. Nehéz átadni, milyen érzés ez, és el se tudom képzelni, mekkora élmény lehet ez egy hívő embernek.

De nem csak a nagy látványosságok csodásak Rómában, szinte mindenhol találni valami szépet. Benézel egy udvarba, és saját kis szökőkútja van, kimész egy térre, és egymás hegyén-hátán látod a templomokat, oszlopokat, obeliszkeket. Szinte felfoghatatlan, micsoda gazdag város Róma, hogy mennyire telített a múlt emlékeivel. És meg kell, hogy mondjam, szerencsére eléggé vigyáznak is rájuk, remélem, hogy még sok embert fognak elkápráztatni.





Londonnal egy nagy bajom volt: nem tudtam egy jót enni, mert piszkosul drága volt az étel, viszont az egész napos járkálásban sokszor megéhezik az ember. Talán mondanom se kell, Olaszországban nincsenek ilyen problémák: pizzák, tészták, tramezzinik, fagyi és még rengeteg finomság várja az éhes utazót. Nekem a gnocchi al pomodoro, vagyis a paradicsomos gnocchi lett a kedvencem, abból bármennyi mennyiséget meg tudnék enni. Amúgy is az olaszok paradicsomos ételei össze sem hasonlíthatók az itthoniakkal. 

Lassan már egy hónapja, hogy utaztunk, de még mindig vannak pillanatok, amelyek annyira élesen felidéződnek bennem, mintha még ott lennék. Például amikor oldalt ültünk a Trevi-kútnál és csak néztük a vizét, amikor a Borgiák kertjéből egy teraszos részről néztük, ahogy lemegy a nap, vagy amikor a Vatikáni Múzeum egyik ablaktábláján megláttam visszatükröződni a Szent Péter Bazilika kupoláját. 




Amikor hazaértem, azt mondtam, hogy ezt a várost mindenkinek látnia kell! Most már azt mondom, hogy persze mindenki oda utazik, ahova szeretne, és muszájból nem szabad semmit sem megnézni. De akit érdekel az ókori történelem, aki szereti Olaszországot, és szeretne minden nap egy újabb jóféle sokkot kapni, annak csak ajánlani tudom ezt a csodálatos helyet. De vigyázzatok, egyrészt biztos, hogy visszavágytok majd, másrészt pedig nagyon fel tudja kelteni az emberben a wanderlustot. A telefonomon már megy a visszaszámlálás Nápolyra.... 

2 megjegyzés:

  1. Tök jó képek, persze már instán megcsodáltam mindet, de akkor is. :) Az a spanyol lépcsős naplementés (jól sejtem, hogy naplementés?) állati hangulatos!
    Amúgy nem tudom, mi bajom van, olaszimádat ide vagy oda, de Róma sosem vonzott, talán ha kicsit rövidül majd a bakancslistám, lehet rákívánok, de egyelőre nem nagyon hoz lázba. Szerintem ott is a kevésbé népszerű helyeket keresném, ennyi erővel meg már mehetnék bárhova máshova is, ahol kicsit kevesebb az ember. :) De ez az egyéni hülyeségem, közben meg megértem, hogy miért vágysz vissza annyira.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, és igen, naplementekor értünk egyszer oda a spanyollépcsőhöz. :)
      Szerintem Róma tipikusan az a város, ami akkor varázsol el igazán, hogyha már ott vagy. De megértelek, én vegyesen szoktam megnézni amúgy a felkapott és kevésbé felkapott helyeket.

      Törlés

Pages - Menu