Interjú Kamper Gergely fordítóval

Bevallom, sosem készítettem még interjút, de hirtelen megszállt az ihlet, és úgy gondoltam, érdemes lenne megpróbálkozni vele. Sokakkal ellentétben én nem írót választottam interjúalanynak, hanem egy fordítót. Úgy gondolom, szép lassan itthon is felismerjük az ő jelentőségüket, hiszen nélkülük rengetegen meg lennének fosztva sok jó könyvtől nyelvtudás hiányában.

Kamper Gergelynek köszönhetjük többek között Cassandra Clare, Joe Abercrombie könyveinek fordítását és Harry Harrison Helyet! Helyet!-jét is. Én még sci-fis körökben találkoztam vele évekkel ezelőtt egyszer-kétszer, utána pedig érdeklődéssel figyeltem, milyen könyveket fordít. Most pedig feltettem neki néhány kérdést, amit ő szerencsére elég hosszan meg is válaszolt, fogadjátok hát szeretettel ezt az interjút.

Nita: Mi volt a legelső fordításod?

Kamper Gergely: Valamikor a 90-es évek közepén fordítottam három és fél könyvet (a fél egy kisregény volt, amit sosem láttam viszont nyomtatásban) egy kiadónak. Őszintén szólva nem vagyok benne teljesen biztos, hogy ezek milyen sorrendben követték egymást, de azt hiszem, az első közülük a Hitler legnagyobb katonai tévedése című könyv volt. A keleti frontról szólt a második világháborúban. Ennyi év távlatából fogalmam sincs, milyen lett, de egyszer még összeszedem a bátorságomat, és beleolvasok.

Azért korábban is fordítottam saját örömömre, kíváncsiságból, hogy megy-e ez nekem. Jó pár fejezetet megcsináltam Kurt Vonnegut Galápagos című regényéből, aztán az írógéppel készült paksamétát elküldtem már meg nem mondom, melyik kiadónak. Különösebben nem lepődtem meg, amikor arra sem vették a fáradságot, hogy egy közepesen udvarias levélben elhajtsanak. A könyv nem sokkal később valami rejtélyes oknál fogva Második édenkert címmel jelent meg magyarul más fordításában.

N: Több műfajban is fordítasz: sci-fi, ifjúsági fantasy, fantasy. Mely műfaj áll hozzád a legközelebb?

KG: Valóban ilyesféle könyvekkel akadt dolgom az utóbbi időben, illetve krimik is kerültek az utamba; olvasóként ezek közül talán a sci-fi meg a krimi áll hozzám legközelebb, legalábbis ifjú és bohó koromban kortársaimmal együtt magam is lelkesen faltam Asimovot, Arthur C. Clarkot vagy akár Agatha Chrstie-t meg Raymond Chandlert. Fordítóként viszont azt kell mondjam, a műfaj voltaképpen tök mindegy. Kis túlzással még a történet is tök mindegy. Azt a könyvet szeretem igazán fordítani, amelyikben jó mondatok vannak.

Például a fantasyért sosem rajongtam, A Gyűrűk Urá-ból az első könyvet tudtam csak elolvasni, Robert E. Howardot művinek és kellemetlenül patetikusnak találtam, aztán megkaptam fordítani Joe Abercrombie Az Első Törvény trilógiáját, ami fantasy a javából, és mind a 90 ívnyi szöveget imádtam. Átkozottul jó mondatok voltak benne, és élveztem a kihívást, hogy ezt megpróbáljam visszaadni magyarul is.

Száz szónak is egy a vége: a jól megírt könyvek állnak hozzám a legközelebb műfajtól függetlenül.

N: Mi a véleményed a fordítói szabadságról? Mennyire lehet eltérni az eredeti alapanyagtól? Meg lehet-e például változtatni egy könyv eredeti stílusát?

KG: Ez mindig érdekes kérdés, hiszen elkerülhetetlen, hogy bizonyos mértékig rajta maradjon a fordító kézjegye egy könyvön. A klasszikus extrém példa, amit ezzel kapcsolatban fel szoktunk emlegetni,  a Micimackó, hiszen Karinthynak nem voltak skrupulusai, ha kedve támadt beleszőni egyet s mást saját kútfőből. Mára azt hiszem, változott a hozzáállásunk a kérdéshez, vagy talán csak annyi a magyarázat, hogy mi, mai fordítók nem vagyunk Karinthyk, de szentül hiszem, hogy törekedni kell az eredeti írói szándékhoz való hűségre. A magam részéről mindig igyekszem ezt meg is valósítani, és a lehetőségekhez mérten az alapanyaghoz hangulatában, mondatszövésében, szókincsében hasonló szöveget létrehozni.

Igazából az az érdekes, hogy egy pillanatig sem érzem, hogy ehhez fel kellene adni a saját stílusomat vagy szövegalkotói egyéniségemet. Ha egyetlen „helyes” megoldás létezne, akkor minden jó fordító legalábbis nagyon hasonló végeredményt produkálna, márpedig nyilvánvalóan nem ez a helyzet. Önmagam tudok maradni úgy is, hogy egyszer egy  young adult vámpírtörténethez alkalmazkodom, ahol minden ezüstösen csillog, egyszer egy szikár mondatokkal építkező teljesen evilági krimihez, egyszer meg egy goromba, itt-ott káromkodós, hosszú körmondatokkal teli korhatáros-kardozós fantasyhoz.

N: Hogyan lett belőled fordító?

KG: Valami olyasmit szoktam mondani, hogy amikor első gimiben, tizennégy éves koromban először kinyitottam az angolkönyvet, első látásra szerelembe estem a nyelvvel, és másnapra már az is körvonalazódni kezdett bennem, hogy ha nagy leszek, fordító leszek. Miután aztán kaptam egy magyar-angol szakos diplomát, elkezdtem körülnézni, és volt akkora szerencsém, hogy némi baráti segítséggel megkaptam az első munkáimat. A jelek szerint aztán jónak találták, amiket csináltam, mert azóta is folyamatosan követik egymást a regények. Egy darabig különböző helyekről kaptam feladatokat, de könyveket most már jó pár éve kizárólag a Könyvmolyképzőnek fordítok. Sokáig angoltanárként is dolgoztam közben, ma már csak óraadó vagyok egy szakközépiskolában, és az időm legnagyobb részét a fordítás teszi ki.

Mint a fentiekből kiderült, én semmilyen formális fordítóképzésben nem vettem részt, de akinek kedve van ehhez a szakmához, körülnézhet, és találhat kedvére valót.

N: Regényeken kívül mit fordítasz még?

KG: Majdnem minden időmet kitöltik a regények, de itt-ott a kanyarban, ha úgy adódik, elvállalok tévés munkákat is. Szinkront összesen két félórás sorozatepizódnyit írtam, de feliratot készítettem már több stand-uphoz a Comedy Centralon, és én csináltam az A Bit of Fry & Laurie nyolc epizódját is, aminek örülök, mint majom a farkának, mert huszonegypár éves korom óta rötyörészem a sorozaton, és amikor a 90-es évek elején először találkoztam vele, elérhetetlen álomnak tűnt, hogy egy nap én fordíthatom. Aztán tessék. Biztos van ebben valami szép levonható tanulság is.

Ezen kívül belefolytam egy-két MTV-s valóságshow feliratába meg hangalámondásába is.

N: Az írás maga vonz-e? Írtál-e valaha regény, novellát, verset, bármit, vagy tervezel-e a közeljövőben írni?

KG: Gimis koromban jó kamaszként én is próbáltam írogatni novellákat meg verseket, de aztán ennyiben maradt a dolog. Valaha megjelent írásműveim kimerítő listáját nem lenne nehéz összeállítani: a korabeli főiskola újságba készült néhány cikk szerepelne rajta, meg egy tudományos publikáció nyelvészdoktorandusz koromból.

Nem szerepel a világmegváltó terveim között, de igazából azt hiszem, ha egyszer csak töménytelen szabadidő szakadna a nyakamba, amúgy lenne kedvem írni – méghozzá valószínűleg abszurd, szatirikus szövegeket. Esetleg romantikus-erotikust, vagy a csuda tudja. A közeljövőben erre aligha van kilátás, de ki tudja, talán egyszer lesz belőle valami.

N: Most éppen mit/miket fordítasz?

KG: Philip Carlo The Ice Man című könyvén dolgozom, ami egy több maffiacsaládnak évtizedeken át dolgozó bérgyilkos életrajza, szóval nem kacagok közben felhőtlenül. Filmet is készítenek belőle, állítólag jövőre mutatják be.

Kikapcsolódásnak pedig a One Foot in the Grave című klasszikus angol szitkom két szezonjához állok neki hamarosan feliratot írni.

Itt is köszönöm Gergelynek, hogy válaszolt a kérdéseimre!