Januári beszerzések - Kincs, ami nincs

A blog történetében ez az első zsákmányos beszerzés, amiben azt írhatom: ebben a hónapban nem vettem könyvet! De nem csak hogy nem vettem, hanem nem is cseréltem, nem kaptam recit, ajándékot stb. Azaz idén még semmi sem került a könyvespolcromra.

Eddig minden év elején elcsábítottak az év eleji akciók, és hörcsögként gyűjtöttem be a pofazacskómba a könyveket. Tavaly ilyenkor már 5 beszerzésem volt, szóval ez a nulla teljes haladás. :) A vicces az, hogy ez eleinte nem volt tudatos elgondolás, hogy akkor én most nem szerzek be semmit januárban, csak így alakult. Utána viszont úgy gondoltam, nem is baj, ha így kezdem az év elejét.

Ahelyett, hogy tornyoztam volna fel a könyveket, inkább az itthoni olvasatlanokat fogyasztottam. Ebben a hónapban 9 könyvet olvastam, ebből 2 ráadásul várólista-csökkentős volt. Még így is 205 könyv várja itthon, hogy elolvassam őket, így a februárt sem kívánom túlzásba vinni. Nálam 2015 a visszafogottság éve, egyesekkel ellentétben, akik szabad rablást hirdettek. :)

Más téren se nagyon költekeztem ki ebben a hónapban. Se ruhát, se cipőt nem vettem, viszont bevallom, körömlakktéren még mindig nehéz visszafognom magam. Lassan kijelenthetem, a körömlakk az új könyv. :) Tavaly előtt augusztusban kezdtem el szépségblogokat olvasni, és akkor indultam el a lejtőn: azóta szépséges manikűrökről és mindenféle kencékről álmodom... Azért igyekszem visszafogott lenni, és olyan termékeket beszerezni, amit utána el is használok. Ezalól a kivételek a körömlakkok, amelyhez még jó pár kezet kéne növesztenem, hogy elhasználjam őket...

Amúgy az év eleje abszolút nem úgy indult, ahogy én reméltem. Eddig 2015 nem volt túl kegyes hozzám, lelkileg rettentően megviselt ez az időszak. Nem fogok átmenni személyes blogba, de azt megírhatom, hogy mind munka tekintetében, mind magánéletileg nagyon nehéz időszakot élek meg. Eléggé össze vagyok zuhanva, és szerintem több hónapnak kell majd eltelnie, hogy teljesen összeszedjem magam.

Szerencsére egyre több tervem van, hogy is fogok kimászni a gödörből. Az egyik, hogy újra elkezdek rendszeresen mozogni, ugyanis a feszültséglevezetésben is rengeteget segít, meg a rengeteg ülést is ellensúlyozni kell valahogy. A másik, hogy egy olyan emberhez fogok fordulni, aki már régebben is segített nekem, és remélem, hogy most is tud segíteni. A harmadik, hogy szeretnék olyan könyveket olvasni, amelyek segítenek átformálni a gondolkodásom és kiutat mutatni a szorongásból és folyamatos kétségbeesésből. Ha van ötletetek ilyen könyvekre, szívesen várom őket kommentben!

Ha már változások, végre sikerült egy olyan sablont találnom, amilyet nagyjából kerestem. Még ő sem teljesen az igazi, de vele már egészen elégedett vagyok, remélem ti is fogjátok szeretni!

Remélem februárban már egy sokkal vidámabb és akár könyvekkel is szolgáló bejegyzéssel térek vissza ide. Ma például süt a nap, édesanyám palacsintát sütött, szombat van és igyekszem ezeket az apróságokat is kiélvezni. Legyen a február az újrakezdés hónapja!


Megjegyzések

  1. A körömlakk az új könyv :D Asszem én abból csak egyet vettem, az is egy RDL volt, kb 400 ft. :)

    Először is gratulálok, másodszor: szép a sablon, nekem nagyon tetszik! Tiszta lap:)
    A mai nap tényleg olyan szép volt, teljesen elszálltam ettől a napsütéstől. Az viszont remek, hogy vége ennek az utálatos, végtelenül hosszú januárnak. Sok erőt kívánok neked a talpraálláshoz, remélem, gyorsabban fog menni, mint most gondolod. Könyveken még gondolkozom, hogy mit lehetne... A kiutat biztos, de erről már beszéltünk.

    VálaszTörlés
  2. Ügyesebb voltál a 0 könyvvel, mint én :D
    Nagyon csini lett az új sablon, bár a jobb oldalon a popular posts ugrál (másnak is?) :D
    Mozgáshoz tudom ajánlani - már ha szeretsz otthon tornázni - Jillian Michaels videóit, engem ő ment meg mindig a tunyulástól.

    A magánéleti dolgokhoz sok erőt kívánok, és sok sikert az új fejezetekhez ;)

    VálaszTörlés
  3. Majd a többi dolog is úgy fog rendeződni, mint a könyvharácsolás.:) Kitartást kívánok, és ha bármiben tudok segíteni, csak szólj!:*

    VálaszTörlés
  4. @katacita: Egy RDL-t én is vettem tegnap, meg még ebben a hónapban egy ILNP-t és két essence-t. Végül is ez sem annyira sok. :D
    Köszönöm, nekem is tetszik a sablon. :)
    Ma egész jó napom lett végül, voltunk kicsit vásárolni (mondjuk én nem vettem semmit) meg Mekiztünk, jól esett. :)
    Köszönöm, a Kiutat majd szerintem kiveszem könyvtárból, ha bármi más eszedbe jut, később majd írd meg. :)

    @theodora: Azért neked se sok az az egy nyeremény. :)
    Az elvileg ilyen dizájnelem, hogyha rámész valamire, az elmozdul, szerintem nagyon vicces. :)
    Mostanában itthon tornázom, köszi az ajánlást, utána fogok nézni.
    Köszönöm!

    @Amadea: Úgy legyen, és majd írok neked ám levelet, csak még nem nagyon volt időm. :*

    VálaszTörlés
  5. Sajnálom, hogy gödörben vagy és őszintén szorítok a talpraálláshoz!
    Ha könyv, akkor ajánlom a Nyitott Akadémia sorozatot (http://www.nyitottakademia.hu/webshop/nyitott-akademia-konyvei), nekem a Sors és önismeret és A belénk égett múlt segített nagyon sokat amikor a legmélyebben voltam, de a többit is csak ajánlani tudom!
    Vigyázz magadra :)

    VálaszTörlés
  6. @Ilweran: Köszönöm!
    A könyvajánlásokat is köszi, mindenképp utánanézek ezeknek.
    Igyekszem. :)

    VálaszTörlés
  7. Nagyon tetszik az új sablonod, és gratulálok az önmegtartóztatáshoz a könyvek terén! :) :) Ha az ember számba veszi az otthoni olvasatlanokat, akkor mindig megnyugszik kicsit, hogy lesz még mit olvasni, anélkül, hogy behörcsögöl még 10 könyvet havonta. :)

    Remélem, hogy helyre tudsz hamar rázódni, vagy ha nem is hamar, de hatékonyan, mert nagyon rossz volt olvasni a kétségbeesett soraidat. :( Szólj, ha tudok bármiben segíteni neked!!! <3

    VálaszTörlés
  8. Hú és tényleg, amit Ilweran írt, nyitott akadémiás Sors és önismeret nagyon jó kis könyv!

    VálaszTörlés
  9. Gratulálok a szép kerek januári nullához! Olyan jó, amikor sikerül megvalósítani valamit, amit elterveztél, nem? Mármint az önmegtartóztatást a könyvek terén :)
    Sajnálom, hogy nem indult jól a 2015-ös éved és remélem, hogy sikerül majd ha lassan is, de kilábalni a mélypontból. Tudod, már megbeszéltük, ha ez megtörténik, akkor még a nap is szebben fog sütni!
    Könyvek terén én szerettem olvasni Popper Pétertől a Lélekrágcsálókat. Lehet, hogy nem pont a te problémádat járja körül, de rengeteg olyan dolog kerül terítékre, ami nap mint nap rágja a lelkünket. Aztán szoktam olvasni Farkas Lívia blogját is, ott is sok jó gondolatot találtam már (a könyve is jó, az Ennél zöldebb már nem lesz!). Hidd el Nita, bármi a gond, nem vagy egyedül, ahogy a kommenteket olvasom sokan támogatnak, és szerintem ez is tud erőt adni, nem igaz? :)

    VálaszTörlés
  10. @Pupilla: Köszi, és igen, olyan jó látni, mikor nem nő, hanem csökken a várólista. :D
    Aranyos vagy, köszönöm, nagyon jól esik a támogatásod. <3

    @Nikkincs: Köszi. :) Igen, tényleg jó érzés, persze nem biztos, hogy ezt minden hónapban meg tudom tartani, de ha már az év egy részében sikerül, az is jó. :)
    Igen, már alig várom a napsütéses részt...
    Köszönöm az ajánlást, Via blogját én is szoktam olvasni, többször segített már. a könyvét még nem olvastam, lehet ideje lenne.
    Igen, nagyon sokat jelenet, hogy ennyien itt vagytok és szurkoltok nekem. :) <3

    VálaszTörlés
  11. Nem is jártam itt, mióta megújultál :) Nagyon hangulatos lett, csodás sablont választottál! Remélem, hogy február csupa jó dolgot fog neked hozni, mind a magánéletben, mind az életed többi területén. Megérdemled, és nem csak azért, mert vettél könyvet januárban :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A nagy 2023-as évzárás

A nagy 2022-es évzárás

J. J. Abrams - Doug Dorst: S.