Pages

2020. április 19., vasárnap

Kabátkönyvek, amelyekbe jó beleburkolózni

Ismét meghívást kaptam a Témázásra, a mostani téma nem is lehetne aktuálisabb, ugyanis a kabátkönyvekről fogunk nektek írni. 

Kép forrása: Pinterest
Hogy mi is az a kabátkönyv? Amadea alkotta meg még jópár éve ezt a kifejezést, amely azokra a könyvekre vonatkozi, amelyek olyanok, mint egy kabát, amelybe jó beleburkolózni, amely meleget és komfortérzetet ad. Lehetnek ezek olyan művek, amiket bármikor boldogan leveszel újra a polcra, de olyanok is, amelyekről már az olvasás előtt tudod, hogy ezt az érzést fogják adni neked.

Én úgy is szoktam hívni egyes esetekben ezeket a könyveket, hogy a lelkem rózsaszín felének a megetetése. Ugyanis nekem a legtöbbször a kabátkönyvek olyan, amelyek könnyeddek, nem terhelik meg a lelkemet, és persze nem kell felhőtlenül vidámnak lenniük, de ne legyenek végtelenül nyomasztóak. Szóval nekem leginkább az ilyen romantikus vagy vidám, vagy nagyon pörgős, akciódús, de mégis kellemes regények tartoznak ide.

Amikor egyetemista voltam, rengeteget szorongtam a vizsgáim miatt. Mindig is izgulós típus voltam, aki nem hitt a képességeiben és tanulhattam akármennyit, akkor is azt hittem, hogy nem is tudok semmit. Na az ilyen időszakokban iszonyat nehezen ment sokszor az olvasás, és ilyenkor jól esett valami olyat elővenni, amit tudtam, hogy szeretni fogok. Az egyik ilyen sorozat a Vámpírakadémia volt Richelle Meadtől, amit ma már nem biztos, hogy újraolvasnék, mert sokat változott azóta az ízlésem, de az egyetem alatt az egyik megmentőm volt. 
A másik ilyen pedig Karen Marie Moningtól a Tündérkrónikák volt. Mac és Barrons kalandjai mindig kikapcsoltak, szórakoztattak, összeszorították azért a szívemet is, de mindig jó érzéssel tettem le a köteteket. Ezt például még ma is újraolvasnám, lehet idén sort is kéne keríteni rá.

És ha már újraolvasós sorozat, természetesen nem hagyhatom ki a Harry Pottert. Van egy olyan érzésem, hogy ez sokunknál fog szerepelni. Bár én még csak egyszer olvastam újra az első négy kötetet, de valahogy jó érzés, hogy tudom, bármikor levehetem őket a könyvespolcról és ugyanúgy el tudok majd merülni benne, mint az első alkalommal.


Van egy írónő is, akit fejben azonnal a kabátkönyvekhez kötök, ez pedig nem más, mint Sarah Addison Allen. Az ő regényei olyanok, hogy mindig kis könnyeddek, van bennünk hol egy kisebb, hol egy nagyobb csipet mágikus realizmus, és úgyis tudjuk, hogy a végén mindig megkapjuk a happy endet. Főleg A csodálatos Weaverly-kertet és a Sugar Queent szeretem tőle, a másik két regénye, amit én még olvastam, már gyengébb volt, de azért azok is megmelengettek. De az előbbi kettőt abszolút tudom nektek ajánlani.

Még két regény ugrott be rögtön ehhez a témához. Az egyik a Jessica Brockmole-tól a Levelek Sky szigetéről. Én amúgy is nagyon szeretem a levélregényeket, de ez egy külösen kedves kis regény, amelyben egy gyönyörű tájra juthatunk el képzeletben. 

Forrás: Pinterest

A másik pedig Mary Ann Shaffer és Annie Barrows közös műve, a Krumplihéjpite Irodalmi Társaság, amelyről annak idején ezt írtam a molyos értékelésemben: "Ez már nem is kabátkönyv, hanem egy igazi nagy paplan, amibe bele tudod csavarni a lelkedet, ha egy kis melegségre van szükséged." Emlékszem, hogy egy nagyon hideg januári hétvégén olvastam el, mikor kint repkedtek a mínuszok, én pedig az ágyamban feküdtem és faltam az oldalakat. Imádtam a  történetet, a szereplőket és nagyon vágytam rá, hogy én is egy hasonló irodalmi társaság tagja lehessek. Azóta már ez megvalósult, ugyanis járok a Budapesti Molyklubba. :)

Egyébként nem kell feltétlenül a kabátkönyvnek romantikusnak vagy könnyednek lennie, például egy jó krimi is hosszhatja azt az érzést, hogy hú, ebben most milyen jó is benne lenni. Ilyen nekem a Cormoran Strike sorozat, amelyben bár mindig van egy gyilkosság vagy inkább gyilkosságok, de valahogy mégis az emberi sorsok és London van a középpontban. Ezért én ezekben a könyvekben is teljesen el tudok merülni, el tudom feledni velük a hétköznapok problémáit. Ajtót nyitnak nekem, amelyen belépve egy kényelmes, minden jóval felszerelt szobában találom magam, ahol nincs is más dolgom, mint lazítani.

Remélem a bejegyzéssel nektek is tudtam esetleg ötleteket adni, hogy mit is érdemes levenni most a polcotokról. Meséljetek, számotokra mik az igazi kabátkönyvek?

A többi Témázó:

25 megjegyzés:

  1. Nekem is nagyon hasonló, hogy mi tartok kabátkönyvnek - több közös pontunk is van :) Moning sorozatát tényleg el kéne már kezdenem, évek óta ezt mondom :D :D
    Sarah Addison Allen nálam is ez a kategória, még ha közben meg is váltam a könyveitől, mert tudom hogy már nem adna annyit nekem, hogy érdemes legyen megtartanom a polcaimon. Viszont a magyarul még meg sem jelent The Girl Who Chased the Moon regényét szeretném elolvasni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Moning szerintem tetszene neked, abszolút ajánlani tudom csak. :)
      Ez a The Girl Who Chased the Moon jól hangzik, lehet majd egyszer én is elolvasom. :)

      Törlés
    2. Bakker Dóri, nem olvastál Moningot? :D Lehet, hogy már megrökönyödtem ezen, de most újra meglep!

      Törlés
    3. én rendszeresen meglepődök, aztán mindig eszembe jut, hogy igen, ezen már legutóbb is meglepődtem. Dóri, ne csináld ezt velünk, olvass Moningot. tényleg nagyon jó.:D

      Törlés
    4. Dóri most már kénytelen lesz elolvasni. :D

      Törlés
    5. Nima, Dóri időről időre kiváltja ezt a Moning-meglepődést, ez már úgy tűnik hagyomány, csak Alzheimeresen tartjuk: jééé, nem olvastad? Jéééé, nem olvastad? JÉÉÉ, nem olvastad?! :D

      Törlés
    6. Dóri, van élet Moning előtt, mellett és után is, de minek! :D A 6. résznél én kicsit megálltam, de az első öt tényleg jó! Na jó, nem mindig, néha fanyalogtam, de alapvetően Barrons, na meg még J.B., és ott van akkor ugye Jericho Barrons is ;) :D

      Törlés
    7. Ha Ryodant is kedvelted, azért még olvashatsz tovább is a 6.-nál (az szerintem gyengébb lábakon áll, de utána kicsit visszatalál a hangjához Moning), és akkor érte is még többet lehet rajongani. :D
      JZB meg örök szerelem ♥

      Törlés
  2. Krumplihéjpite Irodalmi Társaság ezer éve a polcomon van... Talán megpróbálkozom vele, köszönöm! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem tetszene neked, szóval hajrá :)

      Törlés
    2. Reea, és az paplan is! :) :)

      Törlés
    3. Rendben.HA megtalálom, mert nincs a szemem előtt, akkor megpróbálkozom a bekuckózással. Aztán majd kiderül ;)

      Törlés
  3. De jó, mennyi közös! HP, Skye, Krumplihéjpite, Tündérkrónikák! ♥ Ó, hát SAA-t hogy hagyhattam ki, pedig a Sugar Queen nagyon kellemes, komfortos volt nekem is, és szívesen újráznám is valamikor, hogy újraélhessem ezt az érzést. :)

    Valóban a krimik is simán hozzák ezt az érzést, szerintem az ismerős nyomozókarakterek, és az ő megszokott rítusaik miatt. Cormoran is ilyen, de én most épp inkább Poirot-hoz meg Maigret-hez fordultam. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jó! <3 Én A Waeverly-kert újrázásán gondolkodom. :)

      Igen, és szerintem Poirot és Maigret is bztosan megadja ezt a hangulatot. :)

      Törlés
    2. A Waverly nekem idén - ismét - vcs-s, de pont most olvastam Alice Hoffmant is, és talán hagyok egy kis időt a kettő közt. :)

      Bizony, nagyon jól megadják, pont tegnap fejeztem be egy Poirot-t, de Maigret felé is kacsintgatok újra. ;)

      Törlés
  4. a Vámpírakadémia nekem is nagyon emlékezetes, bár nem hiszem, hogy még egyszer el bírnám olvasni, de akkoriban nagyon megtalált.
    a Cormorant és soriban szerettem nagyon.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Dettó, én sem merem most már újra kézbe fogni, de annak idején nagyon szerettem.
      Sorozatban is jó a Cormoran, szerettem az évadokat is.

      Törlés
  5. A Levelek Skye szigetéről, a Krumplihéjpite, és persze a HP nálam is szerepel, ahogy Sarah Addison Allen sem maradhatott ki! :)

    Egyébként érdekes, ha korábban feltették volna nekem ezt a kérdést, biztos, hogy ide soroltam volna még Sarah Dessent vagy Jennifer E. Smitht is, mert sokáig ők is abszolút komfortos szerzők voltak számomra. Aztán kicsit változott a kép, ahogyan én is változtam, de bizonyos könyvek a mai napig ott figyelnek a kabátszekcióban. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor veled is sok a közös pontunk. :)

      Változik az ember ízlése, ahogy írtam, nekem sem minden olyan, amit ma már újraolvasnék. De attól még szép emlékként élhet bennünk. :)

      Törlés
  6. Annyira jó látni, hogy mennyi közös pont van az egyes blogokon :) Azt hiszem kijelenthetjük, hogy a két levélregényes könyv, Moning, Sarah Addison Allen és a Harry Potter nagyon sokunknál fenn van azon a listán.

    A Sugar Queent be is szerzem, mert te is csak jókat írtál róla, mondjuk előtte lehet elolvasom Az első fagy című könyvet a kertes folytatást, mert az is nagyon érdekel. Cormorant én lehagytam a listámról (én balga) de azt hiszem, ha véget ér a sorozat, nem fogok sokat várni, hogy újraolvassam őket.

    A HP-et most olvasom újra, és ajánlom neked is, ínséges időkben tökéletes paplanok, amikbe jó betakarózni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, úgy néz ki, vannak alap kabátkönyvek. :)

      Az első fagy nekem kimaradt, kíváncsi leszek a véleményedre róla. Cormoran-újraolvasás sem egy rossz ötlet. :)

      Most épp egy másik újraolvasás lesz aktuális, de a HP-t is tudom, hogy bármikor levehetem a polcról, ha szükségem lesz rá. :)

      Törlés
  7. Soha nem olvastam Cormoran regényt, amúgy pont itt van az első rész, na elolvasom!!!

    VálaszTörlés
  8. szuper kabátkônyv nekem is a Cormoran sorozat, az én listámon is fent van (lesz) - olyan jól hozza a kuckózós hangulatot nekem is! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy nem vagyok vele egyedül. :)

      Törlés