8 év

Nem egyszerű ennyi év után újat mutatni az olyan bejegyzésekben, amelyek arról szólnak, hogy eltelt egy újabb év, amikor is az ember lánya bloggerként élte ki magát. Mit lehet még leírni, amit az ember az előző szülinapi posztokban nem írt még le?

Én úgy döntöttem, hogy most a legfontosabb dolgot fogom kiemelni, amit a blognak köszönhetek, ezek pedig az emberek. Az olvasók, legyen azok néha idetévedők vagy régi követők. A bloggertársak, legyen aktívak vagy kevésbé aktívak. Azok, akiknek bármit is adott ez a blog az évek folyamán. Azok, akik adtak bármit is a blognak vagy nekem.

Barátokat, jó ismerősöket köszönhetek ennek a felületnek. Egy olyan baráti kört, akikkel úgy érzem, bármit megoszthatok, legyen az jó vagy rossz. Olyan embereket hozott be az életembe, akikkel lehet soha az életben amúgy nem találkoztunk volna, mert mondjuk más korosztály vagyunk, máshol élünk, más körökben mozgunk. De van egy közös pont, az olvasás, a könyvek, amelyek összehoztak minket.

Vannak, akikkel még nem sikerült találkozni és neten olvassuk csak egymást, de én nekik is ugyanúgy tudok örülni, mint azoknak, akikkel már rengetegszer sikerült élőben is beszélni. Minden egyes komment jól tud esni az embernek, vagy ha kapsz egy olyan e-mailt, amiben valaki arról mesél, mit adott neki a blogod vagy csak megosztja az élete egy szeletét veled. De én azoknak az olvasóknak is örülök, akik nem adnak magukról hangot, csak ritkán, de itt vannak és elolvassák az aktuális agymenéseimet.

Szóval én most ezzel a nyolc évvel Titeket szeretnélek ünnepelni. Nem lehet elég hálás nektek, hogy vagytok, és ennek a blognak, hogy van. Lehet hogy nem írok ide hetente többször, lehet hogy egy ideig felé se nézek, de akkor is része az életemnek az, hogy blogger vagyok. Van ez a hely, ami az enyém, egy kicsinyke szelete a virtuális valóságnak, ahova oda vonulok el, amikor akarok.

Ez egy elég érzelgős bejegyzésre sikeredett, remélem, nem bánjátok. Köszönöm, hogy velem voltatok, vagytok, és remélem, lesztek is még. :)

Kép forrása

Megjegyzések

  1. Gratulálok, és további sok-sok boldog pillanatot kívánok, ami a blogoláshoz kapcsolódik! :)

    VálaszTörlés
  2. Boldog blogszülinapot és örülök, hogy megismertük egymást először virtuális majd személyesen is! :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon boldog blogfordulót! :)

    VálaszTörlés
  4. Boldog blogszülit! :) Meg sok jó embert az életedbe még általa!

    VálaszTörlés
  5. Ez a mennyiség már gombócból is sok. De örülök, hogy még mindig írsz erre a felületre - még ha ritkábban is, mint korábban - és itt vagy közöttünk, nekünk. :)
    Boldog blogszülinapot! És még legalább ötször ennyit itt és együtt. :*

    VálaszTörlés
  6. Még további boldog 8 évet kívánok, vagyis még többet is, mint 8-at, ha lehet! :)
    Boldog BlogSzülinapot!

    VálaszTörlés
  7. Éljen soká a Könyvgalaxis és még sok-sok ilyen jó élményt kívánok :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A nagy 2023-as évzárás

A nagy 2022-es évzárás

J. J. Abrams - Doug Dorst: S.