Júniusi portyázás

Egy szó: Könyvhét. Szerintem ebből már kitalálható, hogy ez nem az a bejegyzés lesz, amiben arról számolok be, mennyire kevés könyvet is zsákmányoltam ebben a hónapban. :) Tavaly a Könyvhét helyszínén 12 könyvet szereztem be, idén ez a szám 10 lett, összesen pedig 13 könyv került fel ebben a hónapban a polcomra. Lássuk csak, mik voltak ezek!


Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer még áprilisban egy közös molyos Szukits rendelésünk. Folyton tolódott a benne rendelt könyvek megjelenési dátuma, végül már szinte lemondtunk róla, amikor is a Könyvhét előtt pár nappal kiderült, hogy mégis megkapjuk! Így lettem én féláron A vér éneke és A halál útvesztője boldog tulajdonosa. Előbbit édesapám olvassa, utóbbinak meg már a borítója nézegetésébe beleszédültem. :)
Ami még Könyvhéten kívül beszerzés volt, az Gaura Ágnes Lángmarta öröksége, amely a Borbíró Borbála sorozat negyedik része. A Könyvhéten sikerült is dedikáltatni az írónővel, aki nagyon közvetlen volt, és mint kiderült, tudja rólam, hogy ki vagyok! Ritka, de annál nagyobb öröm, hogyha kiderül, ismerik a blogomat.

És akkor el is érkeztünk a könyvheti beszerzésekhez. Az igazság az, hogy kevés olyan új megjelenés volt, amire igazán vágytam. Végül kimondottan a Könyvhétre megjelent könyvek közül a Stony Mayhall második élete, Az arany cimbalom, az Oh, boy! és az Incarceron folytatása, a Sapphique jött velem haza. A Stony-t azóta el is olvastam, én azok közé tartozom, akiknek tetszett, de ahogy láttam, vegyesek róla a vélemények. Az arany cimbalom kapcsán Baráth Katalinnal készítettem interjút, amit itt meg is nézhettek. Az Oh, boy!-ról szóló bejegyzésem holnap érkezik blogturné keretében, a Sapphique meg az a könyv, amiről azt hittem, már soha nem jelenik meg magyarul, erre a kiadó váratlanul bejelentette, hogy limitált példányban lehet majd kapni a Könyvhéten.

Régebben megjelent könyveket is vittem haza. Ezek közül igyekeztem olyanokat venni, amelyek már régóta a kívánságlistámon voltak. A Kakukkszó, a Gesztenye, a honalapító és a Gyógyír északi szélre mind ilyenek. Az elfek tornya és a Birodalom születik a Fumax Kiadó jóvoltából került hozzám, hála és köszönet nekik, Az Arcnélküli Ember pedig Ekultúrás recenziós példány.

Azóta nem szereztem be újabb könyvet. Amúgy is most az a fogadalmam, hogy igyekszem a nyáron nagyon visszafogni a könyvbeszerzéseimet, saját pénzből nem is szándékozok semmit venni. A kedvestől kaptam egy Libri ajándékkártyát, amivel még garázdálkodhatom, és lassan jön a szülinapom is, amelyet úgysem fogok könyvek nélkül megúszni. :) Ennyi pedig bőven elég is lesz. Ráadásul most nincs is nagyon olyan könyv, amiért azt mondanám, hogy ölni tudnék. Egyetlen kivétel talán Dan Wells-től a Romok, mivel most fejeztem be a második részét a Részlegesek-trilógiának, a Töredékeket, és most már nagyon érdekel, hogyan zárul Kira története.

Mint azt az előző zsákmányos bejegyzésben említettem, a május kicsit megviselt lelkileg. Jelentem, a június ilyen szempontból sokkal jobb volt. Igyekszem meglátni és megőrizni a jó dolgokat az életemben, és más oldalról megközelíteni a problémákat. A molyos találkák, a Könyvhét, a 3 napos balatoni nyaralás, egy kedves barát szülinapjának megünneplése, mind-mind olyan perceket, órákat adtak, amelyeket jó lesz később is felidézni. Bár azért ez a hónap sem volt mentes a feszültségektől, főleg a munkahelyen, és betegeskedés is volt benne, mégis inkább pozitív irányba billen a mérleg.
Ma pedig már július van, amely az egyik kedvenc hónapom. Nem csak azért, mert ekkor van a szülinapom, hanem mert ez számomra a legnyáribb hónap, a nyaralás, strandolás, fagyizás, teraszon olvasás időszaka. Reméljük folytatódik a kellemes emlékek gyűjtögetése.

Legszívesebben így tölteném az egész júliust (kép forrása)

Megjegyzések

  1. Örülök, hogy a júniusod jobban telt, mint a május, csak így tovább a szülihónapban! :)
    Masszív adag könyved lett, nincs is okod szomorkodni :) Az arany cimbalmot már nekem is be kéne szerezni lassan, ma épp azzal álmodtam.
    A tengerpartos képed aláírásával egyetértek...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. :)
      Igen, olvasni valóban nem szenvedek hiányt, az tuti. :) Hú, mit álmodtál vele? :))
      Ma különösen úgy érzem, hogy nyaralni kéne, és nem az irodában ülni...

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A nagy 2023-as évzárás

A nagy 2022-es évzárás

J. J. Abrams - Doug Dorst: S.