2014. július 2., szerda

Marie-Aude Murail: Oh, boy!



Szereted a francia kultúrát? No, és olvasnál olyan könyvet, ami elgondolkodtat, megnevettet és megríkat? Ülj fel velünk arra az érzelmi hullámvasútra, amit az Oh, boy! jelentett a számunkra. A négy állomásos Blogturné keretein belül megismerheted azt a csodálatos könyvet, ami mindannyiunkat elvarázsolt.

Három testvér néhány órája magukra maradt a világban,
de megesküdtek, hogy soha senki nem választhatja el őket egymástól.
A legidősebb Siméon, tizennégy éves. Cingár, barna szemű.
Különleges ismertetőjele: intellektuálisan koraérett, már az érettségire készül.
A középső Morgane, nyolcéves. Barna szemű, elálló fülű, osztályelső.
Különleges ismertetőjele:
a felnőttek minduntalan elfeledkeznek a létezéséről.
A legkisebb Venise, ötéves. Kék szemű, szőke, elragadóan bájos.
Olyan kislány, amilyet mindenki szeretne magának. Különleges ismertetőjele:
forró szerelmi történeteket játszik el a Barbie babáival.
A Morlevent gyerekek nem hajlandók a sorsukat az első jöttment szociális asszisztensre bízni.
Az a cél hajtja őket, hogy kikerüljenek a gyermekotthonból,
ahová elhelyezték őket, és családra leljenek.
Két személy lehetne a gyámjuk. Csakhogy eleinte egyiknek sem fűlik hozzá a foga.
Aztán meg egyszerre mindkettőnek. De az egyik nem túl rokonszenves, a másik meg felelőtlen, ráadásul…
Ja igen! És ez a két személy ki nem állhatja egymást.


Bevallom őszintén, mostanában nem túl sok Vörös Pöttyös könyvet olvasok. Ennek nagyon egyszerű oka van: úgy érzem, kinőttem belőlük. Lassan 26 éves vagyok, a VP könyvek pedig javarészt nálam tíz évvel fiatalabb lányoknak-fiúknak íródtak. Persze nem mondom azt, hogy ezeket a regényeket nem olvashatják idősebbek, mert miért ne, de engem már nem tudnak annyira lekötni, a legtöbbször kifejezetten idegesítenek. Az Oh, boy!-t is a fülszövege miatt mertem csak bevállalni, a borítója önmagában nem nyert volna meg. És milyen jól tettem, hogy bevállaltam!


Az Oh boy! nagyon súlyos és fontos témákat dolgoz fel, teszi mégis ezt egyfajta franciás könnyedséggel. Hogy mit értek ezalatt? Itt van ez a három árván maradt testvér, akik eleinte úgy fest, nem kellenek senkinek. Siméon túl okos és nem elég szép, Morgane ugyanez, csak lányban, és ott az egyedüli Venise, akiért mindenki rajong. De a testvérek nem szeretnék, hogy elválasszák őket, mégis minden jel arra mutat, hogy ez élet nem teljesíti kívánságukat. Ha ez nem lenne elég, Siméonnak egy súlyos betegséggel is meg kell küzdenie, amelyből nincs könnyű kiút. Mégis, mindezen tragédiákat képes úgy az írónő úgy bemutatni számunkra, hogy mindig csaljon egy kis mosolyt az arcunkra.

A karakterek nagyon életszerűek. Siméon, a kis zseni, aki 14 évesen már törvényeket búj, hogy többet megtudjon a helyzetükről, és próbál egyfajta apapótlék lenni a húgainak. Erősnek mutatja magát, de amikor a betegség legyűri, neki is támogatásra lesz szüksége. Nem tud végig mosolyogni, nem egy szuperhős, aki mindent kibír. Kicsit Gus-ra emlékezteti az embert a Csillagainkban a hibából ilyen szempontból.
A két kislány közül Morgane a visszafogottabb, akiről tényleg hajlamos megfeledkezni az ember. Azért az sokat elárul az emberekről, hogy azért szeretik őt kevésbé, mint a húgát, mert nem olyan bájoska királylány, mint Venise. Jó lenne, ha ki tudnánk végre lépni abból a skatulyából, hogy egy lány/nő/asszony csak akkor számít, ha szép. Amúgy is, kinek mi számít szépnek? De ebbe most nem mennék bele mélyebben, minden estre érdemes elgondolkodni rajta.
Venise, mint azt írtam, tényleg a királylányka típus, de ezért nem lehet rá haragudni. Az ő gyermeki világa az eseményektől függetlenül is sértetlen: továbbra is Barbie-val játszik, és elhiszi, hogyha valaki homoszexuális, az azt jelenti, hogy fülbevalója van.
A legérdekesebb figura a könyvben egyértelműen Bart. Bart, aki a melegek összes sztereotípiáját magán viseli. Szépfiú külső, fülbevalóval, felelőtlen, kicsapongó, nincs rendes állása, és a partnereit gyakrabban váltogatja, mint az alsónadrágját. De a féltestvérei feltűnése az ő életét is rendesen felkavarja - szinte teljesen más ember válik belőle. Olyan ember, aki tartja az ágytálat, ha Siméon hány, aki elhordja neki a leckét, aki szép lassan kezébe veszi a saját életét.

Murail könyvében nekem az volt a legszimpatikusabb, hogy nem szépítette meg túlzottan a valóságot. Persze mint tudjuk, valakinek még annyira szerencséje sincs, hogy legalább féltestvérei legyenek, de tény, hogy Siméonéknak ettől még nem lesz könnyebb a helyzetük. Nem oldódik meg minden egyik pillanatról a másikra meseszerűen, nincsenek csodák, csak a remény. A remény, amit még akkor se adunk fel, ha már úgy tűnik, hogy márpedig fel kéne. De mi tíz körömmel kapaszkodunk bele, és úgy gondolom, ez is tesz minket emberré.

Ami egyedül zavart a regényben, azok a furcsa váltások, az egyik karakter nézőpontjából a másikba. Néha nehéz volt követni, hogy akkor most kinek a szempontjából követtük az eseményeket. De ezen kívül nem tudok belekötni ebbe a rövid, de annál szerethetőbb kis regénybe. Bátran ajánlom azoknak, akik szeretnek az élet nehezebb oldaláról olvasni, nem félnek szembenézni a valósággal, de szeretik mindezt mosollyal az arcukon megtenni.

Az íróról

Kép forrása
Marie-Aude Murail 1954-ben született Le Harve-ban, Franciaországban. A szülei is írással foglalkoznak, édesapja költő, édesanyja újságíró. Két testvére szintén író, a harmadik idősebb bátyja pedig Tristan Murail zeneszerző.
Marie tizenkét éves kora óta ír, és bár két első regénye felnőtteknek szólt, később teljese mértékben a gyermekirodalom felé fordult. Több, mint 80 (!) gyermekeknek szóló műve jelent meg, főként francia nyelven, de más nyelvekre is lefordították ezeket. Három sorozata a legismertebb, az Emilien, a Nils Hazard és a L'Espionne. Sajnos ezek közül egyik sem jelent meg magyarul. A mai napig erről a három sorozatáról faggatják őt legjobban, bár azóta eltelt húsz év, és részben az ő érdeklődése is megváltozott. Bár még mindig tinédzserekről ír, most már a regényei nem csak mesék, hanem fontos részét képezik a család, a szociális és politikai kérdések.
Az író 1973-ban ment férjhez, ebből a házasságából 3 gyermeke született. A mai napig Franciaországban évente 200 000 példányban kelnek el a könyvei. Magyarul az Oh, boy!-on kívül még egy regénye, a Lakótárs kerestetik! jelent meg.

Nyereményjáték


Minden ember kötődik valamihez. Minden ember másban találja meg a vigaszt, a biztonságot, a nyugalmat. A gyermek a játékban, a felnőttek - jó esetben - egy jó könyvben, sportban, egy általuk kiválasztott hobbiban.


Természetesen a Morlevent gyerekeknek is vannak jellemző tárgyaik, olyan dolgok, amelyekhez erősen kötődnek, amelyekkel szívesen foglalkoznak. Vagyis: amik jellemzik őket. Vajon  kitaláljátok-e, hogy kinek mi lehet ez?

Minden blogon mutatunk egy képet a szereplőket jellemző egy-egy tárgyról. Találd ki, melyik tartozhat Barthoz, melyik Simeonhoz, Morgane-hoz és melyik a kis Venise-hez! A rafflecopter dobozban a felsorolt képek neve mellé írd be a hozzá tartozó karakter nevét, s ha jól párosítod a képeket a szereplőkkel, esélyes leszel megnyerni a Könyvmolyképző Kiadó által felajánlott három könyv egyikét!
(A kiadó csak Magyarország területére postáz! A nyertest kérjük, 72 órán belül jelentkezzen a nyereményéért, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.)





Résztvevő blogok

07.02.: Könyvgalaxis + Az íróról

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Pages - Menu