Júliusi napos beszerzések

Megjött a nyár, úgy-ahogy, te azért most már jutott néhány kánikulai nap és fürdés a Balatonban. A könyvpiacon uborkaszezon van, de szerencsére van mit olvasnom (már betelt a harmadik Ikeás könyvespolc is...).

Beszerzések



Összesen három könyv került hozzám ebben a hónapban. Ebből az első egy e-könyv, Marc-Uwe Klingtől a Qualityland, amit úgy döntöttem, célszerűbb lesz ebben a formátumban beszerezni.
Én sem tudtam ellenállni a csodálatos borítójú Familiárisoknak, így kuponnal és törzsvásárlói pontokkal megvettem. Végül pedig a Régikönyvektől kaptam értesítést, hogy meg tudom venni náluk a Katalin utcát abban a kiadásban, amit most igyekszek begyűjteni. Már csak Az őz és Az Ókút hiányzik!
A képen látható Bookdepository-s könyvjelző meg egy barátomtól került hozzám, aki rendszeresen rendel tőlük és félrerakja nekem a könyvjelzőket.

Olvasások

3 regényt, egy képregényt és egy novelláskötet felét olvastam el júliusban. Az első regény Octavia E. Butlertől az Átváltozások volt, amely nekem kicsit csalódás volt a Hajnal után, de természetesen elolvasom a trilógia harmadik részét is.
Ezek után kezdtem bele Alice Walkertől a Bíborszínbe, ami gyanús, hogy az év végi értékelésemnél is még elő fog kerülni. Szívszorító, de egyben nagyon szép regény. Miközben ezt olvastam, egy estére még becsúszott az első Stranger Things képregény, amitől én nem különösebben ájultam el.
Antoine Lauraintől A piros noteszt a könyvtárból vettem ki, főleg Pupilla barátném ajánlása miatt. Nagyon kellemes kis történet, mélyebb nyomott nem hagyott bennem, de tökéletesen kielégítette lelkem rózsaszín felét.
Végül pedig most Ken Liu A papírsereglet és más történetek című novelláskötetét olvasom, amit nagyon élvezek, tényleg csodálatosak ezek az írások.

Minden más

Könyves szempontból az egyik legjobb hír volt, hogy újranyitott a könyvtár! Nagyon jó érzés volt egyrészt visszavinni a hónapok óta nálam lévő köteteket és újakat hozni helyettük. Végre megint tudok építeni a kölcsönzésre, ráadásul most ingyenesek az előjegyzések, ami még meg is könnyíti a dolgomat.
A másik pedig, hogy újra lehetett tartani élőben könyves találkozókat, így volt újra sci-fi és fantasy sörözés, valamint molyklub is. Remélem ezeket ősszel is tudjuk tovább folytatni.

Ami még nagyon meghatározó volt a hónapom szempontjából, hogy elkezdtem egy online jógakurzust, amivel hetente háromszor jógázom. Egyrészt saját magamat is megleptem, mennyire kitartó vagyok benne, tegnap este is még este negyed10-kor nekiálltam az órának. Eddig csak egyetlen alkalmat hagytam ki, mikor tényleg nem tudtam egyszerűen belepréselni az időmbe a mozgást, de már kétszer a Balatonon a kertben is jógáztam. :) Másrészt tényleg jót tesz testemnek-lelkemnek. Ezek a tanfolyamok 8 hetesek, és annyira megszerettem a mostanit, hogy a szeptember közepén induló nyolc hétre is befizettem.

A Halas lépcsőnél Tapolcán

Sajnos a külföldre utazás részemről még mindig kimaradt, de szerencsére kétszer is voltam a Balatonnál, ami bőven kárpótolt. Meglátogattam egy számomra eddig kimaradt várost is, Tapolcát, ahol megnéztük a Tavasbarlangot és egy jót sétáltunk a Malom-tó partján. 

Az augusztus is izgalmasnak ígérkezik, akkor már a kiadók is elkezdenek ébredezni. Szeptemberben meg már zokogni fog megint a pénztárcánk, de addig is élvezzük még ki az utolsó nyári hónapot!

Megjegyzések

  1. Annyira jó ez a halas lépcső! :) Örülök, hogy tetszett Tapolca, én is szeretem a Malom-tó környékét.
    Annak is örülök, hogy elolvastad A piros noteszt. Engem nagyon megtalált, ilyenkor csalóka lehet, hogy másnak is olyan hatalmas élményt ad-e vagy csak kellemeset, de talán már ezért a kellemesért megérte. ;)
    Szuper, hogy újra tudsz könyvtárazni!
    Én most valahogy átugranám az augusztust, a szeptembert, a beígért könyvhetes pótlást, az ősziesebb hangulatot várom. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is örülök, jó szülinapi program volt. :)
      Ez is jó dolog a könyvekben, hogy mindenkinek más élményt adnak.
      A mai fülledt időben én is az őszre szavaznék. :D A Könyvhetet én is várom. :)

      Törlés
  2. Tapolca valóban nagyon szép városkának tűnt a képeid alapján - egyszer én is szeretnék ellátogatni oda! :) A halacskás lépcső nekem is nagyon tetszett. *.* Azért összességében nézve nem volt rossz ez a szülihónap: mennyi klassz élmény ért téged, ráadásul utazás és olvasás terén is élménydúsnak mondható. :)

    Soha rosszabbat, úgyhogy csak egy hasonlóan csudiklassz augusztust kívánok Neked! :**

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Abszolút megér Tapolca egy látogatást. :) Igen, ez a július elég jól sikerült!
      Köszönöm, neked is. :*

      Törlés
  3. Szabó Magdát szeretnék én is újra olvasni, ihletet kaptam tőled :D
    Ken Liura kíváncsi vagyok, Amadea is nemrég olvasta!
    A jóga nagyon jól hangzik, szeretném én is visszahozni a mozgást a heteimbe, most a nyáron eléggé elhanyagoltam!
    Tapolca szuper :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jó, ennek örülök! Remélem tetszeni fog az újrázáskor. :)
      Igen, pont láttam, hogy ő is most olvasta és szerette, én is csak ajánlani tudom.
      Nekem most ez a Gyerünk anyukám program elég jó motiváció. :)
      Annyira poén, hogy egy nap különbséggel mentünk :D

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A nagy 2023-as évzárás

A nagy 2022-es évzárás

J. J. Abrams - Doug Dorst: S.