A könyvtárak és én - avagy a lány, aki még könyvtárhasználati versenyre is járt

A Témázás csapata a Mit rejtenek a polcok? - könyvtárakról és könyvtárhasználatról témát választotta ebben a hónapban, és úgy gondoltam, csatlakozok hozzájuk és én is kifejtem a véleményem.

A könyvtár már gyerekkorom óta része az életemnek. Általános iskolásként és középiskolásként is az érdi Csuka Zoltán Városi Könyvtárba jártam. A könyvtár épülete sajnos elég kis rozoga, ráadásul képesek voltak a vasút mellé betenni, ennek ellenére mindig szerettem odajárni. Náluk külön épületben van a gyerek-és a felnőttrészleg. Először természetesen csak az előbbibe jártunk barátnőmmel, a romantika részlegen kb. mindent elolvastunk, amit csak lehetett. :) Meg persze a kötelezőket is, de abból elég sok mindent megvettek nekem a szüleim.


Utána idősödve fedeztem fel a felnőtt könyvtárat, ahol nem csak magamnak, hanem a szüleimnek is mindig zsákmányoltam könyveket. Ahhoz képest, hogy eléggé kevés hely van az érdi könyvtárban, mindig igyekeznek beszerezni az újdonságokat, van folyóirat rész is, valamint 100 Forintos polc is. Én részemről szerettem odajárni, a könyvtárosok kedvesek voltak, és sok mindent olvastam onnan.

Ráadásul nekem van egy olyan kötődésem is a könyvtárhoz, hogy jártam könyvtárhasználati versenyre is! Nem tudom, hallottatok-e erről, de nekem jó buli volt, és kétszer eljutottam a megyei versenyre is, sőt, egyszer harmadik helyet lettem. Ez még akkor volt, mikor csak kartotékrendszer volt, számítógépes nem, és ezekben is ki kellett ismerned magad, valamint a lexikonok, folyóiratok és a számozások világában is.

Később persze a gimis és az egyetemi könyvtárba is jártam, sőt, az egyetemen két könyvtárba is, de egy nagy áttörés az volt, amikor elkezdtem szakdolgozatot írni, és amit beiratkoztam a Központi Szabó Ervin Könyvtárba. Emellett még a CEU könyvtárába is jártam, de ott csak helyben lehetett olvasni, viszont ott volt egyedül fellelhető egy, a szakdogám témájába vágó angol nyelvű könyv.
De visszatérve a Szabó Ervinre, egészen ledöbbentett, mekkora választék van ott, hogy mennyi csodát rejt az a könyvtár. Imádom csodálni a bölcseleti olvasótermet, nagyon szuper a gyerekkönyvtár is, a böngészde és a szabadpolcos rész pedig a leggyakrabban látogatott helyeim az épületen belül. Itt találkoztam először azzal, hogy önkiszolgálóan kölcsönzöm ki a könyveket és hogy interneten nagyon egyszerűen tudok hosszabbítani.

Viszont az utóbbi években már eléggé kevés dolgot vettem ki a könyvtárból, mert amik igazán nagyon érdekelnek, abból beszerzek saját példányt. Leginkább az útikönyvek és képregények azok, amelyeket a leggyakrabban kölcsönzök, utóbbiból egyre jobb a gyűjtemény, aminek különösen örülök. Most legutóbb szeptemberben járt le az olvasójegyem, azóta még nem hosszabbítottam, de novemberben tervezem, hogy újabb egy évre könyvtárhasználó legyek, ugyanis egyre többször jut eszembe, hogy ezt vagy azt ki kéne kölcsönözni, és szomorúan jut eszembe, hogy épp nincs érvényes beiratkozásom.


A könyvtárak nekem ahhoz is kötődnek, hogy több, általuk szervezett eseményen is részt vettem már, például író-olvasó találkozón, könyvbemutatón és tematikus sci-fis rendezvényen is. Ezeket mind-mind nagyon szerettem, annyira örülök, amikor van pénz és kapacitás erre. Ugyanis sajnos az tudvalevő, hogy a legtöbb könyvtár anyagi gondokkal küzd, sokszor nincs pénz könyvre, vagy az épület javítására, arról meg ne is beszéljünk, milyen nevetséges fizetést kapnak a dolgozók. Ráadásul ahogy ismerősöktől hallom, leginkább a gyerekesek és az idősek járnak könyvtárba, valamint az egyetemisták szakirodalomért. A többség inkább letölti az e-könyveket, vagy megveszi, kölcsönkéri őket, valamint be kell látnunk, hogy bár sok olvasásnépszerűsítő kezdeményezés van, rengetegen még mindig nem olvasnak el akár évente egy könyvet sem.

Könyvtárba járni szerintem szuper dolog, ugyanis sokat lehet vele spórolni, ha meg valami igazán a szíved csücskévé válik, akkor még mindig megveheted magadnak az adott könyvet. Én nagyon szeretek csak úgy nézelődni a polcok között, akár azt is megfigyelni, mások miket olvasnak, miket kölcsönöznek ki. Többször volt már, hogy ismerőssel is összefutottam ott, és szerencsére nekem olyan baráti köröm van, ahol nem ciki egyáltalán könyvtárba járni. Ugyanis ebbe is belefutottam nem egyszer: gyerekként gúnyoltak érte minket barátnőmmel, egyetemen pedig még az egyik oktatóm is rácsodálkozott, hogy én nem csak szakirodalomért járok oda.

Ez egy osztrák apátság könyvtára

Amúgy mindig nyálcsorgatva nézem a képeket, mennyire hatalmas és gyönyörű könyvtárak is
vannak külföldön. Nem azt mondom, szerencsére itthon is vannak szépek, de azért lenne még hova fejlődnünk. Be kéne vonzani a fiatalabb korosztályt is a könyvtárba, segíteni nekik, hogy mit is olvassanak, és nem csak a kötelezőket lenyomni a torkukon. Kedvet kelleni csinálni az olvasáshoz és a könyvtárba járáshoz, hogy senki ne legyen ciki vagy furcsa azért, ha van olvasójegye.

Akik a témázásban részt vesznek:

Pupilla, Dóri, Anett, Sister, Nikkincs, Czenema



Megjegyzések

  1. Hű, nem is tudtam, hogy ilyen versenyen is részt vettél! Nagyon menő! :) Egyébként mostanában örömmel láttam, hogy egyre több fiatal kölcsönöz könyveket, valahányszor ott jártam, mindig láttam csillogó szemű fiatalokat, és ez nagyon jó érzés. :)

    Bár ezzel sajnos egyet kell, hogy értsek, hogy fektethetnének több pénzt a könyvtárak felújítására, modernizálására, mert lenne honnan ötletet meríteni. Az olvasóvá nevelés viszont egészen jó úton halad, elég csak Szabados Ágira vagy Ott Annára gondolni. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt mindig jó látni, hogyha fiatalabbak olvasnak. :)
      Nem tudom, Szabados Ági és Ott Anna mennyire jutnak el a fiatalokhoz, de igen, ők elkezdtek valamit, ami remélem sokakra hatni fog hosszú távon is.

      Törlés
  2. Gratula versenyhez, a cédulákkal jó kis nehézség lehetett olyasvalakinek, aki nem ezzel akar foglalkozni :) amúgy még tanítják a cédula formátumot az Eltén, de használni már nem használjuk.

    Ó, igen, gyönyörűek ezek a könyvtárak, csak éppen a bennük lévő könyveket nem tudnád elolvasni, mert valószínűleg vagy csak helyben olvashatóak, kesztyűben, vagy jó pár kézbe se vehető,egyedi, különlegesség :) és persze latin, illetve ógörög, ófrancia, óangol, ónémet nyelven íródtak :D
    De persze filmeket szépen megihletnek, csak ezek a bibliofíl gyűjteményeket nem használta általában senki, a könyv drága volt, ékszer, porcelán mellett ezt gyűjtötték.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi. :) Ó, nem is tudtam, hogy tanítják még.
      Igen, ez jogos, mondjuk ha belegondolok, akkor a mai modern könyvtárak inkább már letisztultabbak. De például a Központi Szabó Ervin bölcseleti olvasótermei gyönyörűek és még használják is őket. :)

      Törlés
  3. De jó, hogy csatlakoztál! Nahát, ez a verseny nekem valami rémálom lehetett volna :D Nagyon ügyes vagy!
    Imádom mindét képet amit betettél, az egyiket elénekeltem, a másik meg hát Obamaaaa! ♥ :D

    Egyébként érdekes, én szerintem régen se foglalkoztam vele sokat, hogy vajon mi a ciki (amúgy a ciki minden követelményének megfeleltem mindig: stréber, jó tanuló, szorgalmas, olvasó, könyvtárba járó, szemüveges, később fogszabályzós, béna göncök, semmi menő cucc stb :D ), de felnőttfejjel meg már végképp nem érdekel.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon megtetszett a téma. :) Kinek mi, nekem jó emlékek ezek a versenyek, már amennyi megmaradt belőlük. Még az egyiken megismertem egy olyan lányt is, akivel aztán egy ideig leveleztünk.
      Azt én is énekelve olvasom magamban. :D Az Obamás képet meg amint megláttam, tudtam, hogy be kell tegyem!

      Engem sajnos régebben nagyon érdekelt, mások mit gondolnak rólam, szerencsére ahogy öregszem, ezzel már egyre kevésbé törődöm.

      Törlés
  4. De jó, hogy te is csatlakoztál a bejegyzéssorozathoz! Menő, hogy részt vettél könyvtárhasználati versenyen anno, minden elismerésem! A cédulakatalógust bizony még tanítják - nekem az volt az egyik mumus, a könyvek bibliográfiai leírása (cím, kiadási adatok stb.).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi. :) Érdekes, hogy ezt írod, bennem nem hagyott olyan mély nyomott, bár tény, hogy általános iskolásan valószínűleg azért nem vártak el annyira mély tudást. :)

      Törlés
  5. Ez a könyvtárhasználat verseny nekem rémlik, de én nem vettem részt benne. Én anno azokban a levelezős irodalmi versenyekben voltam benne, amit postán kellett visszaküldeni- Kaptunk egy feladatlapot és asszem egy hónap alatt kellett kitölteni és persze olyan kérdések voltak benne, amiket CSAK a könyvtári könyvek között keresgélve lehetett megválaszolni. Imádtam ezet! Töriből és magyarból is részt vettem bennük, többször voltam én is országos helyezett és nyertem könyvet. Hát mi mást??? :D Szerintem nem ciki könyvtárba járni, viszont felnevettem azon amit Pupi írt, én is mindegyik jelzőnek kb megfeleltem :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valami rémlik ebből a levelezős irodalmi versenyből, de szerintem nekem meg ez maradt ki. :) Tök hó, hogy még nyertél is vele!
      Nekem fogszabim nem volt, a szemüveg csak gimis koromból van, de menő cuccaim nekem sem voltak. :D

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A nagy 2023-as évzárás

A nagy 2022-es évzárás

J. J. Abrams - Doug Dorst: S.