Pages

Májusi záróra

2015. május 31., vasárnap

Májusi könyveső aranyat ér, vagy nem így szól a mondás?

Szóval azt hittem, hogy az április tombolásom után jóval visszafogottabb május következik, de
Fanni, az e-olvasóm jelképezi a kupacban
a két e-könyvet :)
ez nem teljesen így lett. A hét darab beszerzett könyv nem számít egy átlagos hónapban kevésnek, mentségemre szolgáljon, hogy mindegyiket vagy kihagyhatatlan akcióban szereztem be, vagy reciként kaptam.

Rögtön kezdődött a hónap egy olyan megjelenéssel, amit nem lehetett kihagyni, mégpedig Brandon Hackettől Az időutazás tegnapjával. Én nagyon szerettem az első részt, remélem a második is hasonló élmény lesz. További két Agave kiadvány is érkezett hozzám, Szandi maraton volt a kiadó könyveire, és mindenképp szerettem volna saját példányt Csurgó Csaba Kukoriczájából, és a mostanában felhorgadt Gaiman-mániámat is ki kellett elégíteni egy kötettel. Ráadásul a Sosehol Londonban játszódik, amely város meglátogatása a bakancslistám élén szerepel.

A Beowulf még egy áprilisban leadott Szukits rendelésből került hozzám. Ismételten Blackett barátnémat kell hibáztatnom a beszerzésért, ő mesélt nekem a könyvről, meg na, Tolkien és sárkány van a borítóján, innentől kellett. :)
A Wayward Pines abszolút nem tervezett beszerzés volt, de kaptam az Aranykönyvön való szavazásomért egy kupont, amivel 20%-kal olcsóbban vehettem e-könyvet, így mindössze 1600 Ft-ért lett az enyém Blake Crouch trilógiájának első része.

Az utolsó két beszerzés pedig recenziós példányok: Kara László egy nagyon kedves levéllel keresett meg, hogy küldhet-e nekem egy példányt a regényéből, én pedig igent mondtam. Bevallom, ma már egyre kevésbé bólintok rá ilyen megkeresésekre, de a Kitépdesett lapok egy naplóból felkeltette a kíváncsiságom, szerintem nemsokára olvashattok majd róla hosszabban a blogon. A gólem és a dzsinn e-ben érkezett meg hozzám, nagyon sok jó kritikát kapott külföldön a regény, ma neki is kezdek az olvasásának.

Olvasás szempontjából elég gyengére sikerült a május. Egyszerűen vagy kedvem, vagy időm nem volt olvasni, erőltetni meg semmit nem akartam. A hónap elején szabadságon voltam, akkor még egészen jól haladtam az olvasásokkal, de a végére szegény A Dűnét 3 hétbe tellett, mire legyűrtem. Mondjuk így is elolvastam 7 könyvet, ami nem rossz szám, de azért remélem, hogy júniusban sokkal több kedvvel fogom belevetni magam az olvasásba.

Ami magánéleti szempontból a májust illeti, eddig az év egyik legjobb hónapja volt ez számomra. Jobbnál jobb programok követték egymást, színház, koncert, bulizás, múzeum, baráti találkozások, mozik, volt minden, ami egy igazán jó hónaphoz kell. Tegnap még a Széchenyi-fürdőt is meglátogattam életemben először, nem gondoltam volna, hogy ez egy ekkora hatalmas komplexum. A kedvem is rég volt ennyire jó, bár nem mondom, hogy nem voltak mélypontok, de összességében sokkal kiegyensúlyozottabb voltam, mint bármikor ebben az évben. Most már a nap is egyre többet süt, mondjuk ezeket a félelmetes viharokat inkább hanyagolhatná az időjárás.

Ami a júniust illeti, nagyon úgy fest, az sem lesz éppen egy unalmas hónap. Rögtön a Könyvhéttel indul, hogy aztán egy OneRepublic koncerttel folytatódjon. Ha minden igaz, eljutok újra Győrbe és Debrecenbe is, az utóbbi számomra fel fog érni egy mininyaralással. Remélem lesz lehetőségem minél többet a teraszunkon olvasni és marokszámra tömni magamba a kertünkben termő cseresznyét.

Kép forrása: http://stopscreamgraphy.deviantart.com/art/Summer-reading-343162128

8 megjegyzés:

  1. A hét szerintem egy könyvmolynál amolyan középmezőny :) Pláne, ha kihagyhatatlan akciók és recik eredménye ez a szám.
    Szerintem annyi jó programod volt a felsoroltak alapján, hogy ez miatt szorult hátrébb egy picit az olvasás. De lesz még idén is ősz meg tél, majd akkor behozzuk az "el/lemaradásunkat".
    Úgy látom júniusban sem fogsz unatkozni és közös pont a programok között a Könyvhét. Remélem csupa jó élménnyel gazdagodunk majd :)
    Ja, a Széchenyi fürdőt én nagyon szeretem, anno oda jártam bölcsibe, mármint a fürdő épületében volt egy bölcsöde is és oda. Azóta pedig felnőttként is visszatértem párszor :)

    VálaszTörlés
  2. Nikkincs: Mondjuk igen, meg adtam is el pár könyvet, így nem lett egy kicsi helyem is. :)
    Meg majd a szabik alatt remélem megint jó sokat tudok olvasni. :)
    Igen-igen, és most már hozzuk össze azt a találkát! :)
    De jó, nem is hallottam róla, hogy volt ott bölcsőde. :) Én most voltam először, de szerintem nem utoljára. :)

    VálaszTörlés
  3. A hét az meseszám, kész passz, nem kell szabadkozni ;)))
    Amúgy tényleg sok-sok programod volt, nem csoda, ha kicsit háttérbe szorult az olvasás, bár azért senkinek ne meséld könyves berkeken kívül, hogy így is megvolt 7 könyv, mert egy egész évben nem olvasnak el annyit. :D Sajnos. :D A Sosehol remélem tetszeni fog, én szerettem, főleg Mr. Croupot és Mr. Vandemaart :D Felső-közép kategóriás Gaiman.

    A Beowulf nem kicsi, hallod. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ráadásul a 7. hónapban születtem és a melóhelyen a hetes ablakban ülök, minden összepasszol. :D
      Igen, mások szemében kicsit furcsán venné ki magát, hogy ennyi olvasást keveslek. :))
      Én is remélem, hogy szeretni fogom. :)

      Amikor megkaptam, én is akkor szembesültem ezzel. :D

      Törlés
  4. Miééééért mindig én vagyok a hibás...? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valakire néha rá kell fognom a bűneimet. :))

      Törlés
  5. Nembaj, élni is kell sokat, nem muszáj mindig olvasni :D amúgy meg a a 7 tökre nem kevés, főleg ha a saját teljesítményemhez viszonyítom.
    A Dűne legalább jó volt? A pasim mindig emlegeti a filmet, meg valami Fűszert :D (remélem abban volt, és nem keverem mással).

    A gólem és a dzsinnre távolról kíváncsi vagyok én is :)

    Milyen apropó kapcsán látogatsz csodás kis városomba? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igaz, főleg nyáron ki kell használni a jó időt. :)
      Igen, abban van, és bár az elején nem voltunk jóban, a végére megszerettem.

      Jaj, még csak az elején vagy A gólemnek, de már most szeretem! :)

      Kollégákkal járunk várost nézni, és most Győr lesz a következő célpont. :)

      Törlés

Pages - Menu

 
FREE BLOGGER TEMPLATE BY DESIGNER BLOGS