Kedvenceket avattam - A szenvedély és Gyilkosság világvége előtt

Az idén már 29 könyvet olvastam el, és eddig mindössze két kedvencet sikerült ezek közül avatnom. Az utóbbi években kissé finnyásabbá váltam, ráadásul ma már az sem garantálja nálam a kedvenccé válást, ha valami öt csillagot kap. Nálam az öt csillagos és az öt csillagos könyvek között is van különbség: ami maradandó olvasmánnyá válik, abban van valami plusz még, vagy egyszerűen  telibe találja az aktuális hangulatom.

Az egyik új kedvencem Jeanette Wintersontól A szenvedély. Korábban olvastam már az írónőtől A miért lennél boldog, ha lehetsz normális? című regényét, amely bár tetszett, különösebb nyomokat nem hagyott bennem. Amikor kiderült, hogy A szenvedélyt újra kiadja a Park Kiadó, a borítójára és arra figyeltem fel, hogy Velencében játszódik, de nem voltam benne biztos, hogy kell nekem. Aztán egy váratlanul jött ajándékutalványnak és egy akciónak köszönhetően mégis csak a kosaramban landolt.

Itt tipikusan az a helyzet áll fent, hogy mi ezzel a könyvvel nagyon jókor találkoztunk. Pont ilyen zamatú regényre vágytam, pont erről akartam olvasni, ráadásul nagyon jól esett képzeletben visszatérni Velencébe. 2009-ben töltöttem el egy napot a városban, ahova már nagyon régóta vágytam, és szerencsére nem kellett csalódnom: olyan volt, mint amilyennek megálmodtam. Winterson Velencéje ráadásul egy misztikus, örökké változó hely, amely szinte összeforrt a szenvedély szóval. Imádtam volna a 19. században az estémet a kaszinóban kezdeni, hogy aztán a velencei karneválon mulathassak, majd másnap úgy folytassam az életemet, mintha mi sem történt volna.

A szenvedély nagyon sokoldalúan jelenik meg a regényben. Nem csak a szerelmi szenvedélyt vizsgálja az írónő közelebbről, hanem a játék-, hatalom-, a háború szenvedélyét is. Minden szereplő titkos vágyakat rejteget, és ki így, ki úgy éli ki ezeket. Bár az élet egyik alapeleme a szenvedély, azért Winterson bemutatja azt is, milyen, amikor valaki eszét veszti tőle. Ha valaki túlságosan a rabjává válik, képtelen többé szabadulni a szenvedélye tárgyától, vagy ha sikeról is neki, csak nagy szenvedések árán.

Engem megnyert magának annyira a regény, hogy rányomjak a kedvencelés gombra, sőt, a hatására egy (eléggé bénácska) verset is írtam. Ennél többet nem is várhatok könyvtől.

A másik kedvenc egy teljesen más műfajú és hangulatú regény, Ben H. Winters-től a Gyilkosság világvége előtt. Amikor az Agave először osztott meg infókat róla, már akkor felkeltette a figyelmem, később pedig Velkei Zoli annyira lelkesen mesélt róla, hogy végül beadtam a derekam, és előrendeltem. Már amikor a kezembe fogtam, és láttam mennyire szép és igényes, éreztem, hogy mi jóban leszünk. Szerencsére igazam lett.

A Gyilkosság világvége előtt a társadalmi sci-fi és a krimi tökéletes keveréke. Palace nyomozó simán beleillene a True Detective világába: ő akkor sem adja fel, amikor mindenki úgy gondolja, már úgyis mindegy. Kit érdekel egy újabb öngyilkos, amikor egy meteor száguld a Föld felé? Szerencsére Palace-t igen, akivel együtt bukkanunk újabb és újabb nyomokra, és a regény utolsó oldalai is tartogatnak még meglepetéseket.

Bár a krimiszál is végig izgalomban tartott, engem jobban érdekelt a történet azon aspektusa, amely azt tárta fel, ki miként reagál arra, ha tudja, hogy az élete, sőt, az összes ember élete egy bizonyos időpontban biztosan véget ér. Hogy kik azok, akik rögtön mennek és megpróbálják megvalósítani az összes álmukat, amit eddig nem sikerült; ki az, aki kétségbeesik és inkább öngyilkos lesz vagy teljes vallási tébolyba menekül; és kik azok, akik ugyanúgy élik az életüket, mintha mi sem történt volna. Érdekes, hogy utóbbiakból is akadnak azért, bár nem sokan. Ami engem megrémisztett, hogy mennyien vannak a beletörődök, a közönyösek, akik nem tudnak mit kezdeni az egésszel, és nem is akarnak. Sajnos el tudom hinni, hogy a valóságban is sokan lennének ilyenek...

Ben. H. Winters mindezek mellett remekül ír, karakterábrázolásban is csillagos ötöst érdemel. Ráadásul a regény elejétől fogva motoszkált a fejemben Dylan Thomas Csöndben ne lépj az éjszakába át című verse, amire aztán az író maga is utalást tett a történetben! Ebből is látszik, hogy teljes volt az összhang köztünk. :)

A Gyilkosság a világvége előttet mindenkinek jó szívvel tudom ajánlani, azoknak is, akik ódzkodnak a sci-fi műfajától, mert itt nem ezen van a hangsúly. És bár itt trilógiáról van szó, a regény önmagában is megállja a helyét.

Még csak május van, így erőteljesen reménykedem benne, hogy állnak még olyan történetek előttem, amelyekkel kedvencet avathatok. Nemsokára írok nektek arról, én milyen könyvekre ácsingózom a könyvheti megjelenések közül - hátha abban találom meg a következő kedvencemet, vagy akár ti. :)