Augusztusi nyári zárás

 Az augusztus egy igazán sűrű hónapra sikeredett, ezért nekem nem igazán az olvasásról szólt. De most ezt abszolút nem bánom, az ősz talán majd több teret enged a lassulásnak.

Beszerzések



Összesen három könyv került hozzám, ebből kettőt a szülinapomra kaptam. Stjepan Sejic Harleen című képregényét már korábban olvastam, és akitől kölcsönkaptam, ő most meglepett vele. Örkény Istántól az Egyperceseket még könyvtárból kölcsönöztem ki, most végre lett belőle saját példányom. Végül pedig mikor Vácott jártam Eszti barátnőmet meglátogatni, a Poket automatából megvettük mindketten az Esznek-e a halottak epertortát? című könyvet.

Olvasások

Olvasmányok terén egyáltalán nem hasítottam, mindössze két regényt és egy képregényt fejeztem be. Richard Osmantól A csütörtöki nyomozóklub sokkal nehezebben csúszott, mint vártam, a második fele már jobban esett, de összességében nem ájultam el tőle. Ellenben Donatella Di Pietrantoniotól A visszaadott lány a hónap legjobbja, de lehet még az év végi toplistába is bekerül. Belekezdtem még a Ház az égszínkék tengernél című nagyon felkapott regénybe is, annak még mostanság érek majd a végére. 
A képregény Az Ezüst Utazó - Rekviem volt, amit barátnőm adott kölcsön az egyik nyaralás alatt. Elég hamar el lehet olvasni, de nagyon szép rajzolású és elgondolkodtató kötet.

Filmek és sorozatok

Két filmet láttam az előző hónapban. Az egyiket moziban néztem meg, Az Öngyilkos Osztagot, jó szórakozás volt, kegyetlen, véres, vicces, mást nem is vártam. A másikra pedig a Netflixen akadtam rá, sokat hallottam róla, de eddig kimaradt, mégpedig A tehetséges Mr. Ripley. Nagyon-nagyon tetszett, nem azt kaptam, amire számítottam, de nem bántam meg, nagyon bevont magába a történet, utána még napokig gondolkodtam rajta.
Sorozatok közül most csak az Árnyék és csontot folytattuk és fejeztük be. Vegyes érzéseim vannak, mert az alapsztori és főleg a Varjúk szála nagyon tetszett, de azért a YA részek néha elég idegesítőek és gagyik voltak. Ennek ellenére kedvet kaptam a Hat varjú-könyvekhez és a második évadot is meg fogom nézni.

Milyen volt ez a hónap?

Korfu

Az augusztus igazi nyári zsizsegős, utazásokkal teli hónap volt. Kezdődött a szokásos döröskei baráti összejövetellel, majd voltam Vácott, mint már fentebb említettem, a hosszú hétvégét a Balatonnál töltöttem és végül pedig sikerült a nyarat Korfun zárni. Utóbbi egyszerűen csodálatos volt, nem csodálom, hogy Durrellék odaköltöztek pár évre, igazi földi paradicsom, az ő idejükben meg még inkább az lehetett. Egyébként elég erős kettőség van bennem, mert vártam már az őszt és a hűvösebb időt, de az a nyári igazi szabadság nagyon fog hiányozni.

Most viszont szeptemberben rögtön egy könyves eseménnyel fogunk kezdeni, a beszerzések már most gyűlnek, és remélem az olvasás is kicsit jobban fog menni.


Megjegyzések

  1. Mozgalmas augusztusod volt! Korfu ♥ Hát igen, én is megértem Durrelléket! :D
    Örülök, hogy találkoztál Esztivel is, és hogy vettetek epertorta könyvet! :) Remélem tetszeni fog.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt nem értem, miért is költöztek vissza Londonba. :)) Én biztos ha egyszer Korfura költöznék, már nem jönnék el...
      Én is örültem, hogy sikerült találkoznunk, az Epertortát pedig őszre beterveztem. :)

      Törlés
  2. Az augusztus egyik csúcspontja volt a közös ebédünk a Magorában, és a csavargás a belvárosban. ♥ Örülök, hogy tetszett Korfu! :) Én csak a sok zöldre és a cicákra emlékeztem, na meg a Sissi-palotára és a Pantokrátorra. Sőt, ott vettem a kedvenc fülbevalómat is, úgyhogy egy csomó kedves emléket idézett fel bennem, miközben nézegettem a képeidet. :)

    Az epertortát én is őszre terveztem be! :)

    VálaszTörlés
  3. Great blog post! Are you intrigued by the world of makeup? Do you dream of creating stunning looks and bringing out the best in people's features? If so, then look no further than the MMU School of Makeup the Best makeup academy in Delhi, located in the beautiful neighborhood of Vasant Kunj.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A nagy 2023-as évzárás

A nagy 2022-es évzárás

J. J. Abrams - Doug Dorst: S.