Áprilisi beszerzések

Szerintem senki sem fog meglepődni, ha azt írom, áprilisban több könyv került hozzám, mint az év első negyed évében összesen. Ilyen, amikor Könyvfesztivál van. :)



Összesen 12 könyv került fel a polcomra, ebből kettő az, ami nem kapcsolódik a Könyvfesztiválhoz. Az első még a barcelonai utamhoz kötődik, ott vettem 2 euróért és a Güell Parkot mutatja be rengeteg fotóval. A második pedig Elena Ferrantétól a Tékozló szeretet, amely az egyetlen magyar nyelvű regény az írónőtől, ami még hiányzott a gyűjteményemből.
Utána pedig jött a dömping. Két könyv előrendelésben érkezett hozzám, mindkettő várva várt beszerzés: Robert Galbraith-tól a Halálos fehér és Moskát Anitától az Irha és bőr, amit a Könyvfesztiválon dedikáltattam is. Nagyon jó volt látni, mekkora sor állt Anitához, örülök, hogy ekkora sikere van, megérdemelten.
Magán a Feszten hat darab könyvet vettem: a pénteki napon csaptam le a Fumax standjánál a Monstress képregényre és egy csomagra a 21. századnál, amiben 4 KULT Könyv lapult. A szombati napon pedig hiába nem volt kint rá nagy kedvezmény, mégis megvettem a Kirkét, mert már nagyon rég elterveztem, hogy haza fog jönni velem.
Ezeken kívül a Széll Kálmán téren található automatából vettem meg a POKET első verseskötetét, A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujából-t, valamint a drága, most már csak volt lakótársamtól megkaptam Margaret Atwoodtól a MaddAddamet.

Olvasás terén gyatrán sikerült ez a hónap. Csak egy regényt, Madeline Millertől az Akhilleusz dalát olvastam el, valamint egy képregényt, az Orgyilkos osztályt. Ezek mellett belekezdtem még Carlos Ruiz Zafóntól az Angyali játszmába, valamint a POKET verseskötetbe, de egyiknek sem értem a végére. Mondjuk amiket befejeztem, azok legalább nagyon jók voltak, nem véletlenül szereztem be Millertől a Kirkét is.

Most kivételesen nem kedv, hanem idő nem jutott az olvasásra. Április elején elutaztam Barcelonába, amit imádtam, de nem az olvasáson volt a hangsúly. Ezekre a nyaralásokra már csak ritkán viszek könyvet, mert tudom, hogy nem fog előkerülni. A barcelonai útról külön bejegyzést tervezek, de annyit már most írhatok, hogy engem megfogott a város, nagyon jól éreztem magam. Utána pedig amint hazaértem, Húsvétkor várt rám a Balaton, valamint a költözésemet kellett intéznem. Május elsejétől Budapesten már egy másik kerültben lakom, ami azért nagy változás nekem, ez életemben a második költözésem.



Nem panaszkodni akarok, de nem szeretem, mikor ennyire nem jut időm és erőm az olvasásra. Na de mostantól többet fogok utazni a munkahelyemre, és remélem, ezt az időt tudom majd erre fordítani. Főleg, mert lassan kb. két és fél Billy könyvespolcnyi könyv van nálam csak fent Pesten, és ezeknek a java részét nem olvastam. Azt hiszem, egy darabig a könyvtárat is hanyagolni leszek kénytelen.

A Könyvfesztivál nekem most elég vegyesre sikerült olyan szempontból, hogy nagyon kevés időt tudtam kint tölteni, inkább előrendeltem könyveket, kevesebbet vettem kint, mint szoktam, az időjárás is elég gyatra volt, valamint most tényleg valahogy más volt a hangulata, mint a korábbi években. De lehet a fáradtság is rányomta a bélyegét részemről az egészre.



A május hónap felkészülés lesz a Könyvhétre, ami idén a Vörösmarty tér helyett a Dunakorzón fog helyet kapni. Azért addig is érkeznek még érdekes könyvek és reméljük még májusban kapunk egy adagot a szép tavaszi időből.

Megjegyzések

  1. Utazásra én csak Kindlet szoktam vinni, mert jellemzően nem nagyon olvasom, csak repülés közben, meg hazafelé :D Ott mindig elárasztanak az élmények, és inkább azokkal foglalkozom, és a sok sétától este már csak bezuhanok az ágyba és várom a következő kalandokat. A 2 Billy könyvespolc szép mennyiség, remélem hogy sikerül majd csökkentened rajta az olvasatlan könyvek számát. Az Akhilleusz dalát én is beszereztem mikor írtad, hogy van a Könyvudvarban, úgyhogy remélem lesz időm hamarosan rá, mert nagyon érdekel már!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én repülés közben eddig nem bírtam olvasni, de most már úgy érzem, menne, szóval lehet legközelebb viszek majd a repülőre olvasnivalót. :)
      Nálam is ugyanez, nincs is erőm olyankor olvasni. :) Amúgy közben kiderült, hogy Gersby polcom van, nem Billy. :D
      Az Akhilleusz dalát én nagyon szerettem, apukám is elolvasta és szerette, remélem neked is be fog jönni. :)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A nagy 2023-as évzárás

Lois Lowry: Az emlékek őre

J. J. Abrams - Doug Dorst: S.