Február, avagy igen, most már vettem könyvet

A januári önmegtartóztatás után februárban már adóztam a könyvvásárlás istenének. Persze itt nem azt kell elképzelni, hogy megrohamoztam a könyvesboltot és felvásároltam mindent a kívánságlistámról.


 


Januárban végig azon tanakodtam, mik is jöjjenek az idén először velem haza. Végül három regényre esett a választásom. Dave Eggers-től A Kör a molyos vélemények és az alapján kezdett érdekelni, hogy filmet is készítenek belőle. Azóta már el is olvastam, sőt, bejegyzést is olvashattatok róla. Cheryl Stray-től a Vadont több ember is szereti, akinek adok a véleményére, az útkeresés, utazás pedig nálam is aktuális témák. Végül Elena Ferrantétól nem tudtam ellenállni a Briliáns barátnőmnek. Amikor megrendeltem, még nem tudtam, hogy ráadásul február elején Nápolyba fogok repjegyet venni, így a könyv helyszínét felderítem majd szeptemberben. :)
Emellett egy előrendelésem érkezett még meg, Neil Gaimantól az Északi mitológia, amit gyakorlatilag egy este és egy délelőtt alatt  el is olvastam. Gaiman érdekesen dolgozza fel a skandináv mondavilágot, de én ebből simán olvastam volna még 200 oldalt.

Gaimant a Csartak által tervezett könyvjelzővel olvastam

Ami az olvasást illeti, négy könyvet sikerült befejeznem és egy, Dan Simmons-tól az Ílion folyamatban van. Végre megismerkedtem Frederick Backmannal, Az, ember akit Ovénak hívnak egy nagyon szívet melengető olvasmány volt. Még január közepén kezdtem el, de csak február elején sikerült végére érnem Virginia Woolftól a Mrs. Dalloway-nek. Mint kiderült, pont az egyik legnehezebb olvasmányát sikerült elsőre kifognom, de amúgy csodálatosan megírt regényről van szó és még Tandori Dezső fordítása is jó! A másik két olvasmányom pedig a már fentebb említett Gaiman és A Kör voltak.

Amúgy úgy vélem, ez a heti egy könyv elég jó arány, de egyébként akkor sem dőlök a kardomba, ha ennél kevesebb sikerül csak. Kezdem talán elengedni ezt a mennyiségi olvasást, és végre belefogtam egy monstrumba is, ugyanis az Ílion 660 oldalas. Aminek még nagyon örülök, hogy a megvásárolt négy könyvből kettőt már el is olvastam, és a másik kettő is tényleg érdekel, nem csak azért csaptam le rájuk, mert mondjuk akciósak lettek volna. Jó lenne egész évben ezt a tudatosságot megőrizni.

Kép az előadásból (forrás)
Egyébként ennek a februárnak rekordsebességgel lett vége, alig kezdődött el, már mondhatjuk is, hogy itt a március. Nem mintha bánnám, annyira élvezem, hogy felvehetem a szövetkabátomat és a vékonyabb sapkámat és végre süt a nap és kezd a tavasz belopózni mindenhova. 
A betegeskedés idejét leszámítva megint zsizsegősre sikerült a hónap, volt bulizás, mozi és színház több alkalommal is. Ez utóbbiak közül kiemelném a Tortúrát a Karinthy Színházban, amely Stephen King azonos című regényéből készült, bár inkább a filmváltozatot követi. A két fő szerepet Balázs Andrea és Árpa Attila alakítja, akik mindketten zseniálisak. Az egész előadás nagyon jól van felépítve, a zene, a hangok és a fények is rásegítenek a hangulatra, az embert egyszerre rázza a hideg és rágja tövig a körmét.

Március, március, hogy én mennyire vártalak! Itt a tavasz, és végre jön az év első külföldi útja, nem máshova, mint Rómába. Régi vágyam teljesül ezzel, remélem sikerül minél több mindent megnézni az öt nap alatt. Ha szeretnétek, ennek az útnak is szentelek majd külön blogbejegyzést. Amúgy meg alig várom már, hogy pasztellszínű lakkokat vegyek, hogy megint teraszokon lehessen fröccsözni, és remélem emellett más jó dolgokat is tartogat még nekem ez a hónap.

Nem bánnám, ha ilyen időnk lenne (a képet Pinteresten találtam)
A többiek is lezárták a februárt:

Amadea
Katacita
Pupilla
Dóri
Heloise
Nikkincs

Megjegyzések

  1. Az utolsó mondatoddal szívemből szóltál! :)
    A Kör közös pont! :) A Briliáns barátnőm szuper, tűkön ülve várom a következő részeket, remélem, nem kell éveket várni rájuk. Nápolyban azért majd ne keresd fel a környéket, ahol a regény játszódik. :D

    De jó lesz neked Rómában!! Remélem, tényleg ilyen szép időtök lesz, érezd magad nagyon jól és igyál helyettem is egy Aperol Spritzet! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Éljenek a tavaszi jóságok! :)
      Oké, maradok Nápoly napos oldalán.:D

      Köszi és az Aperolt ki nem hagynám! :)

      Törlés
  2. Azt hittem megint lepacsizhatunk, de aztán végül 4 könyv lett a háromból. ;) Én hárommal zártam, és ez tök jó, nem is bánom én sem egyiket sem, és igyekszem megőrizni a tudatosságot.
    Szerintem is hamar elröppent a február... De mostanában szinte minden hónap ahogy elkezdődik, mintha a második napján már a közepe lenne, a harmadik napon meg vége van. :D

    A Backmanról lesz poszt?

    Hú, ez a Tortúra előadás jó lehetett nagyon! :)

    Jó utat neked, remélem csodás idő lesz, és hasonlóan szép képeket tudsz majd készíteni és sok-sok élményt gyűjteni! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gaiman belezavart az összhangba, de bevallom, nem bánom. :) És a három beszerzés teljesen jó.
      Azért nekem a január nagyon hosszúnak tűnt, de innentől szerintem megint száguldanak a hónapok. :D

      Terveztem Backmanról posztot, meglátjuk, mi lesz belőle.
      A Tortúra meg tényleg zseniális! :)

      Köszönöm, én is ezt remélem. :)

      Törlés
  3. Tök jó képet választottál a Tortúrához, a szöveg olvasása nélkül rájöttem, mi lehet az :D

    Jó utat Rómába!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy éreztem, ebben a képben minden benne van. :)
      Köszi!

      Törlés
  4. A Tortúra nagyon érdekes lehetett, bizonyos megoldásokba inkább nem gondolok bele.:D
    Ílion! Annyira jó, minden oldalát imádni lehet. Kevésre könyvre mondom, kétszer ilyen hosszú is lehetne, de ő igen. És idén jön az Olympos!
    Pasztell lakkok, itt felröhögtem.:D Én őket inkább nail artban szeretem használni, de annyit mondok, hogy The Mermaid's Tail (az agyamban rendre Tale...) és An Immortal Soul. Igen.:P Utóbbi 339 ezerre volt beárazva először.:D
    Öö, izé. Még nem voltam Nápolyban, de a könyv alapján tényleg ne menj a regény helyszínére.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Voltak durva jelenetek, de jól meg tudták oldani őket. :)
      Nekem is tetszik, zseni ez a Simmons. :) Állítólag az Olympos nem olyan jó már, de reméljük nekünk tetszik majd. :)
      Húha, 339 ezerért valódi arany kellett volna legyen, magát kellett volna felkennie és 1 hónapig nem kopnia. :D
      Ha már ketten mondjátok, tuti el fogom kerülni azt a részt. :))

      Törlés
    2. Jaj, neee, legyen már jó az Olympos...:/
      Elképzelem, ahogy egy ecset üldöz a lakásban, hogy kipingálhassa a körmeid.:D

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A nagy 2023-as évzárás

A nagy 2022-es évzárás

J. J. Abrams - Doug Dorst: S.