Decemberi könyves zárás

Gondolom senki sem fog meglepődni, ha azt írom, nem éppen nullás hónapot zártam. A karácsony és a jó fej barátok tesznek róla, hogy a fa alatt sok könyv álljon, és ezt én egyáltalán nem bánom.

Magamnak csak egyetlen könyvet vettem, Donna Tartt-tól Az Aranypintyet. Tudtam, hogy A titkos történet után ez kötelező beszerzés, még úgy is, hogy kicsit szíven ütött a mérete. Egy barátnőmnek köszönhetően még egész emberi áron is jutottam hozzá. 
Ezen kívül pedig 12 könyvet kaptam ajándékba. Elizabeth Gilberttől a Big Magic kezdte a sort, aztán jött a szokásos, most már hetes fogat karácsony, amit két etapban valósítottunk meg. Ezektől a drága emberektől kaptam meg John Willamstől az Augustust, Bariccotól a Mr. Gwynt, és Amadea még egy Színezd ki Magyarországot! színezőt is hozzácsapott ehhez a kettőhöz. :D Kaptam még Mark Lawrence-től az Úti testvéreket, Ben H. Winterstől az Igazság határánt, Cixin Liutól A Háromtest-problémát, Anita Diamanttól A vörös sátort és az idei karácsonyi olvasmányomat, a Dash és Lily - Kihívások könyvét. Mondanom se kell talán, hogy egyiknek jobban örültem, mint a másiknak.

A karácsonyi könyveim és én :)
Aztán még volt egy kis karácsonyozásunk Szilmariel barátnőmmel is, tőle megkaptam Böszörményi Gyulától a Beretva és tőrt valamint Mark Lawrence-től Az Osheimi Kerék is hozzám került. Végül pedig még egy SFF karácsonyozáson a húzómtól Katherine Addisontól A koboldcsászár lett az ajándékom, amit szerintem nemsokára sorra is kerítek.

Decemberben úgy gondoltam, jól belehúzok majd az olvasásba, de ez nem igazán jött össze. Így is azért 4 könyvet kiolvastam és egy még folyamatban van. Benyák Zoltán megint nem okozott csalódást, A nagy illúzió egy nagyon különleges regény. A karácsonyi ajándékok közül A Háromtest-problémát, a Dash és Lily-t és az Úti testvéreket már sorra is kerítettem, ezek közül A Háromtest-probléma lett a kedvencem. Végül még, hogy megalapozzam a jövő évet, belekezdtem a Big Magic-be. Már most találtam benne nagyon érdekes gondolatokat, ha az életemet nem is forgatja fel fenekestül, de biztos, hogy tanulni fogok belőle.

És hogy milyen hónap volt ez a december? Kb. mint egész 2016: nagyon vegyes. Persze szokás szerint nem unatkoztam, voltam koncerten, bulizni, karácsonyozni, eltöltöttem egy napot Pozsonyban barátokkal, moziban és étteremben is. Nagyon jó kis találkáim voltak, az biztos, hogy ebben az évben azért vagyok a leghálásabb, hogy ilyen csodálatos barátaim vannak. Sajnos akadtak problémák is, ezek inkább magánéletiek voltak, szerencsére a java részén már túl vagyok, de persze az év végére is akad átrágni való.

Ennél többet most nem írnék, tervezek még ma vagy holnap egy évértékelő bejegyzést is. Még meglátom, lesz-e külön könyves és minden másról szóló, vagy egybevonom a kettőt. Az biztos, hogy van mit mesélni 2016-ról.

Január általában uborkaszezon szokott lenni könyves téren, remélem én kihasználhatom arra ezt az időszakot, hogy apasszam a várólistámat. Van emellett már két színházjegyem és egy bulimeghívásom is januárra, szóval a pezsgés nem ér véget. :)

Kép forrása

Megjegyzések

  1. Fú Nita, eddig nálad van a legmagasabban az a decemberi könyvtorony :) Szuper könyveket kaptál, 2017-ben sem maradsz olvasnivaló nélkül :)
    Decemberben az embernek annyi egyéb programja és persze intéznivalója van, hogy az olvasás valahogy háttérbe szorul, de majd januárban belehúzunk :)
    Kívánom, hogy azt a néhány rossz dolgot mihamarabb el tudd majd felejteni és csak a jó dolgokra emlékezni decemberből, és kezdődjön szuperül majd neked 2017 a beharangozott programokkal! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Még reménykedem, hátha beelőz valaki. :D Az biztos, hogy lesz mit olvasni. :)
      Igen, reméljük januárban jobban megy majd az olvasás. :)
      Köszönöm, és neked is szép évkezdést kívánok! :)

      Törlés
  2. Mindig elgondolkodom rajta, hogyan tudsz ennyi programot belezsúfolni az idődbe.:)
    Ez a kép nagyon jó lett, az arckifejezésed mintha azt sugallná, hogy "látod, te gyík, milyen menő vagyok?" vagy "teszek a várólistára, MINDENT AKARTAM!" Bocsi.:)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Időnyerőt használok. ;)
      :D Vagy: "Én könyveket gyűjtök, neked mi a szuperképességed?" :D

      Törlés
    2. Kellene neked egy ilyen póló.:)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A nagy 2023-as évzárás

A nagy 2022-es évzárás

J. J. Abrams - Doug Dorst: S.