Márciusi beszerzések

Úgy látszik, a tavasz meghozza a vásárlási kedvet. Az év eleji teljes visszafogottság után most már azért több könyvet szereztem be, de még mindig igyekszem nem túlzásokba esni és kétszer is meggondolni, mi az, ami tényleg kell a polcomra.



Ez az év arról is szól, hogy szeretnék annyit utazni külföldre, amennyit csak a pénztárcám megenged. Így megörültem, mikor láttam, hogy a Librinél útikönyv akció van, le is csaptam a Berlitz London és Róma útikalauzára. Londonba júliusban utazom, Róma még csak egy bizonytalan terv, de örülnék, ha ősszel az is összejönne.
Mostanában elég kevés recenziós könyvet vállalok, de az Agave Könyveknek nem lehet ellenállni: a Sötét Édent már el is olvastam és írtam is róla, A lépcsők városa pedig nemsokára sorra kerül.

Azért nagy ritkán még vásárolok könyveket, például ha a Bookdepository küld 5%-os kupont. Sajnos kétlem, hogy mostanában folytatódna Karen Marie Moning Tündérkrónikák sorozatának a kiadása, így úgy döntöttem, a Burnedöt angolul szerzem be. Ezen kívül volt még egy év eleji Szukits rendelésem egy kollégámmal közösen, így került hozzám John Brunnertől a Zanzibár, amiről bár vegyes dolgokat olvastam, mégis úgy érzem, hogy el kell olvasnom. Végül pedig ezen a héten Brian McClellan Magyarországra látogatott egy író-olvasó találkozóra, és hogy legyen mit dedikáltatnom vele, megvettem a Vérrel írt ígéreteket, ami a Lőpormágus-trilógia első kötete.

Ami az olvasást illeti, ezen a téren módfelett gyatra hónapot tudhatok magam mögött. Mindössze két könyvet olvastam el, a Sötét Édent és Gárdos Pétertől a Hajnali lázat, elolvastam a Saga képregény ötödik részét, és ennyi. Belekezdtem több könyvbe is, például az Átmeneti üresedésbe és a Bolondok hercegébe. Az előbbi sajnos erre a hónapra nem volt jó választás, mert bár zseniálisnak tartom, annyira nyomasztó, hogy képtelen voltam rendesen haladni vele, így most pihentetem kicsit. A Bolondok hercege már sokkal jobban csúszik, csak a fáradtság és a stressz mostanában rendesen maga alá gyűrt.

Egyébként ez a március nagyon vegyes hónapra sikerült. Az eleje, főleg a svédországi utam, amiről
még lógok egy bejegyzéssel, nagyon jól sikerült, de utána jött a mélyrepülés. A hazatérés okozta sokk, a rengeteg munka, a költözés szervezése mind-mind sok energiát elvett tőlem, és úgy érzem magam, mint egy maximálisan kifacsart szivacs. Mint fentebb írtam, az olvasás sem ment nagyon, remélem, hogy ez áprilisban változni fog.

Amúgy az április nagyon sűrű hónap lesz számomra, holnap költözöm be Budapestre, aztán lesz itt lánybúcsú, lakásavató (még nem a mienk), esküvő, Könyvfesztivál, Play It, és akkor még csak a hétvégékről beszéltem... De itt a tavasz, végre ébredezik a természet, jön a jó idő, és remélem ez a jó kedvet is meghozza számomra. Az biztos, hogy jóval könnyebb lesz az életem így, hogy beköltözök Budapestre, azért a sok ingázás is kivesz az emberből. A Könyvfesztivál meg rengeteg jó megjelenést hoz, csak győzzön majd az ember lánya válogatni. :)



Megjegyzések

  1. Háháá, végre jó könyvmolyhoz méltón zsákmányoltál! :) ;) Burned! <3 remélem nem fogsz csalódni benne. :)
    A Lépcsőket én is most olvasom, és bizony majdnem a Sötét édenre is elcsábultam.
    Kellemetlen eseményektől mentes költözést kívánok, és hogy mihamarabb kényelmesen be tudj rendezkedni és megszokni az új helyed! :)
    A könyvfeszten találkozunk ha minden jól megy! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, előbújt a könyvmoly énem mondhatni. :D Én is remélem, kíváncsian várom, Moning hogy vitte tovább a sztorit.
      Szerintem a Sötét Éden tetszene neked. :)
      Köszönöm! :)
      Szuper, alig várom! :)

      Törlés
    2. ;) Helyes, helyes!
      Én meg kíváncsi vagyok, hogy fog tetszeni neked a sztori folytatása.
      Ó, akkor lehet, hogy majd egyszer kölcsönkérem tőled. :)

      Törlés
  2. Kitartás a következő időszakhoz, a költözés után biztos minden jobb lesz! :)
    Aztán lassan készülhetsz Londonra is. ;)
    Külföldről hazajönni mindig egy igazi kultúrsokk, nem tudom, hogy lehetne könnyebben átvészelni a hazaérkezés utáni 1-2 hetet, legutóbb engem is nagyon megviselt az egész. Persze inkább örüljünk, hogy van lehetőségünk utazni, én se panaszkodni akarok ám :D
    A Könyvfesztre valóban rengeteg ígéretes könyv jelenik meg, már van egy rakat kívánságlistásom, és kettő előrendelésem is:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most már itt is vagyunk az új helyen, hú, még fel se fogtam. :D
      Jaja, már csak kicsit több, mint 3 hónap. :))
      Persze, örülünk is neki, csak annyira más kint, utána annyira máshogy nézel az itthoni dolgokra, és tényleg idő kell, amíg visszaszokunk...
      Én még nem rendeltem elő semmit, de lassan neki kell állnom. :)

      Törlés
  3. Most már épp ideje volt, hogy hozzád is érkezzen egy-két szépség :)
    Tök gyorsan el fog telni ez az idő Londonig, addig meg jó tervezgetni is! És abszolút megértem, hogy utána nem találtad a helyed, nem könnyű visszarázódni az itthoni hétköznapokba.
    Rengeteg jó kis programnak nézel elébe, már csak ezért is fognak gyorsan peregni a napok, aztán a könyvfeszten majd mindenki tombol egyet :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen-igen, aztán áprilisban szerintem megint lesz egy szép kis kupacom. :D
      Persze, nagyon élvezem olvasgatni az útikönyveket, blogokat, maga a felkészülés is nagyon jó. :) Mert utána az utazás is szuper persze, de az olyan hamar elmegy, az előkészületek hosszabbak. :)
      Az április és a május jó sűrű lesz, de nem bánom, vártam már, hogy jöjjön a tavasz. :)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A nagy 2023-as évzárás

A nagy 2022-es évzárás

J. J. Abrams - Doug Dorst: S.