Novemberi beszerzések

Az év utolsó előtti hónapja nekem inkább már arról szólt, mit kéne másoknak beszerezni, mint arról, hogy magamnak mit is veszek meg. Bár nem mondom, néha nagyon rám tört a könyvvehetnék, de ellenálltam, hiszen most jön a karácsony, megvárom, ki mivel ajándékoz meg. Utána meg jöhetnek a nagy év eleji akciók. :)



Ennek jegyében ebben a hónapban négy könyv vándorolt hozzám. A Sült zöld paradicsom angol nyelvű eredetijét még októberben rendeltem meg a Bookdepository-ról. Volt hozzá egy 10%-os kuponom, ráadásul itthon már nem nagyon lehet beszerezni magyarul a regényt, így bekerült a virtuális kosaramba. Amúgy meglepően picike és vaskos könyv.

A másik három könyv már előrendelés volt. A sötétség balkeze a Szukits-tól jött, mivel a kollégám kérdezte, nem szeretnék-e vele rendelni, hogy megússza a szállítási költséget, ilyen kérésekre meg nem nagyon mondok nemet. :) Nagyon meglepődtem, hogy kemény fedeles a regény, régóta kíváncsi vagyok rá amúgy, örülök, hogy a magaménak tudhatom.

Végül az Agave Könyvektől érkezett két rég várt könyv. A varázslók nekem nagyon tetszett, így alig vártam, hogy megjelenjen A varázslókirály, amelynek ráadásul gyönyörű a borítója, élőben még inkább, mint a képeken. Remélem képes lesz az első rész színvonalát tartani.
Az Armadát pedig még inkább szerettem volna már a kezeim között tudni, ugyanis a Ready Player One kellemes emlékeket hagyott bennem. Pont tökéletes olvasmány lesz szerintem ebben a téli zimankóban.
A képen látható könyvjelzőt pedig a Vörösmarty téren sikerült beszerezni a karácsonyi vásárban a Bomo Art standjáról, meglepően jó áron. Ha arra jártok, ne hagyjátok ki, gyönyörűséges dolgaik vannak!

Olvasás terén hét könyvet sikerült befejezni ebben a hónapban. Ebből ráadásul hatot mindössze 11 nap alatt olvastam el, köszönhetően annak, hogy ismét sikerült egy vírust elkapnom, és szinte csak az olvasáshoz volt erőm és kedvem. Elolvastam Blake Crouch Wayward Pines-trilógiáját, ami túl mély nyomokat nem hagyott bennem, de nagyon jól lekötötte a gondolataimat. Befejeztem Hannu Rajaniemi trilógiáját, ráadásul A kauzalitás angyala az utolsó volt az őszi listámon, így talán a blog története során először el is olvastam, amiket beterveztem. :) 
Sorra került még egy képregény, a Kóbor lovag, amely a Trónok harca világában játszódik, és nagyon kellemes meglepetés volt, hogy mennyire jó volt. Dan Wells-től Az ördög egyetlen barátja a John Cleaver-trilógia folytatása, egyben egy új trilógia nyitókötete. Szerintem hozza ugyanazt a színvonalat, mint a korábbi kötetek, de nagy változásokat vagy fejlődést sajnos nem várhatunk tőle.
Sajnos november további részében erősen megtorpant az olvasási tempóm, közel három hétbe telt, mire elolvastam a Gesztenye, a honalapítót. Erről egyébként külön bejegyzés írását is tervezem.

Minden más tekintetben a november először elég vacakul indult ezzel az újabb betegséggel. 3 hónap alatt háromszor betegnek lenni nem túl jó dolog. Azóta már szedek multivitamint, C-vitamint és igyekszem többet mozogni, hogy erősítsem az immunrendszerem. Viszont ezen kívül megint nagyon klassz kis zizegős hónapot tudhatok magam mögött. Voltam kétszer moziban, filmzenei koncerten, könyves eseményen, Országos Star Wars Találkozón, fedeztem fel ismét új helyeket, mint a Zoo Café vagy a Karácsonybolt, sőt, még íjászkodni és bulizni is eljutottam. Ezen a héten ráadásul szuper dolgok történetek velem, találkoztam Nikkinccsel, akivel olyan volt beszélgetni, mintha ezer éve ismernénk egymást; kiderült, hogy jövőre házasodik egy barátom, és felkértek koszorúslánynak; és költözés terén is nagyon jó híreket kaptam. :)


És akkor most következik a december, ahol könyvdömping várható, ugyanis én magamnak hiába csak két könyvet tervezek venni, a barátaim nagyon belehúztak, 9 könyv van bejelölve a kívánságlistámon, hogy megkapom ajándékba. Ez a hónap javarészt a karácsonyról fog persze szólni, több baráti karácsonyozás is vár rám, és szerencsére el tudok majd menni az év végén szabadságra, és remélem jó sok könyvet el tudok majd olvasni az ajándékba kapottakból. :) Jön mindemellett a Star Wars 7. része, és rám még egy szegedi utazás is vár, ahova barátokkal megyünk kicsit adventezni.
Reméljük méltó módon, boldogan és békésen zárhatom majd ezt az évet.




Megjegyzések

  1. De jó, hogy találkoztál Nikkinccsel!
    Úgy érzem, a jövő éves egyik tervem az, hogy valahogy megszervezzünk egy találkozót, mert pl. ok, veled találkoztam már, de szívesen összefutnék azért hosszabb időre is veled, meg PuPival, Nikkinccsel is tök szívesen találkoznék...

    Őszintén, hónap közben nem nagyon követtem mások beszerzéseit szám szerint, de úgy rémlett, hogy mindenki belehúzott, ezek szerint tévedtem. :D Dórinál is "csak" hat könyvet találtam. :)
    A Wayward Pines-t beterveztem a közeljövőre, szívesen olvasnék valami rejtélyes-fura könyvet most, de előbb még le kell darálnom egy csomó mást.

    Szép decembert neked! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is nagyon örülök neki, mindig jó olyanokkal találkozni, akikkel csak neten tartottuk eddig a kapcsolatot. :)
      Én is mindenképp szeretnék veled rendesen találkozni. :) Valahogy összehozzuk, tök jó lenne, ha el tudnál jönni Pestre, de én Győrbe is szívesen megyek, már csak az emlékek miatt is. :)

      Egyébként most én sem annyira, és teljesen meglepődtem, hogy neked ennyi könyved lett. :D Én meg azt hittem, én többet szereztem be, ez a négy meglepően szerény szám. :P
      Annak ez tökéletes, ráadásul nem is túl hosszú és nagyon olvastatja magát, ha van egy hétvégéd, amin nincs nagyon teendőd, akkor arra pont jó lehet. :)

      Neked is! :)

      Törlés
    2. Támogatom a csúcstalálkozót! :)))

      Törlés
  2. A betegség rossz, de azon kívül úgy látom azért sikerült kompenzálnia a novembernek feléd. :)))) Örülök, hogy össze is tudtunk futni, még ha csak pár szóra is most. :)
    A Gesztenye elég hosszú könyv, én is biztos rágcsálnám annyi ideig. :) Nem sok könyvet olvastam, de oldalban szép mennyiség lett azért. :) Majd holnap megnézem pontosan hogy is állok, nos, beszerzésem azért lett bőven ;)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, szerencsére minden jó, ha a vége jó. :)) Én is örültem neked! :)
      Ráadásul nekem egy böszme nagy kiadásban van meg, amit nem túl kényelmes olvasni, szerintem ez is hátráltatott... Igen, sokszor nem is a darabszám, hanem az oldalszám jelzi, mennyit is olvastunk. :)
      No, megyek is megnézni, van-e már poszt. :)

      Törlés
  3. Szerintem nagyon kis visszafogott voltál ebben a hónapban a beszerzések terén. De biztos érezted, hogy nagy lesz a dömping majd december hónapban :) Velem elszállt egy picit a ló, vagy legalábbis a régi önmagamat idézi a mostani novemberi beszerzésem, bár még a posztra nem volt időm. Ahogy olvaslak megint csak azt mondhatom, hogy szuper hónapod volt, még a betegséget leszámítva is, akkor legalább jutott időd olvasásra :) És úgy látom, hogy dec-ben és a jövőben is jó dolgok várnak rád :)
    Annak meg nagyon örültem, hogy találkoztunk és tényleg olyan volt, mintha ezer éve ismernénk a másikat :)
    És remélem, hogy jövőre összejön egy csúcstalálkozó, amit katacita és PuPilla is emlegetett (én pl. még nem is jártam Győrben :)).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, meg csomó mindent nem mertem megvenni, mert jaj, nehogy megkapjam valakitől. :)) Nem baj, ha szépeket és jókat szereztél be, akkor megérte. :)
      A betegségnek ez az egyetlen egy előnye van. :D És igen, amúgy ahogy öregszem, egyre több mindent értékelek az életemben, még egy kényelmesen átfetrengett délutánt is. :)
      Annyira jó, hogy te is így érzed. :)
      Na, alakulunk, alakulunk, Győrt pedig látni kell, igazi kis ékszerdoboz! :)

      Törlés
    2. Én is imádom Győrt :) Odáig is elmegyek a csúcstalálkozó érdekében :D (szeretek vonaton olvasni :D )

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A nagy 2023-as évzárás

A nagy 2022-es évzárás

J. J. Abrams - Doug Dorst: S.