Áprilisi könyvduhajkodás és Könyvfeszt élménybeszámoló

Tudtam én, hogy az április nem éppen az év első negyedévében tanúsított visszafogottságról fog szólni, de hogy majdnem dupla annyi könyvet szerezzek be, mint az elmúlt három hónapban, azt nem gondoltam volna.

Ugyanis nem kevesebb, mint 14 szépséggel bővült a polcom, ennek ráadásul csak a felét szereztem be a Könyvfesztiválon, a többi innen-onnan került hozzám, ahogy az lenni szokott.



Az első beszerzés rögtön egy meglepetés volt, a barátom lepett meg Sanderson Acélszívével húsvétra. Ez már csak azért is nagy szó, mert ő annak idején kijelentette, ő nem vesz nekem könyvet, mert ő képtelen követni, miket is veszek meg. Aztán csak rátalált a molyos kívánságlistámra. :)

Nem sokáig tudtam ellenállni A szenvedélynek, amely 25% kedvességgel volt kapható a Libriben, nekem ráadásul ajándékutalványom is volt, innentől már vándorolt is a kosaramba. Az Árnyékbábok közös Szukits rendelés eredménye, nem lehetek elég hálás az Unio Mystica Kiadónak, amiért folytatja az Ender Árnyéka sorozatot.

Van nekem egy régi nagy hiányosságom: nem olvastam még A Gyűrűk Urát. Most viszont egy kollégám felajánlotta, hogy elcseréli velem, így most semmi sem állhat annak az útjába, hogy papíron is megismerkedjem jobban Középföldével.
Recenziós példányok is érkeztek hozzám a Gabo Kiadótól, amelyekkel még tavaly és idén blogturnéztam, ezek a Síkvándor, a Tündöklő lányok és az Üveghegy. És ezzel le is zárult a korszak, ugyanis kiléptem a Blogturné Klubból. Szép volt ez az együtt töltött év, a lányok és Tibi munkásságát továbbra is figyelemmel fogom követni.

És akkor eljött a Könyvfesztivál. Eredetileg csak 4 könyvet terveztem beszerezni, de hát tudjátok, hogy van ez, ha az ember ott van pár ezer könyv között, nem nehéz elcsábulni. :) A tervezett zsákmányok a Horrorstör, a Stross könyv, Az elvarázsoltak és A titkos történet új kiadása volt, a Lehane könyv, a Majdnem minden rövid története és Az elveszett próféciák pedig impulzusvásárlás eredménye volt. Ráadásként 15 képeslapot is sikerült magamévá tenni, lejjebb képet is találtok róluk.

Akkor ha már említettem, álljon itt egy kis beszámoló a Könyvfesztről. Immáron ez volt az ötödik alkalom, hogy részt vettem a Fesztiválon. A péntek és a szombat leginkább a könyvekről és a barátokról, ismerősökről valamint a fagyiról és a fűben heverészésről szólt. :) Azért szombat délelőtt benéztem kicsit a Franzen beszélgetésre, és egy nagyon intelligens, humoros fickó képe alakult ki bennem róla, aki a kérdező furcsa kérdéseire nagyon frappáns válaszokat adott. Igazi profi, és ezek után biztos, hogy fogok tőle olvasni valamit.

Vasárnap szerencsére már három előadás is volt, amit kedvemre valónak találtam. Az első a YA
irodalomról szólt, és egy nagyon érdekes és jó beszélgetést hallgathattunk meg Roboz Gáborral, Holló-Vaskó Péterrel, Lakatos Istvánnal és Buglyó Gergellyel. Külön kiemelném, hogy Gábor remekül irányította a beszélgetést és érdekes kérdéseket tett fel.

A következő előadás Sümegi Attila Vadhajtások című könyvének bemutatója volt. Moskát Anita beszélgetett a szerzővel a Gabo SFF sorozatban megjelent urban fantasy-jéről. Megtudhattuk, hogy Attila két szereplőjét az arab mitológiából emelte át, és hogy a Gabo egy új kezdeményezés első regényeként egyelőre csak e-könyvben jelentette meg a regényt.

Végül a nap fénypontja a sci-fi és fantasy beszélgetés volt, amelyen nagyon jó volt látni, hogy teljesen megtelt a 120 férőhelyes terem. Kleinheincz Csilla (Gabo), Velkei Zoltán (Agave) és Németh Vladimir (Fumax) beszélgettek a sci-fi és fantasy múltjáról, jelenéről és jövőjéről, megtudhattuk, kiket tartanak ők a zsáner kiemelkedő szerzőinek, és mindegyik kiadó Könyvfesztes megjelenéseiről és a Könyvhétre tervezett könyveikről is hallhattunk. Ráadásul itt végre a közönség is aktivizálta magát, úgy kellett gátat szabni a kérdések áradatának. A legérdekesebb az volt, hogy bár itthon azért elég szűk a sci-fi és fantasy piaca, ezért a három kiadó konkurensei egymásnak, mégis a három beszélgető nagyon sok mindenben egyetértett, és egymás érdemeit is elismerték. Rengeteg volt az új arc is, nem csak a keménymag jött el, ez pedig külön örvendetes. Talán végre elindul valami.

Amúgy az egész április nagyon jól sikerült számomra. Szuper programokon voltam, volt kirándulás, városnézés, színház, bulizás, szülinapozás és még sorolhatnám. Az időjárás is egyre szebb, már többször is sikerült lepirulni kicsit! :) A munkahelyen is kezdenek rendeződni a dolgok, az új munkakörömben eddig úgy fest, képes vagyok helyt állni, a kollégáim pedig tündérek, rengeteget segítenek és egyre több a közös programunk velük.

Remélem a május továbbviszi ezeket a jó dolgokat, és képes leszek megőrizni az optimizmusom. Mindjárt itt a nyár, és én már alig várom, hogy végre újra a teraszra kiülve olvashassak és ehessem rosszullétig a dinnyét. :)

A beszerzett lapok egy része
Szerény személyem a zsákmányok egy részével

Megjegyzések

  1. Szinte ugyanígy zártam én is :D dupla annyi könyv, mint kb idén összesen.
    Szuper könyveket szereztél be, több nagyon érdekel, majd várom a véleményed róluk!
    A könyvfesztes előadásokat én ekulturás videókkal pótolom, ma megnéztem egy interjút Csillával.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megnyugodtam, hogy nem csak én zártam így, megyek is majd olvasni a posztod. :)
      Én is nagyon örülök mindegyiknek. :)
      Érdemes is megnézni a videókat, nekem is meg kell még néznem párat. :)

      Törlés
  2. * Tapsvihar * :)
    Egy ilyen kupacért megéri megtartóztatni magát az embernek az év első néhány hónapjában :D
    A képeslapok is tök jók, főleg a dinós! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. *Meghajol* :)
      Igen, ez a hónap meg minden szempontból a hedonizmusé volt. :)
      A képeslapokért én is odavagyok. :)

      Törlés
  3. Ilyenkor van itt az ideje az impulzusvásárlásoknak! :D Sose bánd ezt a nagyobb zsákmányt, egyébként is olyan kevés könyvet zsákmányoltál még idén te is ;)))
    Nagyon cukik a képeslapok is. Én a fejemet verem a falba, mert három éve járok a fesztre, de basszus az emeletig még sose jutottam! :D :D :D Jövőre ha valaki meglát ott, rángasson fel!!! :D

    Ja, és mai napi döbbenet: nem olvastad a Gyűrűk Urát??? :D :O

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, egy percig sem bánom, imádom őket. :))
      Oké, ígérem jövőre felviszlek oda, de előre szólok, nem lehet üres kézzel távozni. :)))

      Hát izé, nem olvastam, na de ezt idén már orvosolni fogom. :)

      Törlés
  4. Nagyon jó ez a kép (az utolsó). Ha az összes zsákmány rajta lenne, az arcod már nem is látszana, hihi.:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sztimi asszonyság érdeme a kép. :))
      Nemhogy az arcom, de még a testem se. :DD

      Törlés
  5. Széééépséges kupac, és hát egyszer van (Budán és az évben) Könyvfeszt, hát mikor tobzódjunk a könyvekben ha nem ilyenkor? :)) Klassz lett a beszámolód is, és sajnálom, hogy nem találkoztunk kint, de pótolunk mindenképpen majd :)
    Mi Szilvivel voltunk fent az emeleten, de bevallom, annyira arra koncentráltam, hogy megtaláljuk a Supka Géza termet az Iselin C. Hermann beszélgetésre, hogy simán elmentünk a képeslapos mellett :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pontosan, és a Könyvhét úgyis messze van még. :))
      Köszi, én is sajnálom, és naná, hogy pótoljuk. :)
      Óó, sajnos ők úgy tudom, csak Feszten vannak kint, de barátnőm nagyon győzködte őket, hogy nyissanak webshopot, hátha!

      Törlés
  6. Comingout: én sem olvastam a GYU-t :D Bár én nem is tervezem, mert nem volt Középfölde, meg a szőrös hobbit lábak, de a filmeket láttam és az bőven elég volt a képzeletemnek és a szívem fantasy rajongó kis részének :) Szép kupac könyvet szereztél, de ezek annyira szépek, hogy egy percig se bánd őket. Én kicsit sajnálom, hogy lemaradtam az előadásokról, bevallom idén nem is követtem nyomon nagyon hogy ki és hol beszélget, és amúgy is a nagy melegben nem bírtam volna végigülni egy-egy ilyet. Viszont a jó időnek én is nagyon örülök. Süssön még többet a nap és lehessen kint heverni és olvasni :) Így csodás a tavasz vége, nyár eleje!

    VálaszTörlés
  7. @zakkanr: Végre mégvalaki. :D
    Nem is bánom, főleg, hogy egyet már el is olvastam közülük, és azt nagyon szerettem. :)
    Érdemes általában meglesni a Könyvfesztes programokat, akadnak köztük nagyon jók. :)
    Igen, ezt a balzsamos időt nekünk találták ki. :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A nagy 2023-as évzárás

A nagy 2022-es évzárás

J. J. Abrams - Doug Dorst: S.