2014. május 2., péntek

Moskát Anita: Bábel fiai


A GABO SFF jóvoltából megjelent Moskát Anita Bábel fiai című regénye, melyben vallás és babona, modern és ókori keveredik egymással. Ennek örömére a Blogturné Klub három bloggere egy blogturné keretein belül bemutatja Arzén, Dávid és Bábel nem mindennapi történetét!

2014. április 28-tól minden másnap egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok. Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is!

Fülszöveg: Folyik a munka Bábelben, mert mindenki tudja: aki felhúzza a tornyot, azé a hatalom. Az építkezésnél használt ereklyék, amelyek egy másik világból származnak, kezdik felmondani a szolgálatot, a papság soraiban intrika üti fel a fejét és lázadással fenyeget. A próféta, aki a bábeli egyházat alapította, halott, a torony pedig a mi világunkból szólít magának új látnokot.
Dávid, a korábban festőként dolgozó fiatalember egy ideje látása fokozatos elvesztésével küzd. Zavaros vízióiból megtudja, hogy a torony vette el szeme világát, ezért Bábelbe utazik, de hamarosan belekeveredik az egyházon belüli hatalmi játszmákba. Arzén, a város új főpapja, próbál kitörni édesapja árnyékából, a reformoknak azonban nincs helye ott, ahol vérrel és testrészekkel áldoznak Bábelnek.
A bibliai Bábel történetére alapozott modern és kegyetlen regényben vallás és babona csap össze a racionalitással. Moskát Anita novellái után az elmúlt évtized egyik legizgalmasabb magyar fantasztikus könyvével jelentkezik.


A bábeli torony, bábeli zűrzavar kifejezések talán mindenkinek ismerősek lehetnek, még azoknak is,
akik nem olvasták a Bibliát. Noé utódai Sineár földjén olyan tornyot akartak építeni, ami egészen az égig ér. Addig az utódok egy nyelvet beszéltek, de Istennek nem tetszett nagyravágyó törekvésük, ezért összezavarta nyelvüket, és a tornyot soha sem sikerült befejezni. Ez az eredettörténete a nyelvek kialakulásának.

Moskát Anita történetében a bábeli torony újjáépítése szerepel a középpontban. Az egyik főszereplőnk, Arzén apja győzte meg a bábelieket az építkezés folytatásáról, és ezzel egy egészen új vallást hozott létre. Az ő halála után Arzénnak kéne főpapként a lakók és a torony sorsát is egyengetni, de ő tele van kétségekkel, és olyan dolgokat tud az apjáról, amelyek nem illenek bele a róla kialakított szent képébe.
A másik főszereplőnk Dávid, a kallódó festő, aki fokozatosan elveszti látását. Álmában folyton Arzént és a toronyt látja, és végül eljut Bábelbe, hogy visszaszerezze látását. De nem számol azzal, hogy egy hatalmi harc kellős közepén találja magát.

Már itt az elején leszögezem, hogy aki a tünci YA és fantasy történetekhez van szokva, annak csalódást fog okozni a Bábel fiai. Anita ugyanis nem kíméli a szereplőit, mint ahogy a való életben sem minden rózsaszín. Számomra ez volt a regény egyik legfőbb erénye: amellett, hogy fantasy elemekben is bővelkedik, mégis képes megmaradni a realitás talaján. Mind a bábeli világot, mind a mi világunkat a maga valóságában tárja elénk. Egy ókori építkezés tényleg így zajlódhatott le: korbácsütések, folyamatos munka, vér és verejték árán épületek fel ezek az épületek. És el tudom képzelni, hogy jó pár Dávid járkál köztünk, akik nem találják a helyüket, szinte képtelenek az alkalmazkodásra, és csak nehezen változnak.

Az elején még nem igazán értettem, hogyan fog összefonódni a jelen kori és a bábeliek történetszála, de aztán szép lassan összerakja az ember a kirakós darabkáit. A karakterek nagyon összetett személyiségek, és jó pár oldalnak el kell telnie, hogy igazán megérthessük őket és a motivációikat. Arzénban és Dávidban közös az, hogy egyikük sem találja meg a maga helyét a társadalomban, nem tudják, hogy tényleg a saját útjukat járják-e. Tele vannak kétségekkel és Arzén a szent apa árnyékában, addig Dávid a tökéletesnek tűnő nővéréében nőtt fel

Anita regényének egyik központi témája a vallás, és annak is az az oldala, hogy ki mire használja azt. Ugyanis Bábelben egyértelmű, hogy a vallás a hatalom megtartásának, a nép megfélemlítésének eszköze. Ha jobban belegondolunk, ez sem áll túl messze a valóságtól. Az embereknek szükségük van fogódzókra az életben, amelybe kapaszkodhatnak, amely megmutatja számukra a helyes utat. A vallás is egy ilyen fogódzó, főleg a szenvedők számára, akik azzal a reménnyel fekhetnek és kelhetnek minden nap, hogy bár itt a földi létben szenvednek, később elnyerhetik jutalmukat.
De a regényben nem csak a vallás negatív, hanem a pozitív oldala is megjelenik, legalábbis az én értelmezésemben. Ugyanis Arzén apja ennek a segítségével építi újra Bábel városát, és ennek köszönhetően képes az embereket kordában tartani.

Összességében a Bábel fiait én egy jól megírt, izgalmas, fordulatos regénynek tartom, amelyet viszont nem egyszerű befogadni. Elgondolkodtató, kegyetlen regény, amely mai világunk számos visszásságára rámutat.

Az íróról

Moskát Anita 1989-ben született. Biológusként végzett, jelenleg szerkesztőként dolgozik Budapesten, az SFmag.hu cikkírója és egyik szerkesztője. Tíz éve ír, 2007 óta a Delta Műhely írókör tagja. Novellái magazinokban, többek közt a Galaktikában jelentek meg. Az SFmag antológiájában szereplő, Megnemszületettek városa című novelláját több kritikus is a kötet legjobbjaként nevezte meg. Nemcsak a fantasztikum érdekli, gyerekek számára is írt ismeretterjesztő könyvet. A Bábel fiai az első regénye.
(forrás: http://gabosff.blog.hu/2014/04/07/uj_ironk_moskat_anita)
Anitával az Ekultúra a Könyvfesztivál alatt készített interjút:





Nyereményjáték

Válaszolj egy kérdésre, és nyerd meg a Bábel fiai három példányának egyikét. Növelheted az esélyeidet ha lájkolod a megadott oldalakat.

(A nyerteseket értesítjük a megadott e-mail címükön. Ha 48 órán belül nem érkezik visszajelzés, automatikusan új nyertest sorsolunk. A nyereményeket magyarországi postázási címre postázzuk.)

a Rafflecopter giveaway

A blogturné állomásai:

Április 28. - Dreamworld
Április 30. - Deszy könyvajánlója
Május 2.   - Könyvgalaxis 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Pages - Menu