5 év

Szinte hihetetlen. 5 év. 2009. március 27-én az az őrült ötletem támadt, hogy akkor én nekiállok a blogolásnak. Akkoriban élte a virágzását ez a műfaj, és a Könyvgalaxis megszületett. Azóta nagyon sok víz lefolyt a Dunán, a Tiszán és a Temzén is.

Bár igyekszem csak a szépre emlékezni, látnom kell, hogy az elmúlt másfél évben, mióta dolgozom, rendesen megcsappant a bejegyzések száma és a lelkesedésem is. Sajnos ha az ember rendszeresen napi 11 órákat dolgozik gép előtt, utána már nincs kedve még otthon is leülni és bejegyzéseket gyártani. Ennek ellensúlyozására is léptem be a Blogturné Klubba, hogy legyen újra motivációm írni Nektek, és hogy a kedvem is visszajöjjön. Ez részben sikerült is, de bevallom, többször is megfordult a fejemben, hogy abbahagyom inkább a blogolást.

Reménykedem benne, hogy a tavasz megújulást hoz, és a Könyvgalaxis is képes lesz megújulni. A cél az lenne, hogy minden héten legalább egyszer leüljek írni valamit, szóljon az könyvekről vagy az életem más szegmenséről. Fogalmam sincs, lesz-e ebből valami, az idő úgyis eldönti.

De vissza az ünnepléshez! Mert azért mégis csak itt van ez a blog öt éve, még ha nincs is napi több tízezer
Random pasis borító, avagy milyen könyveket nem olvasok :D
olvasója, és nem én vagyok az Index 2 címlapján, de kialakult egy stabilnak mondható olvasótáborom, akik rendszeresen visszatérnek. Pont nemrégiben volt egy leányzó, aki megírta, hogy nagyon szereti a blogom, és nem is érdemes tagadni, hogy az ilyen visszajelzések jól esnek az ember lelkének. Mert nem csak magamnak írom ezeket a sorokat.

Nagyon sok minden történt öt év alatt a könyves életben és az én életemben is. Boldog vagyok, hogy megismertem rengeteg könyves körökben mozgó embert, és hogy sikerült olyan rokonlelkekre találnom a könyvek és az olvasás szeretetét illetően. Végre nem érzem magam annyira csudabogárnak, találtam egy közeget, akik között igenis büszke vagyok rá, hogy olvasok.

Szóval örüljünk együtt annak, hogy már öt éve ezen a felületen is boldogítalak titeket. :) Nemsokára lesz egy kis nyereményjáték is ennek örömére, remélem örömet fogok okozni vele Nektek. Aztán aki teheti, igyon egyet vagy egyen egy szelet tortát a Könyvgalaxis egészségére. :)



Megjegyzések

  1. Boldog blogszülinapot! :)) Nyáron én is elérem az 5. évemet a blogommal. A tiédet elég rég követem, remélem sokáig írsz még, ha kevesebbet is! :)) (Cuki az új dizánj :))

    VálaszTörlés
  2. Ez a random pasis borító :D ... hirtelen nem is tudtam hova tegyem :) :)
    Gratula, boldog blogszülinapot Neked! :)

    VálaszTörlés
  3. @theodora: Köszi, akkor majdnem egyidősek. :) És igyekszem. :) A dizájn pedig nekem is tetszik. :)
    @Pupilla: :D Miközben blogszülinapi képet kerestem, ez is feljött, és beraktam viccből. :D
    Köszönöm. :)

    VálaszTörlés
  4. sok boldogságooot :) Nagyon tetszik a design nekem is, szép világos meg színes meg tavaszi :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi. :) Tegnap este kétségbeesve keresgéltem valami tavaszi után, és szerencsére sikerült erre rátalálnom. :)

      Törlés
  5. Még sokszor 5 évet kívánok neked :) És nem kell ahhoz címlap, hogy olvassanak, a lényeg hogy te szeress írni ezt előbb megérzik az olvasók szerintem. Szuper lett az új dizájn, és az a pasis borító a postban eléggé szimpatikus :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi. :) És igazad van. :) Örülök, hogy ennyi embernek tetszik a dizájn, és akkor már megérte betenni a pasis borítót. :D

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A nagy 2023-as évzárás

A nagy 2022-es évzárás

J. J. Abrams - Doug Dorst: S.