Bejegyzések

Áprilisi beszerzések

Kép
Most, hogy már az év több, mint a negyedén túlvagyunk, talán kijelenthetem, hogy egyre jobban haladok a tudatos könyvvásárlóvá válás útján. Persze ez most furcsán hangozhat úgy, hogy ebben a hónapban 10 könyvet szereztem be, de hát mégiscsak Könyvfesztivál volt, és szinte mindegyik zsákmány olyan volt, aminek előre beterveztem a beszerzését. A pénteki nap zsákmányai A Könyvfesztiválon kívül csak egy könyvet szereztem, a Tizenegyes állomást, amit már el is olvastam, nemsokára érkezik majd blogbejegyzés róla. A Könyvfesztivál péntekjén pedig már szabadjára is engedtem a könyvrozsomák énemet, nyolc könyv jött velem haza, köztük szép vaskos példányok is. Elsőként a Torzókat és a Rengeteget zsákmányoltam be, aztán az Európa standnál jött velem Az üzenet és Az eltemetett óriás . A Fumax standnak rendszeres látogatója voltam a hétvége alatt, onnan A hazug kulcsa, a Seveneves és végül recenziósként a Modern románc jött velem haza. Szombaton és vasárnap pedig jött egy-egy imp...

Könyvfesztiválra várva

Kép
Bár ebben az évben nagyon visszafogott vagyok beszerzések terén, azért a Könyvfesztivál és az arra megjelenő könyvek nem hagynak hidegen. Ahogy minden évben, idén is összeszedtem, engem mely megjelenések izgatnak a legjobban. Lauren Beukes: Torzók Bár a magyar címmel nem vagyok kibékülve, de ez az a megjelenés, amit a legjobban várok. A Tündöklő lányok nekem tavaly az egyik legjobb olvasmányom volt, a Torzókról pedig azt írják, hogy még jobb.  Fülszöveg: Detroitban gyilkosságsorozat kezdődik, amelynek brutalitása láttán a rendőrség vonakodik tájékoztatni a sajtót a részletekről.  Gabriella Versado nyomozó nyolc év alatt megtapasztalta, milyen mértéket ölthet az emberi ostobaság, a korrupció és a színtiszta gonoszság, de ehhez hasonlót még nem látott. Kamaszlánya, Layla eközben veszélyes flörtbe bonyolódik egy internetes ragadozóval. Jonno, a szabadúszó újságíró elkeseredésében bármire képes egy exkluzív sztoriért. A hajléktalan TK pedig mindent megtesz, hogy e...

Márciusi beszerzések

Kép
Úgy látszik, a tavasz meghozza a vásárlási kedvet. Az év eleji teljes visszafogottság után most már azért több könyvet szereztem be, de még mindig igyekszem nem túlzásokba esni és kétszer is meggondolni, mi az, ami tényleg kell a polcomra. Ez az év arról is szól, hogy szeretnék annyit utazni külföldre, amennyit csak a pénztárcám megenged. Így megörültem, mikor láttam, hogy a Librinél útikönyv akció van, le is csaptam a Berlitz London és Róma útikalauzára. Londonba júliusban utazom, Róma még csak egy bizonytalan terv, de örülnék, ha ősszel az is összejönne. Mostanában elég kevés recenziós könyvet vállalok, de az Agave Könyveknek nem lehet ellenállni: a Sötét Édent már el is olvastam és írtam is róla, A lépcsők városa pedig nemsokára sorra kerül. Azért nagy ritkán még vásárolok könyveket, például ha a Bookdepository küld 5%-os kupont. Sajnos kétlem, hogy mostanában folytatódna Karen Marie Moning Tündérkrónikák sorozatának a kiadása, így úgy döntöttem, a Burnedöt angolul ...

Chris Beckett: Sötét Éden

Kép
Az Agave Könyvek az elmúlt időszakban előszeretettel hoz be hozzánk olyan szerzőket, akik itthon nem túl ismertek még, de külföldön már nevet szereztek maguknak. Chris Beckett a Sötét Édennel 2013-ban megnyerte az Arthur C. Clarke díjat, azóta pedig már két, nem közvetlen folytatása is született a történetnek. A Sötét Éden egy olyan bolygó, ahova az emberiségnek egy véletlen folytán sikerült eljutni, majd miután két űrhajós ottragad, megalapítják a Családot, amely mind az ő utódjaikból áll. 160 évvel később a Család immár több, mint 500 tagot számlál. A Sötét Édenen kőkorszaki állapotok uralkodnak, mindenki csak a jelen pillanattal törődik, gyűjtögető életmódot folytatnak, vadásznak, esznek, szexelnek, és várják, hogy a Föld egyszer csak eljön értük. Ebbe a megrekedt állapotba avatkozik bele Vöröslámpás John, aki olyan változásokat indít el, amely után a Család már nem lehet többé ugyanaz. A Sötét Édennek már az alapsztorija is rettentően érdekes, nekem pedig szerencsére a m...

7 évvel ezelőtt...

Kép
... úgy gondoltam, jó ötlet lenni indítani egy könyves blogot. A címen sokat gondolkodtam, aztán a sci-fi iránti szeretetből egyszer csak megszületett a Könyvgalaxis. Amúgy ezt a nevet azóta is nagyon szeretem, mert tényleg a könyvek egy külön galaxist alkotnak számomra, amelybe élmény belépni. Az elmúlt évek bejegyzéseiben már sokszor leírtam, mit is jelent nekem ez a blog, miért is örülök, hogy annak ellenére, hogy szegénykét továbbra is elhanyagolom, megvan nekem. Ez még mindig egy olyan szeglete az életemnek, amire büszke vagyok, hogy felépítettem, és hogy vannak olvasóim, akik szívesen olvassák, amiket összekarattyolok ezen a felületen. :) Sok jó ismerőst és barátot is köszönhetek a blognak, talán ezekért vagyok a leghálásabb. És persze a mai napig jól esnek a dicsérő szavak, szerintem ez mindig is így fog maradni. Amúgy a hetes szám fontos szerepet játszik az életemben. A hetedik hónapban születettem, ráadásul a születésem napjának száma is a hetes adják ki, az egyetem s...

Februári beszerzések

Kép
Mind az majd a bejegyzésből egyértelműen kiderül, könyvrozsomák énem még mindig téli álmot alszik. Nem kell megijedni, nincs nagy bajom, arról sincs szó, hogy kiszerettem volna a könyvekből, mert folyamatosan olvasok, csak most a beszerzések terén vagyok sokkal, de sokkal visszafogottabb.    Szóval februárban mindössze három könyv került a birtokomba, ráadásul ebből csak egy regény, a másik szinte csak képekből áll, a harmadik pedig egy útikönyv. Ben H. Winters-től a Végső ígéretek kötelező beszerzés volt, ugyanis a Gyilkosság világvége előtt a tavalyi év egyik legkellemesebb meglepetése volt. Remélem a folytatás is hasonló jó élményeket rejt. A Mit hogyant Pupilla barátnémtől kaptam, akinek már nem volt szüksége rá, és úgy gondolta, megkapom utókarácsonyi ajándékként. Még csak belelapoztam, de vicces olvasmánynak tűnik, olyan dolgokat fogok majd tudni ez elolvasása után, hogy hogyan kell kijutni a futóhomokból vagy legyűrni egy krokodilt. :) Az utolsó beszerz...

Hogy van ennyi időd olvasni?

Kép
Megint elindult egy érdekes téma a bloggerek között, először Dóri írt posztot róla, majd az ő ihletésére Pupilla és katacita is alkotott, engem pedig a katacita posztjához írt kommentem döbbentett rá, hogy kedvem lenne hosszabban írni a témáról. Gondolom akinek az egyik fő hobbija az olvasás, annak már nem egyszer nekiszegezték a kérdést, hogy hogy tudsz ennyi könyvet olvasni/hogy van erre ennyi időd/akkor te mindig csak olvasol? Az első pár alkalommal még elüti az ember ezeket a kérdéseket valami poénnal, de a sokadik alkalommal már kicsit unalmassá válik. Nálam ráadásul az a helyzet áll fent, hogy mivel elég élénk szociális életet élek, még ezzel kapcsolatban is megkapom a kérdést, hogy van ennyi időm jönni-menni. Az olvasás részre azt tudom mondani, hogy egyrészt most még elég sok időt töltök ingázással, napi 2 és fél órát utazom általában, és ennek a java részét igyekszem olvasásra fordítani. Mondjuk leginkább a Volán-buszon tudok nyugodtan olvasni, a metrón nem mindig ...