A szeptemberi könyvhalom

Van az úgy, hogy az embernek még szeptemberben is szülinapja van, pedig júliusban született, és hogy könyvheti megjelenéseket zsákmányol Könyvhét nélkül. Ez egy igazi paradox év, mint már megszokhattuk.

Beszerzések

 

Összesen 11 könyv került hozzám ebben a hónapban. Először Miskolcon megvettem H. P. Lovecraft újabb zsebkönyvmegjelenését, az Árnyék Innsmouth fölött című novellagyűjteményt. Utána következett a megkésett szülinapi ünneplés, ami szuper volt, és megkaptam a Dűnét az új kiadásban, Sarah Addison Allentől Az első fagyot, ami A csodálatos Weaverly-kert folytatása, Kiss Noémitől a Balatont, Marilynne Robinsontól a Háztartást, és Ferrantétól A felnőttek hazug életét. Valamint egy isteni diótortát. :)
Az Agave Könyvek könyvheti megjelenéseiből az Aranybirodalom és az Eldobható testek papír alapon, a Piranesi és a Szörnyvidék pedig e-könyvként került hozzám. Végül pedig Egerben egy kis emlékként megvettem a Poket automatából az Édes Anna új kiadását.

Olvasások


Túlzás lenne azt állítani, hogy szeptemberben túl jól haladtam volna az olvasással, de azért csak lecsúszott két regény, egy novelláskötet, egy emberölő méretű képregény és egy harmadik regényt is nemsokára befejezek. Lucy Strange-től A fülemüle erdő titkára a Popkult, csajok, satöbbi podcast miatt kívántam rá, és nem bántam meg, hogy elolvastam. Egy nagyon egyedi ifjúsági regény, amelyet jó kézbe fogni. Marc-Uwe Klingtől a Qualitylandet e-könyvként olvastam, nem mert bevállalni a rózsaszín delfinvibrátort a borítón. :) Na jó, nem csak ezért, hanem mert az e-könyv bővebb tartalmú, mint a papír alapú. Egyébként korrekt disztópia, főleg az első felén nagyon jót szórakoztam, nekem a vége már kicsit erőltetett volt.
Kiss Noémitől a Balaton című novelláskötet nagyon mást tartogat, mint amire a borító alapján gondolnánk. Nagyon furcsa írások vannak benne, nem volt jó olvasni őket, de ettől még még nem baj, hogy a kezembe került. Alan Moore gigászi képregénye, A pokolból igazi önvédelmi eszköz, mellette pedig egy zseniális képregény arról, vajon hogyan is történhettek Hasfelmetsző Jack bűntényei és miért. Végül pedig Kazuo Ishigurotól olvasom most a Napok romjait, ami egy lassan csordogáló, de gyönyörűen megírt és nagyon szép történet. Lehet még ma este be is fejezem.


Mit néztem szeptemberben

A barátommal befejeztük a Love, Death + Robots sorozatot, amelynek bár nem minden része ugyanolyan színvonalú, de abszolút csak ajánlani tudom, zseniális történetek is vannak benne. Belekezdtünk a Dan Simmons regénye alapján készült sorozatba, a Terrorba is, még csak két részt láttunk belőle, meglátjuk hova fog kifutni.
Sajnos a héten egy betegség miatt itthon ragadtam, viszont akkor már kihasználtam az időt és megnéztem két filmet is. Az egyik a Múlt karácsony, ami nekem nagyon tetszett, nagyon kis egyedi film, végre nem a szokásos romantikus kliséhalmazt láthatjuk. A másik pedig a frissen megjelent Enola Holmes, ami Sherlock Holmes húgának a története. Kedves kis film, szép a látványvilága és csodálatos a zenéje, viszont elég kis lagymatag a története, sok helyen nagy lukakkal, szóval számomra egyszerű nézhető és könnyen felejthető.

Milyen volt a szeptember


Igazi hullámvasút. Voltak nagyon jó pillanatai, mint a miskolctapolcai út barátokkal, valamint az egri kiruccanásunk a barátommal, vagy amikor az Egyetem térre kiülve napsütésben élveztem a Pumpkin Spice lattémat. De a járvány felfutása, egy barát megbetegedése, az ősz hideg és esős fele már nem esik annyira jól a lelkemnek. Ráadásul én szomorú vagyok a Könyvhét elmaradása miatt is, szerintem meg lehetett volna biztonságosan tartani, de bízzunk benne, hogy jövő áprilisban találkozhatunk majd a Könyvfesztiválon.

Igazán nem tudom, mit várhatok az októbertől, de igyekszem belőle majd a lehető legtöbbet kihozni. Szeretném elérni az ötvenedik olvasásomat, valamint lecsökkenteni a telefon bámulását és átváltani olvasásra. És remélem kapunk még abból az igazi simogató, napsütéses őszből is.


Megjegyzések

  1. Szerintem a szeptember eleve elég megosztó hónap, pláne most, ezekben az időkben... De azért bízom benne, hogy az október egy picit jobb hangulatban fog majd találni! :*

    Hm, az Enola Holmes kapcsán olvastam hideget és meleget, de szerintem nekem már októberre marad. Mindenesetre kíváncsi vagyok, nekem mennyire fog tetszeni, na meg Sam Claflin elég hívógató jelenség, mint mindig. :D

    Amúgy elég produktív hónapot zártál, volt benne olvasás, programozás, meg filmnézés is. :) Az egri kép nagyon hangulatos lett, na meg a czikczakk print is szuperül néz ki! *.* Legyen szép, napsütésben gazdag októbered! ♡

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is bízom benne. :)

      Szerintem neked tetszeni fog, én úgy gondolom, de majd mesélj, ha megnézted!

      Igen, azért visszanézve sok klassz dolog történt szeptemberben, és bízom benne, hogy az október is jó lesz. :)

      Törlés
  2. Az Édes Anna Poket és a Balaton nálam is szeptemberi szerzemény :)) Szép kis kupacod van, és változatosan is olvastál!
    Aww A fülemülerdő annyira szép - az írónő másik regényét (A világítótorony legendája) is ajánlom az még komolyabb!
    Nekem mostanában alig jut időm - kedvem filmekre és sorozatokra, de az Enola Holmes és a Múlt karácsony engem is érdekel :)
    Szép és nyugodtabb októbert! :* (magamnak is ezt kívánom :D)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, néztem is, hogy vannak közös szerzeményeink. :)
      A világítótornyot pont most olvasom.
      Nekem most a betegség miatt lett időm, de szeretném a hétköznapokba is jobban belecsempészni.
      Úgy legyen, neked is szép októbert. :*

      Törlés
  3. "Van az úgy, hogy az embernek még szeptemberben is szülinapja van, pedig júliusban született" Ez egy svéd ifjúsági regény kezdőmondata is lehetne! :D Nem tudom miért svéd, csak úgy. :D
    Fuhh, a telefon bámulást én is szeretném csökkenteni, de nééha csak ahhoz marad agyam estére... :(
    Édes Anna poketet én is szeretnék. :)
    Legyen szép - és betegségmentes!!! - októbered! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez de jó ötlet, már látom is magam előtt a borítóját a könyvnek. :D
      Megértem, sokszor nekem is már csak ahhoz van energiám és kedvem... Meg a Youtube-ra nagyon rákattantam, az most sok időt visz el.
      Az Édes Anna Poket belelapozásra jónak tűnik. :)
      Köszönöm, neked is szép októbert! :*

      Törlés
  4. Örülök, hogy többé-kevésbé tetszett a Love, Death + Robots (nálam talán a Drakula-sztori volt a mélypont, nem is illik a sorozat tematikájába), a Terroron gondolkodom, bár, amilyen félős vagyok...:D
    Az Édes Anna cenzúrázatlan kiadását én is szeretném, azon kevés kötelezők egyike volt, ami nagyon tetszett (=kicsinált).
    A telefon bámulása... khm, ne is mondd. Olvasás szempontjából néha visszasírom a mobilnet előtti időket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Inkább tetszett, mint nem. :) A Terror szerintem nem annyira durva, mármint én is félős vagyok, de inkább nyomasztó.
      Én rájöttem, hogy alig emlékszem valamire belőle, szóval jó lesz újraolvasni az Édes Annát, még ha fájni is fog.
      Dettó, pont egyik nap néztem, hogy mielőtt dolgozni kezdtem meg bejött az okostelefon, mennyit olvastam...

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A nagy 2023-as évzárás

Lois Lowry: Az emlékek őre

J. J. Abrams - Doug Dorst: S.