Csökkenj a várólista 2016-ban is!

Tény és való: eddig minden évben elbuktam Lobo várólista-csökkentő kihívását. Ez nem akadályoz meg abban, hogy mindig jelentkezzek rá. :) Játéknak fogom fel a dolgot, ráadásul idén például négy könyvet elolvastam a fő listáról és kettőt az alternatívról, ami nálam nem is rossz arány. :D

Azért 2016-ra igyekeztem kevésbé vaskos könyveket összeválogatni, tavaly nagy hiba volt, hogy sok 500+ oldalas regényt választottam ki, amikhez persze idén nem volt annyira kedvem.
A 2016-os listába olyan könyvek kerültek, amelyeket már nagyon szeretnék olvasni, de valamiért mindig hátrébb sorolódnak. Nem meglepő módon a lista java része sci-fi és fantasy regény, de azért akad itt szépirodalom és krimi is. Most nem terveztem be alternatív listát, vagy sikerül ezt teljesíteni, vagy nem, nincs menekülés. :)



A 12 könyv összesen 4692 oldal, vagyis átlagosan 391 oldal egy könyv. A legrövidebb a Bogar Bárd meséi, a leghosszabb pedig a Védett férfiak. A leghosszabb ideje ezek közül a Metró 2034 áll a várólistán, egészen pontosan 2011. november 30-a óta.

Természetesen megint elkapott a lelkesedés és a hév, hogy na, akkor 2016-ban én teljesítem a kihívást, és már olvasnám is a könyveket. Az elején mindig így szokott lenni, aztán az első pár hónap lendülete után sajnos eddig mindig kudarcba fulladt a dolog. És tudjátok mit: nem történik semmi akkor, ha jövőre sem sikerül. És persze megyek a 2017-esre is. :)


Megjegyzések

  1. Sok sikert a teljesítéshez! Ezek közül többet olvastam már, és tudom hogy olvastatni fogják magukat, csak álljon neki az ember! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. :) Igen, legtöbbször csak az elkezdéssel van a baj, onnantól minden megy simán. :)

      Törlés
  2. Hajrá-hajrá, jó kis válogatott ez! Lehane gond nélkül menni fog, szerintem Scalzi szórakoztató (amúgy e két író nálam is benne van a jövő évi alap 12-ben). A Védett férfiak meg az egyik nagy kedvencem, az eleje egy kicsit nehéz, de aztán ahogy belendül szerintem letehetetlenné válik. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi. :) Lehane-t én is szeretem, csak ő nyomasztó kicsit, és hozzá össze kell szedni magam, Scalzi meg tényleg jó lesz kikapcsolódásnak. :) A Védett férfiakra meg így méginkább kíváncsi vagyok. :)

      Törlés
  3. Ezt én is pont így szoktam. :D Hajrá, hajrá!
    És pacsi!

    VálaszTörlés
  4. Mindig olyan közel jutok az elcsábuláshoz, amikor látom a listáitokat a következő évi VCS-re, ami azt illeti, még egy papírra írtam is egy saját verziót, de emlékeztetnem kell magam, hogy hiába játék meg nem fog vér folyni, ha nem sikerül, attól még frusztrálna, ha nem sikerülne. Hülye vagyok :D
    Négyet olvastam a listádról, szerintem mindegyik jó ezek közül: A Rowling, a Hoffman, a Merle és a Jennifer Egan. Bár Az elszúrt idő nyomábantól többet vártam, de azért szórakoztató. :)
    Lehane és Scalzi nekem nagy elmaradás, egyiküktől sem olvastam még, pedig ideje lenne, mert amúgy érdekelnek.
    Amúgy jó kis vegyes felvágottat hoztál össze, van itt minden, hajrá 2016-ban a VCShez! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem vagy hülye, én is minden évben elgondolkodom, induljak-e, aztán mindig győz a vágy, hogy részt vegyek. :)
      Amúgy pont ezekre vagyok a legkíváncsibb. :)
      Szerintem Lehane tetszene neked, Scalzi kétesélyes, de a Vének háborúja inkább talán tetszene neked.
      Köszi-köszi. :)

      Törlés
  5. Hajrá! Szerintem jó lista, bár én nem mernék alter nélkül indulni. :) Bátor vagy! :)
    Nahát, Bogár bárdot még nem olvastál? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :) Majd jövőre kiderül, jó ötlet volt-e. :D
      Nem, az valahogy kimaradt, de akkor jövőre pótolom. :)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A nagy 2023-as évzárás

A nagy 2022-es évzárás

J. J. Abrams - Doug Dorst: S.