6 éves a Könyvgalaxis!



Kicsit megkésve bár, de csak eszembe jutott, hogy március 27-én immár iskolás korba lépett a blogom. :)

Szerintem az előző évek bejegyzéseiben szinte mindent leírtam már, amit le lehetett a blog történetéről és hogy mennyi mindent adott nekem ez a felület. Az elmúlt egy évben sokkal élénkebb lett a blogélet, én magam részese lettem a Blogturnénak, és elindult a Témázás is, és mindenki igyekszik mostanában nem csak olvasni a másikat, hanem kommentelni is, aminek én nagyon örülök. :)

Sajnos még mindig nem jut annyi időm a blogra, mint amennyit szeretnék, de idén mindenképp szeretnélek titeket minél több bejegyzéssel megörvendeztetni. Most is rengeteg ötlet kavarog a fejemben, meglátjuk, végül melyik fog végül poszt formájában alakot ölteni. Mivel mostanában nem csak a könyvek, hanem a szépségcuccok világa is megfogott, várható, hogy lesz egy-két ilyen típusú bejegyzés is.

Emellett nagyon gondolkodom rajta, hogy csináltatok magamnak egy teljesen egyedi blogsablont, hogy kivel kéne ezt megtenni, azt még nem tudom, ha van ötletetek, kérlek osszátok meg velem!

Köszönöm azoknak, akik eddig olvastak, és remélem sokan velem maradtok a továbbiakban is. Indul a bűvös hetedik év, reméljük sok jót és szépet hoz a blog életébe. :)




Megjegyzések

  1. Nagyon boldog blogszülinapot kívánok, egy napon születtem a blogoddal, csak években picit korábban. :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon boldog blogszülinapot!

    VálaszTörlés
  3. Boldog blogszülinapot! :) Hű, tényleg már kisiskolás korú lett a blog :) Azért akármennyi idő is jut rá, ez egy olyan jó kis felület kikapcsolódásra, és másokkal való kapcsolódásra is (ld, tényleg többet kommentelünk egy ideje egymásnál - nem csak mi, hanem úgy zusammen mindenki, ami tök jó), hogy mindenképp érdemes vezetgetni, megtartani. :))))

    VálaszTörlés
  4. @Kritta: De jó, akkor egyszerre ünnepeltek. :)) És köszönöm!

    @Lobo: Köszönöm!

    @Pupilla: Köszönöm. :) Nekem is szinte hihetetlen, és igen, mindenképp megtartom és amikor írni nem is tudok bele, legalább titeket olvaslak és kommentelek hozzátok. :)

    VálaszTörlés
  5. Boldog blogszülinapot kívánok én is!!
    Nekem is nagyon tetszik, hogy többet beszélgetünk - kommentelünk egymáshoz, meg a személyesebb bejegyzéseket, na meg a bjúti posztokat is szívesen olvasom!

    VálaszTörlés
  6. Boldog szülinapot.:) A munka és egyéb dolgok mellett nehéz időt szakítani a blogírásra, és ami még jobb, agy is kellene hozzá, ami nekem nem mindig van.:D

    VálaszTörlés
  7. Boldog blogszülinapot! És még jó sokat! :)
    Nekem hihetetlenül sokat adott ez a közösség eddig, pedig nem vagyok olyan "vén motoros", mint pl. Te, de már sok jó emlékem kötődik a bloghoz. És kommentelni, itt beszélgetni meg amúgy is szuper :)

    VálaszTörlés
  8. Gratulálok! :)
    Nagyon boldog blogszülinapot kívánok! És ezen kívül még nagyon sokat!

    VálaszTörlés
  9. @theodora: Köszönöm. :) És igen, én is szeretem a kommentelést is, és a nemkönyves posztokat is. :)

    @Amadea: Köszi. :) Hát igen, valamikor az embernek az is nehezére esik, hogy nézzen ki a fejéből. :D

    @Nikkincs: Köszi. :) Szerintem is az, olyan, mint egy saját kis kuckó, ahova mindig jó betérni. :)

    @Shanara: Köszönöm. :)

    VálaszTörlés
  10. De szép öreg blogod van! :)
    Sok boldogságot nektek!

    VálaszTörlés
  11. @katacita: Öreg blog nem vén blog! :D
    Köszönöm. :))

    VálaszTörlés
  12. Boldog blogszülinapot :) Nagyon szép szám a 6-os, legyél rá nagyon büszke! és még nagyon sok-sok évfordulót kívánok!

    VálaszTörlés
  13. @zakkant: Köszönöm, aranyos vagy. :)

    VálaszTörlés
  14. Még soksok boldogságos blogszülinapot kívánok! Éljen Nita Könyvgalaxisa :)

    VálaszTörlés
  15. @Heloise: Nagyon köszönöm. :)

    VálaszTörlés
  16. Boldogságos blogszülinapot, és sok sok ilyet még! :)))

    VálaszTörlés
  17. @Szilvamag, @Üstökös: Köszönöm nektek is. :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A nagy 2023-as évzárás

A nagy 2022-es évzárás

J. J. Abrams - Doug Dorst: S.