Januári olvasmányokról röviden

Az elmúlt évek bebizonyították azt, hogy mióta dolgozom, sem időm, sem kedvem nincs minden olvasmányomnak külön posztot szánni. Viszont nem szeretnélek titeket csak töltelékposztokkal szórakoztatni, így arra gondoltam, hogy minden hónap végén összefoglalnám pár sorban a véleményem azon olvasmányokról, amelyek nem kapnak külön bejegyzést.

Januárban 9 könyvet sikerült elolvasnom. Ezek közül az Andrej és a Föld zarándokairól az ekultura.hu oldalon fog írásom megjelenni, A barackfa titkával, a Bocsáss meg, Leonard Peacockkal és az Egyezer tündöklő nappal pedig blogturnéztam már. Vagyis öt könyv maradt, amelyekről most röviden értekezni fogok.

Stephen Chbosky: Egy különc srác feljegyzései

Az idei év várólista-csökkentésének első olvasmánya volt ez a regény. Amikor megvettem kb. 2 évvel ezelőtt, nagyon vágytam az olvasására, aztán a negatív vélemények elvették tőle a kedvem. Végül mégis beválogattam a várólista-csökkentésbe és milyen jól tettem! Egy délután be is faltam ezt a levélregény formátumú könyvet, amely elsőre bár könnyednek tűnhet, közel sem az. Charlie az ifjúsági irodalom problémás kamaszainak mintapéldánya, akinek még nehezebb a felnőttválás, mint kortársai számára. Nagyon szerettem furcsa gondolatait olvasni, a regény vége pedig teljesen megdöbbentett.

Chris Hadfield: Egy űrhajós tanácsai földlakóknak

A marsi után különösen vágytam rá, hogy elolvassam ezt a regényt, és lássam, hogy is néz ki a
valóságban az űrhajósok élete. Mint kiderült, rengeteg tanulással és küzdelemmel teli, de a végeredmény, a világűrbe való kijutás megéri. Chris írása nagyon jó stílusban megírt, egyszerre szórakoztató és elgondolkodtató regény. Szerencsére nem megy át ezotériás blablába, a tanácsai tényleg olyanok, amelyeket meg lehet valósítani és érdemes is. Ha űrhajós nem is leszek, Chris története bebizonyította számomra, hogy mindig van remény, hogy valóra váltsuk az álmainkat.

J. R. Ward: A király

Az év első igazi csalódása. Ward sem tudja, hol kell abbahagyja: A király rengeteg olyan panelt ismételget, amivel már találkozhattunk a sorozat folyamán. Ezek elsőre lehet még jól vették ki magukat, de itt már unalmassá váltak. Ráadásul nekem pont Wrath és Beth első története sem tetszett annyira, és a további sorsuk sem tudott annyira izgatni. A többi harcos pedig nagyon háttérbe szorult, amit különösen bánok. Remélem a következő remény, amely a Shadows címet viseli, visszaadja a Wardba vetett hitemet.

Rainbow Rowell: Eleanor és Park

Rainbow Rowell nevével mind hazai, mind külföldi blogokon többször összefutottam már, és csak
jókat olvastam róla. Egy kedves molyos ismerősömnek köszönhetően pedig karácsonyra meg is kaptam az író első magyar nyelven megjelent regényét, az Eleanor és Parkot, így magam is letesztelhettem, igaza van-e a bloggereknek.

Azt kell, hogy mondjam, hogy bár nekem több része sem volt a leghitelesebb, mégis ez a regény az utóbbi idők egyik legjobb YA regénye, amit a kezembe fogtam. Imádtam a kétféle nézőpontot, és lelkem rózsaszín fele ujjongott, amikor Eleanor és Park kapcsolatának lassú, finom mozdulatokból összetevődő alakulásáról olvastam. Kicsit én magam is újra tininek éreztem magam, és úgy szurkoltam ennek a két fiatalnak, hogy a szerelmük mindent képes legyen túlélni. Persze szerencsére ez a történet nem csak a szerelemről szól, hanem arról is, hányféle formája lehet a családon belüli erőszaknak, a kirekesztésről és arról, hogy mennyire képesek a környezet inkább becsukni a szemét, minthogy segítséget nyújtson a fiataloknak.

Hannu Rajaniemi: Fraktálherceg

A mai napig élénken él benne a Rajaniemivel való találkozó a 2013-as Könyvfesztiválon. Be is szúrok ide egy közös képet kettőnkről. :) Az írót az Ad Astra Kiadó hívta meg a Fraktálherceg megjelenésének alkalmából, és szerintem akkor még ők sem sejtették, hogy mekkora siker lesz az ő jelenléte. A vele való beszélgetésre be sem fértem, és a dedikálásnál is folyamatosan kígyózó sorok voltak. Egyrészt sokan szerették a Kvantumtolvajt, másrészt azért szerintem a női közönséget maga az író úr is nagyon megfogta. :) Az ember lánya sci-fi írók többségét inkább szakállas-pocakosnak képzeli, nem pedig magas, jóképű fiatalembernek. Szerencsére Rajaniemi az élő cáfolat. :)

Na de nekem itt nem Rajaniemiről kéne áradoznom, hanem a regényéről. Ugyanis a Fraktálherceg ugyanolyan jó, ha nem jobb is, mint az első rész. Nem mondom, hogy mindent megértettem, de már kezd kitisztulni a kép. Sokkal jobban megismerhetjük a tolvajt és Mielit is, utóbbinak különösen örültem, hogy többet olvashatunk róla. A dzsinnes szálat pedig egyszerűen imádtam, az Ezeregy éjszakára hajazó hangulattal engem teljesen megvett magának. És amikor megértjük, hogyan is függenek össze a szálak, akkor esik csak le igazán az állunk! Imádom, hogy az író mindig tartogat számunkra meglepetéseket.

Alig várom, hogy olvashassam a trilógia befejező részét, amely már úton is van hozzám.

Remélem ezek a rövid összefoglalók tetszettek nektek, örülnék, ha kommentben leírnátok erről a rovatról a véleményeteket, és hogy szeretnétek-e, hogy rendszeressé váljon.