Egy kis őszi TAG- vagyis kérdezz-felelek

Katacita töltötte ki a blogján ezt a The Autumn Book Tag névre hallgató kérdéslistát, és nekem is nagyon megtetszett. Már régebben meg szerettem volna csinálni, de sajnos ez a szeptember nagyon kifogott rajtam, először a derekam mondta be az unalmast, a múlt héten pedig torokfájós vírussal küszködtem, sőt, még most is köhögök. Soha nem voltam még ennyit betegszabin, és remélem jó darabig nem is leszek már.

1. Mit szeretsz legjobban az őszben? 


A forralt bort és a forró csokit! :) Na jó, nem csak ezeket, de tény, hogy ezeket az italokat leginkább ősszel és télen élvezet fogyasztani.

2. Mely könyvek emlékeztetnek a polcodon arra, hogy ismét iskolába jársz vagy a megboldogult iskolás napjaidra? 

Nem járok már egyetemre, de pár tankönyvet megtartottam, amiről úgy gondoltam, hasznos lehet. Mondanom se kell, nem forgattam azóta sem ezeket...

3. Mondj egy könyvet a polcodról, amelynek a borítója az ősszel kapcsolatos! 



Rögtön a Csokoládés barack borítója ugrott be. A barna háttér és a barackok nekem az ősz hangulatát adják vissza.

4. Melyik a kedvenc horror/thriller/Halloween történeted?

Évek óta nem tudok nézni horrorfilmet. Kamaszkoromban rengeteget láttam, aztán egyszer csak elkezdtek rémálmaim lenni tőlük, és úgy gondoltam, akkor nekem ennyi elég is volt belőlük. Ha valami említenem kéne, az a Supernatural sorozat, ami néhol azért más átcsap horrorba, de a humornak köszönhetően jobban meg tudom nézni, mint egy sima horrort.



5. Melyik a kedvenc horrorfilmed?

Megboldogult kamaszkoromban A ház a kísértethegyen volt a kedvencem, a mai napig kiráz tőle a hideg...

6. Mely könyv megjelenését várod az idén ősszel? 

Ó, nekem erről komplett listám van, csak blogbejegyzést nem tudtam még szánni neki. Amúgy ha egy könyvet kell említenem, akkor egyértelműen Lauren Beukes-től a Tündöklő lányokat.

7. Mutasd meg a könyvet, amelyet a leginkább el szeretnél olvasni ősszel!



Na ez egy nehéz kérdés, de talán ez a fantasy az, amit annyian dicsérnek, és nekem még itt is áll a polcomon, hogy most már muszáj leszek elolvasni. :)

8. Melyik (könyv alapján készített) film megjelenésére vársz a leginkább idén ősszel? 

Úgy fest, jövő héten megnézem Az útvesztőt, de a Holtodiglanból is nagyon kíváncsi vagyok, milyen filmet sikerült készíteni.


Még a héten tervezek írni a szeptember havi beszerzéseimről, és reménykedem benne, hogy októberben már semmi sem akadályoz meg benne, hogy több bejegyzéssel örvendeztesselek meg benneteket.



Megjegyzések

  1. Örülök, hogy végül kitöltötted! Remélem a betegségekből kikeveredtél már teljesen, szedjél sok vitamint (meg bérescseppet blööö) nehogy megint elkapjon!
    A horrorokkal ugyanígy vagyok, ahogy te, régen jobban bírtam, nem tudom, mi történt:D Viszont a zombiktól legalább már nem félek, pedig eleinte nagyon rossz álmaim voltak tőlük, de aztán álmomban megtanultam legyőzni őket:) (Azért néhány Walking Dead jelenetnél inkább félrenézek...)
    A Holtodiglant nagyon várom én is, eddig 1 kritikát olvastam róla, a 444-en, ott nagyon dicsérték.

    VálaszTörlés
  2. Jobbulást!!
    A Bűvöletet pont tegnap éjjel fejeztem be, erőst ajánlom (5/5), igazi bekuckózós őszi olvasmány szerintem :)

    VálaszTörlés
  3. Ez nagyon tetszett! Eszembe sem jutott volna összekötni a könyveket és az őszt, pedig hát milyen jó már együtt a kettő :)

    VálaszTörlés
  4. @katacita: Hát még azért köhögök, de ez már tényleg csak a vége. :) Szedek C vitamint és multivitamint is, csak kár, hogy nem előbb kezdtem el.
    Ez jó, hál istennek azt hiszem zombikkal még nem álmodtam. :)
    Én már máshol is olvastam, és csak jókat.

    @theodora: Köszönöm. :) Igen, a te olvasásod is arra sarkall, hogy minél előbb kézbe vegyem. :)

    @Rita Szelestei: Örülök, és igen, már csak néhány őszi lakk kell, és minden tökéletes. ;)

    VálaszTörlés
  5. Jobbulást! Sorstársak vagyunk, megfázással küszködöm én is már egy hete, rémes!
    Jók ezek a posztok, úgy szeretem őket olvasgatni. Jó, hogy betetted JH borítót, rájöttem, hogy ezer éve vár ez is elolvasásra :)
    A forralt bor nekem is nagy kedvencem, otthon sokat szoktam csinálni, mert azért az ilyen-olyan vásárokban elég horror áron adják.

    VálaszTörlés
  6. @Nikkincs: Akkor neked is jobbulást!
    Nálam is tavaly óta a polcon csücsül JH könyve, lassan le kéne venni... :)
    Igen, sajnos egyre drágább, most anyukám is csinált otthon, és nagyon jólesett. :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A nagy 2023-as évzárás

A nagy 2022-es évzárás

J. J. Abrams - Doug Dorst: S.