Egy kis évvégi összegzés

Lassan vége 2013-nak, ilyenkor jönnek a nagy évzáró posztok. Mivel többen is jeleztétek, hogy szeretnétek, ha nálam is lenne, és most nekem is kedvem van a megírásához, lássuk, milyen is volt ez az év olvasás és más szempontjából.

Kezdjük azzal, hogy számomra az év első fele nem volt éppen a legjobb, és akkor még finoman fogalmaztam. Nagyon sokat dolgoztam, otthoni gondok is voltak, és a kettő együtt nagyon felőrölt. Ebben az időszakban szinte alig írtam a blogba, de az olvasás is háttérbe szorult.
Szerencsére a nyár helyrehozta  dolgokat, szerelmet hozott az életembe, és egy csodálatos nyaram volt, baráti Balatonozással, Prágázással és egyéb programokkal megspékelve. Bár az ősz eleje megint nehezebb időszak volt, sikeresen átvészeltem és most úgy érzem, a körülményekhez képest rendben vagyunk, vagyok.

Akkor most jöjjön egy kis statisztika! Bár még olvasás alatt áll A lány, aki körülhajózta Tündérföldet, én azt már beleszámítom az adatokba. Így ebben az évben 75 könyvet olvastam el, ami 26 640 oldalt tesz ki. Ez sajnos 17 könyvvel és 8000 oldallal kevesebb, mint tavaly, de szerintem elég jó szám ahhoz képest, hogy ez volt életem első olyan éve, amelyet végigdolgoztam, és még túlóráztam is. Egyetlen egy regényt hagytam félbe, mégpedig az Ingóköveket, de lehet még később egy alkalmasabb időpontban újra belekezdek.

A beszerzett könyvek száma végül 116-nál állt meg. Ebből 63 vett, 23 ajándék, 20 recenziós példány, 6 csere, 4 nyereménykönyv. Ebből 39-et olvastam el, ami eléggé kicsi szám, de hát a régebbi regényeket is olvasni kell! :)

A várólista-csökkentést idén sem sikerült teljesíteni, ennek ellenére a jövő évire is feljelentkeztem, és most igyekeztem olyan könyveket összeválogatni, amelyeket tényleg nagyon szeretnék már elolvasni, csak valamiért mindig hátrasorolódnak.

És akkor nézzük csak meg azt, mik voltak az idei év kedvencei és csalódásai!

A három kedvenc könyv:

  1. Sylvia Plath: Az üvegbura - Mert nagyon kevés könyv képes ilyen jól megjeleníteni a depressziót, hogy milyen is ezzel a betegséggel együtt élni. Nagyon vágytam erre a regényre, és szerencsére nem okozott csalódást.
  2. Donna Tartt: A titkos történet - Erről nem gondoltam volna, hogy ennyire jó regény lesz, de Tartt remekül vegyítette a krimit, a lélektant és az ókori történelmet.
  3. China Miéville: Konzulváros - Ez volt az első nagyobb lélegzetű mű, amit az írótól olvastam (korábban egy novellájához már volt szerencsém), és engem meggyőzött arról, hogy mást is olvassak majd tőle.
A legnagyobb csalódások:

  1. James S. A. Corey: Leviatán ébredése - Ahhoz képest, mennyire vártam ezt a regényt, számomra egyáltalán nem azt nyújtotta, amire számítottam.
  2. J. A Redmerski: A soha határa - Ez sem lett az én könyvem, annak ellenére, hogy nagyon sokan szeretik.
  3. Sylvia Day: Hozzád kötve - Ez a Sylvia a másik Sylviához képest a fasorban sincs. A Hozzád kötve elolvasása tökéletes időpazarlás volt.
Egy könyv, amelyen meglepődtem, mennyire tetszett: valójában egy sorozatról van szó, mégpedig a Bridgerton-családról. Nem gondoltam volna, hogy az első három kötet elolvasása olyan kellemes szórakozást fog nyújtani, mint amelyet végül nyújtott. Jót mosolyogtam és nevettem rajtuk, és lelkem rózsaszín fele végre elégedett lehet. :)

Egy könyv, ami pont azt nyújtotta, amit vártam tőle: Arthur Madsen Five- Az új generáció regénye úgy érkezett hozzám, hogy ilyen rosszat még biztosan nem olvastam. És bár hasonlóan rosszat már olvastam, tény és való, hogy az ifjúsági irodalom egyik leggyatrább könyve a Five, amelynek nem szabadott volna megjelennie.

Legszebb könyvborító: ezen a fronton most nálam az Agave Kiadó teljesített a legjobban, Alma Katsu Halhatatlan-trilógiája eddig megjelent két részének a borítói csodálatosak.





Legrondább könyvborító: nálam az idén a mélypont egyértelműen a Delta Visionnél megjelent Az aranyszín lánc borítóképe. Az a pasi! A kard! A lila fény! Az egész koncepció! Mintha a kilencvenes évekből valamelyik poros fiókból került volna elő.




Amit még fontos az idei évvel kapcsolatban megemlíteni, hogy lett nekem egy Fannim, vagyis egy Kindle 5-ösöm, így lehetőségem nyílt végre e-könyveket is olvasni. Odafigyelek a különböző e-könyv áruházak akcióira és az Amazonról letölthető ingyenes e-könyvekre is, mindegyikből jópárat feltettem már az olvasóra. Idén még csak 2 könyvet olvastam Fannin, ezt a számot jövőre mindenképp szeretném növelni.

És hogy mik a jövő évi tervek? Csak a szokásos - teljesíteni a várólista-csökkentést, nem csak mindig az új könyveimet olvasni, hanem a régiekre is kellő figyelmet fordítani, több könyvet olvasni, mint venni, és minél színvonalasabb regényekkel megismerkedni. Ha már csak ez utóbbi teljesülni fog, akkor szép év lesz a 2014-es. :)

Megjegyzések

  1. Ezazz, indulnak az évvégés posztok!! :)
    A titkos történet nálam is bekerült a top háromba.
    Minden szépet és jót kívánok neked 2014-re, remélem semmi nem áll majd a boldogság és persze az olvasás útjába!:)

    VálaszTörlés
  2. De jó, már vártam én is hogy kezdődjenek az évvégi posztok! :) Ejha Nita, jó sokat olvastál idén is, munka ide vagy oda :) és jó sok beszerzés is akadt, szerencsére én idén nem csúsztam 100 fölé ;))
    Boldog új évet 2014-re! :)

    VálaszTörlés
  3. És megvan a postocskám.:)) Jó lett. Sztem nem az számít, mennyi könyvet olvastál, hanem az, hogy milyeneket. De legfőképpen az, hogy szeretsz olvasni.
    A titkos történetet jövőre már sorra kerítem, szegénykét.

    VálaszTörlés
  4. @katacita: Olyan jó, hogy így örültök. :))
    Örülök, hogy neked is tetszett A titkos történet, remélem mást is olvashatunk majd az írónőtől magyarul. :)
    Neked is nagyon boldog új évet! :)

    VálaszTörlés
  5. @Pupilla: Igen, a 75 szerintem is szép szám. :) Akkor te jó kislány voltál, én nem. :D
    Neked is boldog új évet! :*

    VálaszTörlés
  6. @Amadea: Pontosan, és idén jó kis könyveket olvastam többségében. :)
    Helyes, szerintem te is szeretni fogod. :)

    VálaszTörlés
  7. Nita, na képzeld, most hogy megnéztem, 101, csak az egyik nincs fenn a molyon és a polcom ott 100-at mutat kereken. wáááá :D

    VálaszTörlés
  8. @Pupilla: Éljen a 100-asok klubja! :D

    VálaszTörlés
  9. Nagyon Boldog Új Évet kívánok és sokkal több könyvet mint 2013-ban. :D Én összesen 143 könyvet szereztem, úgyhogy magasan vezetek. :D

    VálaszTörlés
  10. @Pöfivonat: Neked is nagyon boldog új évet! :) Hát köszönöm, tavaly 133 volt, jövőre ki tudja. :D Az a baj, hogy a helyem véges, bár most már van e-book olvasóm. ;)

    VálaszTörlés
  11. Hehe, nekem is ez volt az idei legrandább borítójú, de Forgószélnek nem a poros, hanem a pornós jelző jutott róla eszébe :D

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A nagy 2023-as évzárás

A nagy 2022-es évzárás

J. J. Abrams - Doug Dorst: S.