Greag Egan: Diaszpóra

Greg Egan neve eddig nem lehetett túl ismerős a magyar olvasók számára. Az ausztrál science fiction író leginkább hard sci-fiket ír, amelyekben meghatározó szerepe van a különböző matematikai - és kvantumelméleteknek. Bár volt már szerencsém keményvonalas sci-fikhez, bevallom, tartottam tőle, hogy bele fog törni a könyvjelzőm ebbe a regénybe. Nem így történt, de nem volt egyszerű menet sem.

A történet szerint a 21. században az emberiség java része az Introdus keretében csatlakozott a poliszokhoz, melyek szoftverré vált polgárok közösségei. A többség úgy gondolta, hogy ez lehet a túlélés egyetlen lehetséges útja. Bár eleinte csak élő emberek váltak szoftverré, később megszülettek a digitális árvák, akik sohasem éltek testben. Közéjük tartozik Yatima, akinek ráadásul rögtön az elején végigkövethetjük megszületését (ha ezt lehet annak nevezni), majd rajta keresztül nyerhetünk a poliszok világába és a diaszpóra menetébe betekintést.

Képzeld el, hogy egy olyan helyen élsz, ahol képesek vagy bármit megváltoztatni! Ahol a fizika nem szab  határokat, ahol önmagadat is átalakíthatod. Én szinte biztos, hogy kipróbálnám, milyen lehet muffinhegyek között élni, csokifolyóban megmerítkezni, és a madarak helyett könyvek szállnának körülöttem, amelyeket bármikor elkaphatnék és kezembe vehetnék (ebből is látszik, mi a két legnagyobb függőségem az életben :P).
Komolyra fordítva a szót, ez a szinte már isteni hatalom nagyon csábítóan és mámorítóan hangzik, de egyrészt egy idő után könnyen elunható, másrészt azok, akik valaha éltek igazi testben, kénytelenek arra rájönni, hogy a poliszok világában már sohasem fogják ugyanazokat az érzéseket, vágyakat, érzeteket megtapasztalni, mint azt tették a Földön. Bár ez egyesek számára lehet, hogy vonzó, számomra ez túl rideg, túlságosan messze van a valóságtól.

Mint azt említettem, nem volt könnyű menet Egan regényét elolvasni. Tényleg tele van különböző

elméletekkel a matematika, a fizika, és azon belül a kvantumfizika világából, amelynek a megértéséhez biztos vagyok benne, hogy több tudományos regényt kellett volna olvasnom. Jól mintázza ezt, hogy akkor értettem meg, milyen forma is az a tórusz, mikor egy barátom a lyukas közepű fánkhoz hasonlította. :) És bár 3 dimenzióban otthonosan mozgok, még a negyedikkel is megbarátkozom valahogy, a hat-kilenc-tizenhat dimenzió nekem már meghaladta a fantáziámat.
Olvasás közben észre-észrevettem, hogy az elolvasott fél-egy oldalból körülbelül semmit nem értettem. Ilyenkor vagy próbáltam magam még egyszer átrágni a szövegem, de a legtöbbször, hogyha a történet megértésében nem zavart a kimaradás, inkább haladtam tovább.

A történet maga egyébként kellően érdekes, csak a végére vált számomra túlzóvá. Olyan dolgok hajszolásába kezdtek bele szereplőink, amelyeket én már nehezen értem fel ésszel. Ennek ellenére sem mondanám azt, hogy kellemetlen olvasmányélmény lett volna, meg le a kalappal Egan előtt, hogy egy ilyen regényt képes volt megalkotni, de ha újra is olvasom a könyvet, az nem a közeljövőben fog történni. Maradok a borítója nézegetésénél, mert az, ahogy már lassan megszokott az Ad Astránál, remekül sikerült.

A könyvért köszönet az Ad Astra Kiadónak!