2012. július 27., péntek

Sherrilyn Kenyon: Ördögi tánc

Számomra Kenyon könyvei tipikusan a guilty pleasure kategóriába tartoznak. Jól esik ezeket a köteteket néha kézbe venni, és teljesen kikapcsolni. Az eddigi kötetek közepesen tetszettek, Zarek történetét pedig már csak azért is vártam, mert erre számomra megbízható ízlésű emberek is azt mondták, hogy kiemelkedik a sorozatból.

Zarek az egyik legmagányosabb Sötét Vadász, akit Alaszkába száműztek. Sötét Vadász társai nem szívesen állnak szóba vele, és az istenek sem kedvelik őt. A New Orleans-ban elkövetett bűnéért Artemisz ki akarja végeztetni, de Acheron végül réveszi, hogy ítélőbírát kaphasson. Ő pedig nem más, mint Astrid, a nimfa, aki már belefáradt hivatásába, és aki arról híres, hogy soha egyetlen Sötét Vadászt sem talált ártatlannak. Vajon nem lesz ez másképp Zarek esetében sem?

Zarek volt számomra az eddigi leghitelesebb, legjobban kidolgozott főhős. Teljesen át lehet érezni a magányát, a szenvedéseit, és hogy miért viselkedik úgy, ahogy. Nagyon jól rámutat arra is Kenyon, hogy mennyire megbélyegezhet valakit az, ha csak egyszer is hibát követ el. Ráadásul a társai közül szinte senki nem tesz arra kísérletet, hogy jobban megismerje a férfit, csak a kegyetlen felszínt látják.

Astrid annak ellenére, hogy az Olümpuszon él, és már ez boldoggá kéne tegye, közel sem az. Az érzések egyre inkább kikopnak belőle, egyre fásultabb, közönyösebb. Nem is gondolja, hogy a Zarek feletti vizsgálódás fogja majd ebből kizökkenteni, főleg mivel nagyon vigyáz a férfival, ugyanis egyszer már nagyon megégette magát. Amúgy a női szereplők közül is ő lett a kedvencem, határozottságával és azzal, hogy az emberi világban vak, ezáltal más érzékeire kell támaszkodjon, egy szerethető karakter lett belőle.

Ami még mindenképp pozitívum, hogy ebben a kötetben az akción és a történeten van a hangsúly, sokkal kevesebb a szex és a nyáladzás benne, mint a sorozat előző részeiben. Persze a végére nem ússzuk meg ezt sem, de annyi meg kell bele. A humor eddig is fontos szerepet játszott a kötetekben, de most ráadásul itt van egy új szereplő, Simi, a démon, akinek szinte minden megszólalása mosolyra fakasztja az ember lányát.

Nagyon kíváncsi leszek, Kenyon alkotott-e még egy ilyen jó kötetet a sorozatban. Ugyanis míg itthon még csak hat részt olvashatunk a Sötét Vadász sorozatból magyarul, kint már több, mint húsz kötet megjelent. Van egy olyan érzésem, hogy lassan ennél a sorozatnál is át kell állni az angolul olvasásra...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Pages - Menu