Áprilisi beszerzések
![Kép](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg6RLm5ZgGZUhDNaKqljYdUYeADjIPTJfaXLqbWD_L8eoKh094kDMxTrN-3u5j8s0Y1m1wfHC6-Nawf5cPN27ioCmVL9vCMqYYanPWDi65Likhtjf_xcCPLaKjIWPMzW_SFdSECHBQFL6eW/s320/k%25C3%25B6nyvfeszt.jpg)
Most, hogy már az év több, mint a negyedén túlvagyunk, talán kijelenthetem, hogy egyre jobban haladok a tudatos könyvvásárlóvá válás útján. Persze ez most furcsán hangozhat úgy, hogy ebben a hónapban 10 könyvet szereztem be, de hát mégiscsak Könyvfesztivál volt, és szinte mindegyik zsákmány olyan volt, aminek előre beterveztem a beszerzését. A pénteki nap zsákmányai A Könyvfesztiválon kívül csak egy könyvet szereztem, a Tizenegyes állomást, amit már el is olvastam, nemsokára érkezik majd blogbejegyzés róla. A Könyvfesztivál péntekjén pedig már szabadjára is engedtem a könyvrozsomák énemet, nyolc könyv jött velem haza, köztük szép vaskos példányok is. Elsőként a Torzókat és a Rengeteget zsákmányoltam be, aztán az Európa standnál jött velem Az üzenet és Az eltemetett óriás . A Fumax standnak rendszeres látogatója voltam a hétvége alatt, onnan A hazug kulcsa, a Seveneves és végül recenziósként a Modern románc jött velem haza. Szombaton és vasárnap pedig jött egy-egy imp