Könyvgalaxis

Mind az majd a bejegyzésből egyértelműen kiderül, könyvrozsomák énem még mindig téli álmot alszik. Nem kell megijedni, nincs nagy bajom, arról sincs szó, hogy kiszerettem volna a könyvekből, mert folyamatosan olvasok, csak most a beszerzések terén vagyok sokkal, de sokkal visszafogottabb.    Szóval februárban mindössze három könyv került a birtokomba, ráadásul ebből csak egy regény, a másik szinte csak képekből áll, a harmadik pedig egy útikönyv. Ben H. Winters-től a Végső ígéretek kötelező beszerzés volt, ugyanis a Gyilkosság világvége előtt a tavalyi év egyik legkellemesebb meglepetése volt. Remélem a folytatás is hasonló jó élményeket rejt. A Mit hogyant Pupilla barátnémtől kaptam, akinek már nem volt szüksége rá, és úgy gondolta, megkapom utókarácsonyi ajándékként. Még csak belelapoztam, de vicces olvasmánynak tűnik, olyan dolgokat fogok majd tudni ez elolvasása után, hogy hogyan kell kijutni a futóhomokból vagy legyűrni egy krokodilt. :) Az utolsó beszerz...

Megint elindult egy érdekes téma a bloggerek között, először Dóri írt posztot róla, majd az ő ihletésére Pupilla és katacita is alkotott, engem pedig a katacita posztjához írt kommentem döbbentett rá, hogy kedvem lenne hosszabban írni a témáról. Gondolom akinek az egyik fő hobbija az olvasás, annak már nem egyszer nekiszegezték a kérdést, hogy hogy tudsz ennyi könyvet olvasni/hogy van erre ennyi időd/akkor te mindig csak olvasol? Az első pár alkalommal még elüti az ember ezeket a kérdéseket valami poénnal, de a sokadik alkalommal már kicsit unalmassá válik. Nálam ráadásul az a helyzet áll fent, hogy mivel elég élénk szociális életet élek, még ezzel kapcsolatban is megkapom a kérdést, hogy van ennyi időm jönni-menni. Az olvasás részre azt tudom mondani, hogy egyrészt most még elég sok időt töltök ingázással, napi 2 és fél órát utazom általában, és ennek a java részét igyekszem olvasásra fordítani. Mondjuk leginkább a Volán-buszon tudok nyugodtan olvasni, a metrón nem mindig ...