2018. december 2., vasárnap

Novemberi zárás

A novemberrel együtt az egész őszt is le kell zárjam, hiszen most már hivatalosan is eljött a tél, és az időjárás is ennek megfelelően viselkedik végre. November 1-jén még simán teraszon ebédeltem, szóval még kaptunk egy kis időt abból az igazi szép őszből.


 


Ebben a hónapban nem estem túlzásba a beszerzés terén, csak két könyv vándorolt a magánkönyvtáramba. Stílusosan november 5-én jelent meg Alan Moore képregény, a V mint vérbosszú, aminek mivel imádom a filmváltozatát, az eredetijének is a polcomon a helye. A másik Robin Norwood Women Who Loves Too Much című írása, amelyet e-könyvben vettem meg az Amazonon. Nagyon érdekes pszichológiai esetek vannak benne, bár nem egyszerű angolul olvasni, de a magyar verziót nem ajánlották belőle, amit nem csodálok azután, hogy a 90-es évek elején jelent meg, és a szerzőt Robinról Robertre keresztelték át... 

Olvasások terén nem ez volt a legerősebb hónapom, viszont jó könyvek kerültek a kezembe. Befejeztem Brandon Hackettől a Xenót, ami az év egyik kedvenc sci-fije lett számomra. Kölcsönben járt nálam Mathias Énardtól a Mesélj nekik csatákról, királyokról és elefántokról, ami nagyon megfogott a hangulatával, elbeszélésmódjával. Amúgy is mióta Firenzében jártam, rajongok mindenért és mindenkiért, aki a reneszánsz Itáliához kötődik, így szívesen olvastam Michelangelóról is.
Szintén kölcsönkaptam Simon Mártontól a Rókák esküvőjét. Érdekes kötet volt, nem éreztem teljesen magaménak, de azért volt egy-két vers, ami betalált. Két könyv van most folyamatban nálam, a Women Who Loves Too Much, valamint Tittel Kingától a Mesélő Budapest, ami segít abban, hogy kicsit máshogy lássam a várost, ahol élek.

A november nagyon sűrű és izgalmas hónap volt. A csúcspontja a hónap eleji Tátrában tett 3 napos út
volt, aminek minden pillanatát imádtam, segített igazán feltöltődni, kikapcsolni. Idén ez volt az utolsó külföldi utam, és azt kell mondjam, méltó zárás volt. Elég sokat voltam moziban ebben a hónapban, a Bohém rapszódiát kétszer is láttam például. De természetesen nem maradt ki a Legendás állatok folytatása sem, aminek bár a sztorijába bele lehet kötni, nekem mégis jobban tetszett, mint az első rész. Életemben először pedig voltam egy medencés szülinapi buliban, ami még sokkal jobban sikerült, mint vártam volna.

És akkor elérkeztünk a decemberhez. Az első három hete már most látom, hogy nagyon sűrű lesz, de remélem karácsonyra sikerül kicsit lelassulnom, és tudom majd a maga teljességében élvezni az ünnepet. Karácsony alatt és a két ünnep között remélem olvasni is jut majd elég időm, és arra is, hogy találkozzak azokkal, akik fontosak számomra. Nyugalom és együttlét: én ezeket kérném idén karácsonyra.

A többiek novembere:

Heloise
Pupilla
Amadea
Dóri
Sister
Nikkincs

2018. október 31., szerda

Októberi zárás

Az időjárás alapján lazán írhattam volna azt is, hogy áprilisi zárás, de ragaszkodjunk azért a naptárhoz.



Nem vittem októberben túlzásba a könyvbeszerzést, mindössze három szépség került hozzám. Az Éjszárny recenziós példány az Agave Könyvektől, az Isten gépeinek megvan a korábbi kiadása, de kellett az új, és a CDFűben tartott könyvbemutatójára is elmentem. Végül a Mondoconon hirtelen felindulásból még Lokit is hazahoztam, sajnos csak képregény formájában.

Az október eléggé sűrű hónapra sikerült, így olvasásra megint nem jutott túl sok idő. Befejeztem Katherine Ardentől A medve és a csalogányt, amiről nemsokára jön a cikkem az Ekultúrára. Marlen Haushofertől A fal a hónap egyik kedvenc olvasmánya volt, szerettem esténként az Alpokban keringeni a főhősnőnkkel. Anne Frank naplóját 14 éves koromban olvastam, most pedig sorra kerítettem a belőle készült képregényt. Anne-t most már egy kissé elviselhetetlen kamasznak tartom, de még mindig megrendítő a sors, ami neki és a családjának jutott. A Lokit még a beszerzés napján elolvastam, érdekes volt Thor szemszöge helyett egy kicsit az ő sorsába belelátni. Folyamatban van még Brandon Hackett-től a Xeno olvasása is, ami egy remek regény, remélem nemsokára sikerül annyi időt szánnom rá, hogy befejezhessem.

Aki ismer személyesen vagy követi a blogomat, az már tudhatja, hogy eléggé intenzív szociális életet élek, szeretek jönni-menni, mindenféle kulturális programokon részt venni. Az ősz tökéletes időszak erre, már nem csorog minden lépésnél rólam az izzadtság, és jobbnál jobb programok érik egymást Budapesten. Elég sok könyves eseményen vettem most részt, Brandon Hackett könyvbemutatóján, a Margó Fesztiválon, egy, a Leányrablás Budapestenhez köthető kultúrsétán és a Cosmopolitan Blogger Dayen is volt egy előadás a 12 hónap, 12 könyv kihívásról. Ezek mellett életemben először eljutottam Mondoconra is, valamint jót kirándultam a Királyréten is.



Novemberben annyi klassz megjelenés várható, hogy mindenki bőven megtöltheti a még szabad könyvespolcait. Én igyekszem visszafogni magam, csak három előrendelésem van, utána már a karácsonyra gyúrok. :) Ráadásul rögtön a hónap elején utazom is, a hosszú hétvégét a Tátrában töltöm, alig várom, hogy egy pár napig csodálatos hegyek és erdők vegyenek körbe. Az oda-vissza vonatútra pedig természetesen nem indulok el könyv nélkül. 

A többiek októberi áprilisa:
Nikkincs
Amadea
Pupilla
Dóri
Heloise
Sister

2018. október 9., kedd

Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg

Ritkán fordul elő, hogy a blogra egy újraolvasásról írjak, de egyrészt most kedvem támadt, másrészt még nem meséltem itt A kis hercegről.

Ha emlékezetem nem csal, 18 éves koromban találkoztam először a történettel, és bár akkor nem lett kedvencem, kedves olvasmány volt számomra. Most, hogy 30 évesen újraolvastam, már bátran nyomtam rá a Molyon a Kedvencem gombot.

Viszkok Fruzsi mondta azt az egyik videójában, hogy A kis herceg az a történet, amit bármikor is olvasol, biztosan találsz benne egy olyan mondatot, amely az adott élethelyzetedben úgy érzed, neked szól. És ez teljesen így van, én is megtaláltam benne azt, ami szíven ütött. Egy szakítás után egészen mást fogsz belőle kiolvasni, mint amikor éppen fülig szerelmes vagy.

Eredetileg A kis herceg 1943-ban született meg, és benne maga az író találkozik a kis herceggel, ami egy másik bolygóról jött, és aki elmeséli neki, miért is indult útnak, és miket tapasztalt az útja során. Érdekes, hogy alapvetően a történet meseként van besorolva, és lehet akként is élvezni, de van egy nagyon erős mondanivalója a felnőttek számára is. Valószínűleg ennek köszönhető a töretlen népszerűségét, hogy minden korosztálynak szól, tényleg megtalálhatja mindenki benne azt, amitől szerethetővé válik számára.

Nekem most A kis herceg és a rózsa kapcsolata volt a könyvben domináns, ez az, ami leginkább
Kép forrása
megfogott. Mint egy molytársamtól megtudtam, a rózsa Exupéry feleségét szimbolizálja, akivel az író se veled-se nélküled kapcsolatban volt. Furcsa teremtmény az ember, hogy sokszor csak akkor értékelünk valamit vagy valakit, amikor már éppen elveszítenénk vagy amikor elveszítjük. Magamon is észre szoktam venni, hogy nehezemre esik annak örülni, ami van, és nem azt nézni, hogy mi az, ami éppen hiányzik az életemből. Pedig nem szabadna, hogy a hiányaink határozzanak meg minket, és igenis látnunk kell, mik azok a dolgok, amikért hálásak lehetünk.

A másik, amit érdekes megfigyelni, hogy a regény sajnos mit sem veszített az aktualitásából. Akikkel a különböző bolygókon találkozik a kis herceg, a király, akinek nincs is kin uralkodnia, az alkoholista, az ember, aki azt hiszi, övé a csillagok, a mai társadalmunkban is megtalálhatóak, sőt. Egyre többen igyekeznek elmenekülni ilyen-olyan módon a valóságból, részegülnek meg vélt vagy valós hatalmuktól, és érzik magukat feljebb valónak a többieknél, mert mondjuk egy cég arctisztító készüléket ad nekik. Közben meg pont a lényeg sikkad el, amitől tényleg tartalmassá és széppé válik az emberi élet.

Biztos vagyok benne, hogy pár évente újra elő fogom még venni Exupéry művét. Kíváncsian várom, akkor vajon majd mit fog jelenteni és adni nekem.
Egyébként aki szeretné, most a POKET automatákból is be tudja szerezni a könyvet, nekem a Helikon zsebkönyvek kiadásában van meg. 

2018. szeptember 30., vasárnap

Szeptember végén

Sajnos az ősz nem igazán úgy indult, ahogy szerettem volna, ez meglátszik az olvasásaim és a beszerzéseim számán is. Szerencsére azért a végére egész jól alakult, és még könyves programra is sikerült eljutnom.



Szám szerint három kötetet szereztem végül csak be a hónapban. A 2050-et egy kedves blogger barátnőmtől vettem meg, már el is olvastam, és sokkal jobb volt, mint vártam. A Book24-nek pedig egy akcióját kihasználva megrendeltem a Bíborszínt és A falat, szeretnék még mindkettőre októberben sort keríteni, mindkettőre nagyon kíváncsi vagyok.

Szeptemberben sajnos nem igazán ment az olvasás. A hónap első felében csak A kis herceget olvastam újra, valamint belekezdtem A medve és a csalogányba, amit még nem fejeztem be. Ahogy fentebb írtam, a 2050 novelláskötetet már sorra is kerítettem, ezen kívül a Vissza a jövőbe képregényt vettem még kézbe. Volt ebben a hónapban egy félbehagyásom is: sajnos Sarah Perry Az essexi kígyójával most nem találtuk meg a közös hangot, de szeretnék még később adni neki egy esélyt.
Aminek viszont nagyon örülök, hogy sikerült elérnem, sőt, túl is lépnem az ötven olvasást, és a Goodreads-kihívásomat, mely szerint 52 könyvet elolvasok, is sikerült már szeptember elején teljesíteni.

Nem nagyon írnék arról, lelki szempontból milyen is volt ez a szeptember, beszéljünk a pozitív eseményekről, mert szerencsére azért az is akadt.
Összesen hat koncerten voltam ebben az időszakban, ráadásul ebből 4 teljesen ingyenes volt. Azt hiszem, sosem fogom elfelejteni, mikor teljesen eláztam a szeptember elsejei Halott Pénz koncerten. :) Sikerült a bloggerlányokkal is egy találkát összehoznunk, voltam szülinapon, retró bulin és eljutottam idén újra az Olvasás Éjszakájára. Három programon vettem részt, ebből a legjobban a bloggertalálkozó és Zakkant beszélgetése Rácz-Stefán Tiborral tetszett.

A hónap abszolút csúcspontja pedig a svédországi utam volt. Az országban most jártam már harmadszor, de életemben először utaztam egyedül repülőgéppel, ami szerencsére sokkal jobban ment, mint vártam. Kint egy nagyon kedves barátnőm és a párja vártak rám, csodás hétvégét töltöttem el náluk, sokat beszélgettünk, jókat ettünk, és persze meglátogattunk jó pár helyet, Stockolhmot, Sigtunát, a Sklokolster kastélyt és Uppsalát is. Nagyon-nagyon jót tett a lelkemnek ez a pár nap, olyan belső békét éltem ott át, amiből elég kevés jutott ki a hónapban.



Remélem az október olyan szép napos lesz végig, mint amilyen a mai nap volt, és lesz majd lehetőség kirándulni és nagyokat sétálni is. A könyvkiadók meg ebben a hónapban végképp el fognak árasztani minket megjelenésekkel, csak győzzük megvenni és olvasni őket.

A többiek szeptembere:
Amadea
Nikkincs
Pupilla
Sister
Heloise
Dóri

2018. szeptember 18., kedd

Őszi tervek

Pupilla, Nikkincs és Sister bejegyzései megihlettek, és megpróbálom én is megtervezni, miket is szeretnék az ősszel elolvasni és mik is vannak az őszi bakancslistámon. 

Ősz olvasmánytervek

A várólistámon a Moly szerint 290 könyv csücsül, ami elég tekintélyes mennyiség. Az otthoni olvasatlanok számát kéne csökkenteni, így most innen válogattam be 5 könyvet.

  1. N. K. Jemisin: Az obszidiánkapu és a Megkövült égbolt - Na jó, itt csalok egy kicsit, ez két könyv, de úgy döntöttem, megvárom a második rész olvasását a harmadik megjelenésével.
  2. Elena Ferrante: Az új név története - Mivel az első részt imádtam, és szerencsére nemsokára jön a harmadik, így alap, hogy a második részre szeretnék most már sort keríteni.
  3. Andrzej Sapkowski: Vaják - Még a tavalyi Könyvfesztiválon szereztem be a sorozat első részét a dedikálás miatt, aztán valahogy elmaradt az olvasása. Úgy érzem, az őszhöz jól passzolna ez  regény.
  4. Tittel Kinga: Mesélő Budapest - Szeretném jobban megismerni azt a várost, ahol élek, és úgy érzem, ez a tökéletes könyv hozzá.
  5. Frances Mayer: Napsütötte Toszkána - Mert jó lesz magamat újra elképzelni a napsütötte Olaszországba, remélem sok ilyen emléket ébreszt majd bennem ez a regény.
Őszi bakancslista

Szeretem, hogy a nyári punnyadás után az ősz megint tele van rendezvényekkel, pezsgéssel, jó programokkal. Valahogy 20-25 fokban nagyobb a kedvem is ezekhez, mint 30 fokban.


  • Kirándulni az őszi erdőben: Jó lenne a friss levegőn is időt tölteni, valamint a millió őszi színt a természetben is látni, nem csak a városban.
  • Sütőtököt sütni: Még sosem sütöttem magam, már csak azért is, mert eddig nem rajongtam érte különösebben, de az elmúlt évben megbarátkoztam vele, így idén szeretném a saját szám íze szerint elkészíteni.
  • Színházba menni: Szerencsére már van is jegyem több színdarabra. Tavaly rengeteg darabot láttam, azt a mennyiséget már nem fogom utolérni, de nem bánom, ha helyette igazi minőségi darabokat látok.
  • Eljutni a Balatonhoz: Ha már nyáron nem sikerült, akkor ősszel szeretnék lemenni a Balatonhoz. Úgysem voltam még ebben az évszakban és szerintem ilyenkor is remek programokat lehet ott találni.
  • Belekezdeni egy sorozatba: Egy jó ideje egyáltalán nem nézek semmilyen sorozatot, jó lenne ezen változtatni, és este a telefonnyomogatás helyett nézni valamit.
Meséljetek, nektek milyen olvasmány-és egyéb terveitek vannak az őszre?

2018. augusztus 31., péntek

Zárjuk le az augusztust!

Furcsa egy hónap volt az augusztus minden szempontból. A nagy meleg sok mindenre rányomta a bélyegét, ez az olvasásaimon is látszik.



Beszerzések terén egy könyvnél megálltam, N. K. Jeminsintől a Megkövült égbolt érkezett hozzám előrendelésként. Még Az obeliszkkaput is el kell olvasnom, de úgy tervezem, egymást után fogom a két könyvet olvasni, hogy ne legyen időm felejteni.

Ami az olvasásokat illeti, nagyon megérződött az, hogy a lakásban rendszeresen este is 30 fok körüli hőmérséklet volt, így nagyon fajsúlyos kötetekhez nem is éreztem magamban erőt. Így is azért összegyűlt nyolc olvasmány, ami szép szám, még ha nem is hosszú művekről beszélünk. Elolvastam Tisza Kata két művét is: A legjobb hely a városban te vagy versei egészen megfogtak, az Akik nem sírnak rendesen viszont valahogy nem tudott hozzám férkőzni. Elolvastam négy Sin City képregényt is, és rájöttem, hogy egészen be tudott szippantani a világa. Egy kis vidulásként elolvastam Marabu egyik Dodós-könyvét, azt hiszem az első részt is le kell majd vadásznom belőle. Végül pedig Andy Weirtől a The Egg című nyúlfarknyi novellát is sorra kerítettem végre. Szegény Az essexi kígyót meg már július óta gyűröm, remélem szeptemberben sikerül már befejezni.

Azzal kezdtem, hogy furcsa egy hónap volt az augusztus, de azt is mondhatnám, hogy furcsa volt számomra az egész nyár. Nem azt mondom, hogy ez feltétlenül rossz, mert azt is el kell fogadni, hogy az ember életében nem minden úgy történik, ahogy eltervezi. Olyan változások jöttek be az életembe, amire nem számítottam, és még most a hónap végén is történtek olyan dolgok, ami miatt az ősz megint teljesen más lesz, és máshogy kell számolnom vele. De hogy valami pozitívumot emeljek ki, voltam Szlovákiában egy kastélytúrán, ahol nagyon szép helyeket ismerhettem meg, amiről korábban nem is nagyon hallottam.

A bajmóci vár

Szeptemberben újra beindul az élet a könyvpiacon, szóval várhatóan már több könyv fog azért hozzám kerülni. De én inkább az olvasást szeretném, ha visszaállna a regényekkel az életembe, mert pár a képregényeket is nagyon élvezem, jó lenne megint elmerülni egy hosszabb történetbe. Nemsokára vár rám megint egy hosszabb külföldi kiruccanás, ezúttal Svédországba veszem az irányt. A többit meg majd meglátjuk, most azt hiszem hagyom, hogy egy kicsit az élet úgy alakítsa magát, ahogyan kell.

A többiek is zárják az augusztust és a nyarat:
Amadea
Dóri
Sister
Heloise
Pupilla
Nikkincs

2018. augusztus 22., szerda

Csalódni emberi dolog

A Témázós csapat bloggerei mostani témájuknak a könyves csalódásaikat választották, és úgy döntöttem, utóvédként én is leírom a véleményemet.

Bárcsak úgy működne az olvasmányaink kiválasztása, hogy a nekünk megfelelő könyvek villognának a könyvesboltok polcain, vagy online azonnal a kosarunkba ugranának. Persze az ember próbál körültekintően választani, megvannak a jól bevált írói, vagy elolvas kéttucat véleményt, esetleg a kedvenc kiadójától vesz könyvet. Ettől még igenis érik az embert csalódások sajnos, amikor közel sem azt kapja, amit várt volna.

Kinőttem belőlük

Vannak regények, amelyek a 15 évesz kamasz Nitát nagyon boldoggá tudták volna még tenni, de a
25, a jó, 30 éves Nitát már kevésbé. És ezek tipikusan mostanában a YA művek. Az egyik, amit idén olvastam, az Catherine Ridertől a Csók New Yorkban, amely egyszerűen túl blőd volt számomra, a másik pedig a sokak által kedvelt Julie Buxbaum Három dolgot mondj című könyve. Sajnos utóbbinál is azt éreztem, hogy én ebből egyszerűen már kiöregedtem, és mivel érzelmileg már nem tud úgy bevonni, ezért sokkal jobban látom a hibáit. Egy kamasz vagy fiatal felnőtt számára tökéletes lehet, bennem már nem tud mélyebb nyomot hagyni.

A nem kedvelt szerzők

Nem akarok utált szerzőket írni, az talán túlzás lenne, de vannak írók, akik egyszerűen nem nekem írnak. Az egyikük és akitől egyszerűen hiába próbáltam több regényt is elolvasni, egyet sem bírtam befejezni, az Orhan Pamuk. Vagy túlírtnak, vagy halálosan unalmasnak találtam, amit kézbevettem tőle. Elhiszem, hogy sokan szeretik, de én nem adok neki több esélyt.
Lehet, hogy a következőért sokan meg fognak kövezni, de én ráuntam Agatha Christie-re is. Egy időben sok krimijét elolvastam, akár egy huzamban többet is, az utóbbi években viszont teljesen elvesztettem iránta az érdeklődésem. Egyszerűen az utoljára olvasott krimiket már inkább csalódottan, mint elégedetten tettem le.

A kedvencek is tudnak csalódást okozni

Természetesen van olyan, hogy egy szerzőnek nagyon szeretjük a műveit, de egyes könyvei mégsem találnak meg. J. K. Rowlingtól a Harry Potter és az elátkozott gyermek óriási csalódás volt, aminek szerintem kár volt megszületnie. Neil Gaimantől egy elég szép gyűjteményem van, de az Amerikai istenek nem tudta belopni magát a szívembe. John Scalzi nem tudom, minek szánta a Vörösingeseket, de nagyon messze elkalandozott attól, amit szeretek az írásaiban. 

A dühítően rossz könyvek

Vannak azok a regények, amelyre ha csak rágondolsz, már felmegy a vérnyomásod. Sajnálod az időt,
amit egyáltalán rááldoztál. Pupillának ebből szoktak születni a nagy kedvenc paprikás posztjai. :) Nálam ilyen volt például Sara Matilandtől a Hogyan legyünk egyedül, ami egy nagy közhelygyűjtemény és egy gondolat nem volt, amit hasznosítani tudtam volna belőle. Bár Komor Zoltán és Tépő Donát nem valószínű, hogy komolyan gondolta volna a Nácik a dínók ellen című irományukat, de vannak dolgok, amelyeknek nem kellene írásban megjelenniük. Sajnos egyes képeket nem fogok tudni kivakarni a fejemből, amelyeket eme csodálatos mű ültetett belém.
Kuczka Péter a magyar SF egyik elismert, legendás alakja, aki sajnos nem volt tévedhetetlen. Hogy minek a hatására döntött úgy, hogy a Kozmosz Fantasztikus Könyvek sorában meg kell jelennie Fábián László Itt a bobókat is megölik? című agyrohasztásának, az számomra rejtély. Nem hiszem, hogy volt vagy lesz olyan évtized, amikor ez egy jó könyvnek számítana, és nem olyannak, amitől szeretnéd napalmmal kisikálni az agyadat.
Hasonló traumát okozott számomra Merlin Johntól A szexfarm kancái és szukái, amiben megnyugtatna, ha a szerző nem gondolta volna komolyan a művét, de sajnos nem így van. Szerintem a kamaszkorában látott pornófilmek hathattak rá, bár ettől még nem értem, miért is kellett papírra vetnie ezt az egyszerre beteg és nevetséges művet, amelyben felnőtt férfiak zöld taftszoknyában menekülnek. Messze kerüljétek el, ha jót akartok magatoknak.

Klasszikusok, amelyek nekem nem klasszak

Legyen az utolsó kategória azon szépirodalmi műveké, amelyekkel nem sikerült zöld ágra vergődnöm. Az első ilyen az iskolai kötelezők sorában az Odüsszeia volt, amelyet a felénél lazán szó szerint elhajítottam és nem vettem többé a kezembe. A következő traumatikus élmény a Candide, avagy az optimizmusról című mű volt, amelynek egyszerűen minden egyes szereplője, minden egyes mozzanata idegesített. Szerintem 20-30 oldalnál többet nem is bírtam belőle elolvasni.
De nem csak kötelezők okoztak csalódást, voltak saját magam választotta klasszikusok, amivel befürödtem. Ilyen volt Marqueztől a Száz év magány, amelyen szégyen, nem szégyen, de egész egyszerűen elaludtam. Mondjuk az a regény szerintem nem egy 18 éves kezébe való, lehet ma már másként értékelném, de akkor képtelen voltam befejezni. Ahogy Umberto Ecotól A rózsa nevét sem, aminél emlékszem, az dühített fel, hogy fél oldalnyi latin szövegek álltak benne mindenféle fordítás és lábjegyzet nélkül. Akkor én azt éreztem, hogy a szerző hülyének nézi azokat, akik nem tudnak latinul, és ez annyira mérhetetlenül kiakasztott, hogy még a cselekmény legelején letettem a könyvet.

Meséljetek, nektek kik okoztak csalódást?

Akik mesélnek csalódásaikról