Szeptember végén

Sajnos az ősz nem igazán úgy indult, ahogy szerettem volna, ez meglátszik az olvasásaim és a beszerzéseim számán is. Szerencsére azért a végére egész jól alakult, és még könyves programra is sikerült eljutnom. Szám szerint három kötetet szereztem végül csak be a hónapban. A 2050-et egy kedves blogger barátnőmtől vettem meg, már el is olvastam, és sokkal jobb volt, mint vártam. A Book24-nek pedig egy akcióját kihasználva megrendeltem a Bíborszínt és A falat , szeretnék még mindkettőre októberben sort keríteni, mindkettőre nagyon kíváncsi vagyok. Szeptemberben sajnos nem igazán ment az olvasás. A hónap első felében csak A kis herceget olvastam újra, valamint belekezdtem A medve és a csalogányba , amit még nem fejeztem be. Ahogy fentebb írtam, a 2050 novelláskötetet már sorra is kerítettem, ezen kívül a Vissza a jövőbe képregényt vettem még kézbe. Volt ebben a hónapban egy félbehagyásom is: sajnos Sarah Perry Az essexi kígyójával most nem találtuk meg a közös hangot, de...