Januári egykeség

Úgy fest, lassan tendenciává válik, hogy év elején kicsit pihentetem könyvrozsomák énemet, és inkább az olvasás, mint a vásárlás kerül előtérbe. Tény és való, hogy ilyenkor maga a könyvkiadás is csak takaréklángon ég, de szerencsére még az éppen futó akciók sem tudtak lázba hozni. Amúgy piszkosul szép ez a borító Egyetlen könyvet szereztem be, ami ráadásul még egy tavalyi rendelés, az utolsó Deltás Könyvroham keretében érkezett hozzám, még pedig Gaura Ágnestől az Attila koporsója, ami a Borbíró Borbála sorozat ötödik kötete. Bár még nem olvastam el a negyedik részt, bízom benne, hogy továbbra is lelkes olvasója maradok Bori történeteinek. Olvasás terén már sokkal jobban haladtam, ráadásul elég szépen fogyasztottam a karácsonyra kapott könyveket. Rainbow Rowell: Fangirl - Ez még a tavalyi évről csúszott át, és amennyire nem nyert meg magának az elején, utána szerencsére már kimondottan megszerettem. Jó lenne, ha minél több értelmes YA regény jelenne meg itthon. J. K. R...