Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: február, 2018

Februári zsákmánylás

Kép
Nem gondoltam volna, hogy mikor ezt a bejegyzést írom majd nektek február végén, kint lassan már egy napja fog szakadni a hó. Valahol reméltem, hogy a tél vége már kegyes lesz hozzánk, de még várnunk kell egy ideig az igazi tavaszra. Az új polclakók Februárban két könyvet szereztem be összesen. Dan Browntól az Eredet előrendelés volt, az író összes könyvét olvastam eddig, és bár nem mindegyiket szerettem, a legutóbbi Infernóval jóban voltunk, így ennek is adok egy esélyt. Főleg, hogy Barcelonában és Budapesten is játszódik. A másik könyv pedig a Sötétség című horrorantológia . Horrort nem igazán szoktam olvasni, így különösen kíváncsi vagyok, milyenek is lesznek ezek a novellák. Ami az olvasási tempómat illeti, az jelentősen megcsappant a januárihoz képest. Mindössze három képregényt olvastam el, valamint két könyv is folyamatban van. A Spawn sorozaton még gondolkodom, folytassam-e, mert bár az alapsztori és a rajzolása nagyon tetszik, de valahogy a második kötetben szám

Csepella Olivér: Nyugat+Zombik

Kép
A képregények reneszánszukat élik, elég csak a DC és Marvel-sorozatokra gondolni. Magyar képregényekből viszont nem vagyunk túlságosan ellátva, főleg nem jó képregényekkel, így mindenki nagyon várta már a Nyugat+zombik megjelenését.  Már csak azért is, mert Csepella Olivér 2014-ben közösségi finanszírozás keretében kért segítséget, hogy valaha megjelenhessen a képregénye. Az Indiegogón egy elég szép összeg össze is gyűlt, Olivér 2015 decemberére ígérte a megjelenést. Amiből végül 2017 decembere lett, ami sokakat felháborított, akik anyagilag támogatták a projektet. Nem tesz túl jót a közösségi finanszírozás megítélésének ez, de a lényeg, hogy végre elkészült a mű. Az alapötlet nekem is nagyon tetszett, hiszen ki ne szeretne egy képregényben Ady Endréről, Babits Mihályról és Kosztolányiról olvasni? Főleg, hogy közben még zombikat is irtanak? Igazából az első két fejezet elég jól is működik, jók a poénok, a rajzok, az egész kiindulás, ahogy az írók egymást ugratják a New York

Gail Honeyman: Eleanor Oliphant köszöni, jól van

Kép
Gail Honeyman könyve először csak a címével és a borítójával keltette fel a figyelmem (ananász! flamingó!), utána viszont a fülszövegét elolvasva úgy gondoltam, hogy talán ez a könyv nekem való. Hál istennek nem tévedett a radarom, nagyon is jóban lettünk Eleanorral. Eleanor Oliphant éli teljesen magányos és átlagos életét, ami hétközben a munkájából, hétvégén pedig az alkoholból és a felejtésből áll. Aztán egyszer csak találkozik élete szerelmével, ráadásul egy kollégájával is egyre többet beszélgetnek, ami fenekestül felforgatja a napjait. De vajon van-e kiút a feneketlen magányból és hogyan lehet leküzdeni a múlt árnyait? Ami nekem leginkább tetszett ebben a regényben, hogy kegyetlenül őszinte. Nem próbálja meg elbagatellizálni a főszereplőnk problémáit, nem tud tőlük varázsütésre megszabadulni, és nem is alakul minden úgy, mint a tündérmesékben. Elenaort megismerni nem egy könnyű menet, valamilyen szinten szerintem mindenki magára ismerhet benne, hogyha nincs is ennyi és