Áprilisi szeszélyes zárás
Nagyon furcsa hónap volt több szempontból is az április. Tudjátok, mi a furcsa? Hogy a tavalyi szerintem sokkal nyugodtabb volt valahogy, mint az idei. Aztán lehet csak az idő szépíti meg az emlékeket. Beszerzések Árpilisban 5 könyv érkezett hozzám. Folytattam a James Herriot-életmű beszerzését, és egy kis budaörsi könyvesboltból meg tudtam rendelni A repülő állatorvost, aminek nagyon örültem. Utána több hét kihagyást követően egy Book24 akciónál csábultam el, és rendeltem meg a Tüskevár új kiadását, mert édesapámnak ez az egyik kedvenc könyve, és bár én gyerekként nagyon untam, felnőttként szeretnék egy új esélyt adni neki. Jött még vele a Tízezer ajtó, ami egy nagyon különleges fantasy-nek ígérkezik, ráadásul olyan szép a borítója! A harmadik könyv a csomagban pedig a Rendes környék volt, aminek a fülszövege és a borítója együtt győzött meg róla, hogy kell nekem. Végül pedig a héten rettentően rákívántam Rachel Cusk Körvonal című regényére, ami Görögországban játszódik, tenger van a