A félbehagyás művészete
A bloggerek újra Témáznak, és úgy döntöttem, ehhez a körhöz én is becsatlakozom. A mostani téma a FÉLBEHAGYVA - Út a könyv közepéig és nem tovább. Én és a félbehagyás egész érdekes viszonyban vagyunk. Gimnazista koromban sokkal könnyebben hagytam félbe könyveket, mint mostanában. A legemlékezetesebb akkori félbehagyásom az volt, amikor az Odüsszeiát olvastam, majd úgy a 120. oldal környékén elegem lett, és egy laza mozdulattal elhajítottam a könyvet és nem folytattam többé. Hát igen, a kamaszkor. :D A kötelezők közül amúgy szinte mindent elolvastam, ezt és a Candide-ot egyszerűen viszont nem bírtam. Ugyanebben a korszakban nagy klasszikusok is megfeküdték a gyomromat. A rózsa neve feldühített, a Lolita pedig rettenetesen untatott. Orhan Pamuknak pedig két könyvébe is belekezdtem, a Hóba és A fehér várba, de egyszerűen képtelen voltam őket befejezni. Őt azóta is kerülöm, két csalódás bőven elég volt ahhoz, hogy ne akarjam megismerni az életműve többi részét. Vannak...