Pages

A félbehagyás művészete

2015. március 30., hétfő

A bloggerek újra Témáznak, és úgy döntöttem, ehhez a körhöz én is becsatlakozom. A mostani téma a FÉLBEHAGYVA - Út a könyv közepéig és nem tovább. 

Én és a félbehagyás egész érdekes viszonyban vagyunk. Gimnazista koromban sokkal könnyebben hagytam félbe könyveket, mint mostanában. A legemlékezetesebb akkori félbehagyásom az volt, amikor az Odüsszeiát olvastam, majd úgy a 120. oldal környékén elegem lett, és egy laza mozdulattal elhajítottam a könyvet és nem folytattam többé. Hát igen, a kamaszkor. :D A kötelezők közül amúgy szinte mindent elolvastam, ezt és a Candide-ot egyszerűen viszont nem bírtam.


Ugyanebben a korszakban nagy klasszikusok is megfeküdték a gyomromat. A rózsa neve feldühített, a Lolita pedig rettenetesen untatott. Orhan Pamuknak pedig két könyvébe is belekezdtem, a Hóba és A fehér várba, de egyszerűen képtelen voltam őket befejezni. Őt azóta is kerülöm, két csalódás bőven elég volt ahhoz, hogy ne akarjam megismerni az életműve többi részét.

Vannak olyan könyvek is, amelyek tetszenek, de mégis pont olyan érzelmi állapotban találnak meg, amikor képtelen vagyok végigolvasni őket. Ezeket van, hogy később előveszem és kedvencekké válnak, ilyen például Gépnarancs és a Száll a kakukk fészkére. Mindkettőt olyan időszakban olvastam, amikor rettentően érzékeny voltam az erőszakra, túlságosan megfeküdték a gyomrom. Később már egészen más szemmel olvasva őket viszont kedvenccé avanzsáltak.
Vannak viszont olyanok is, amelyeket képtelen vagyok újra kézbe venni, mert az életem egy olyan szakaszára emlékeztetnek, egy olyan érzelmi állapotra, amelybe nem szeretnék újra kerülni. Ilyen Justin Cronintól A szabadulás és Lőrinzcy Judittól az Ingókövek. Előbbit már el is adtam, utóbbi még mindig itt van a polcomon, és remélem, hogy egyszer képes leszek elolvasni.

Szerencsére az utóbbi években sikerül úgy összeválogatni az olvasmányaimat, hogy csak kevés olyan igazán rossz könyv kerüljön kezembe, amit félbe kell hagyjak. Meg sok könyvnél mindig ott van a remény, hogy hátha, hátha mégis jobb lesz, aztán ez vagy tényleg bejön, vagy pedig csalódott sóhajtással fejezem be a könyvet.

Az utóbbi években inkább az fordult elő, hogy azért hagytam félbe egy regényt, mert egyszerűen nem volt kedvem hozzá. Erre a sorsa jutott a Varjak lakomája, A rizs és a só évei valamint Jim Butchertől a Fool Moon. Mondjuk A rizs és a só éveit eladtam, de a másik két könyvet mindenképp szeretném majd egyszer elolvasni.

Én egyébként annak a híve vagyok, hogyha valami nem megy, nem kell erőltetni. Ha valami nem tetszik, akkor hagyd abba! Nem dől össze a világ, ha például nem olvastad az Anna Kareninát, annak meg semmi értelme, hogy végigszenvedj egy könyvet csak azért, hogy elmondhasd, te elolvastad. 26 évesen úgy érzem, nincs értelme olyan regényekre pazarolni az időt, amelyek nem adnak hozzánk, nem gondolkodtatnak el vagy legalább nem szórakoztatnak. Persze vannak kivételek, amikor heccből olvas az ember rossz könyvet, de én ezeket is egyre inkább hanyagolom. Annyi csodálatos regény van, amely még arra vár, hogy felfedezzem, kár másra pazarolni az időt.

Nem hiszek abban, hogyha valaki elkezd olvasni egy könyvsorozatot, azt muszáj is végigkövetni az utolsó kötetig, különben lesz itt égszakadás, földindulás. Sajnos főleg a hosszabb sorozatok hajlamosak a sokadik kötet után elfáradni, vagy annyira kifordulni önmagukból, hogy nincs már értelme folytatni őket, ilyen nekem az Anita Blake-sorozat. Vannak olyanok is, amelyeknél már az első kötetnél érzem, hogy én erre nem szeretném pazarolni az időmet, és van olyan, amelynél majdnem a végéig ki tudok tartani, aztán egyszer csak érzem, hogy már nem is érdekel, mi fog történni a szereplőinkkel.

Meséljetek, ti hogy álltok a félbehagyással?

És olvassátok el a többiek posztját is a témában!


7 megjegyzés:

  1. De jó, hogy te is írtál!

    Hú, ez a problémád nagyon ismerős, hogy egy könyv rossz időszakra emlékeztet... bár félbehagyásra nem emlékszem már abból az időből, de még mindig félig undorral gondolok az akkor elolvasott könyvekre, a hideg is kiráz, pedig azért nem voltam tragikus állapotban.
    De totál érthető, hogy ezekkel a könyvekkel már nem akarsz foglalkozni.

    Az Ingóköveket tök sokáig el akartam olvasni, aztán mire kihoztam a könyvtárból, meg nekiálltam, rájöttem, hogy tökre nem érdekel :) Szerencsére még valahol a 18. oldal tájékán.

    "Nem dől össze a világ, ha például nem olvastad az Anna Kareninát, annak meg semmi értelme, hogy végigszenvedj egy könyvet csak azért, hogy elmondhasd, te elolvastad. " Na ezzel maximálisan egyetértek. Utálom ezeket az X könyv, amit olvasnod KELL-listákat, múltkor a spoileres körbeposzt alatt ki is osztott engem valaki, hogy hogy gondolom már hogy spoiler az, ha egy író (Rácz Zsuzsa) leírja a regényében, hogy mi az A.K. vége, mer azt még az óvódás hülyegyerek is tudja, és mégis hogy mondhatom magam könyvmolynak, ha még ezt sem tudtam. Ott kicsit felment a vérnyomásom :D

    Hehe, kötelezőket alig olvastam, viszont a Candide-ot igen, mert az rövid :)

    VálaszTörlés
  2. Jó hogy írtál! :) Ó, érdekes, nekem a Candide az egyik legjobb élmény volt. De mondjuk ahogy idősebb lettem, úgy lettek egyre "jobbak" a kötelezők, vagyis valószínűleg én lettem érettebb :D :D Az utolsó gimis években szinte már mindet szerettem. Sorstalanság, Goriot apó, Iskola a határon.
    Orhan Pamukot sajnálom, engem nagyon megfogott zsenge koromban, Az új élet az egyik kedvencem tőle.
    Egyébként egyetértek, nem dől össze a világ ha nem olvastál, vagy nem fejeztél be valamit, csak azért hogy... :)

    VálaszTörlés
  3. @katacita: Hát nálam ilyenkor félbehagyással is járt a dolog... De volt olyan könyvem is, ami az ilyen időszakomban mentőöv volt, azokat hiába rossz periódusban olvastam, mégis pozitívumként maradt meg.

    Én az Ingóköveket a feléig olvastam, és mai napig úgy gondolom, egyszer befejezem majd... Aztán meglátjuk. :)

    Komolyan ilyen hozzászólás volt? Te jesszus! Én is jó pár klasszikust nem olvastam, lesz, amit nem is fogok, és ettől nem leszek se több, se kevesebb, és te sem.

    Jaj, engem annyira irritált az egész Candide, hogy még a legelején feladtam. :D Bezzeg a Bűn és bűnhődést végigszenvedtem. :D

    VálaszTörlés
  4. @Pupilla: Én alapvetően a legtöbb kötelezőt szerettem, de volt pár, ami kicsapta a biztosítékot. :)
    Én is sajnálom, lehet más könyve megfogna, de én inkább nem kísérletezem már vele.
    Ezeket a csakazérthogyokat amúgy is utálom, le velük! :)

    VálaszTörlés
  5. Nekem a kötelezőkkel az a bajom, hogy időről időre felül kéne szerintem vizsgálni, milyen újdonság van, ami a klasszikusok közé joggal emelkedhet. Illetve nem megfelelő korban adják a gyerekeknek a megfelelő könyvet, és emiatt sok gyereket rettentenek el az olvasástól...

    VálaszTörlés
  6. Tényleg, én is emlékszem erre az Anna Kareninás beszólásra Katacita blogján.... hát igen, az illető szerint úgy kéen születnünk, hogy ilyen alapműveket tudjunk :D és az nem spoiler, ami ilyen klasszikusból van, mert azt mindnekinek tudni illene... :D hát... no komment.

    Nita, persze, megértem, sorozatos csalódások után én se szívesen próbálkozom az adott szerzővel.

    VálaszTörlés
  7. @Bubu Maczkó: Igen, teljesen igazad van, erre lenne szükség, ezt pár helyen meg is teszik, de nem mindenhol, és ez szomorú.

    @Pupilla: Szerencsére van más szerző még, akivel ismerkedhetek helyette. :))

    VálaszTörlés

Pages - Menu

 
FREE BLOGGER TEMPLATE BY DESIGNER BLOGS