Könyvgalaxis

Úgy esett e eset, hogy elfogyott az olvasnivalóm. Ugyanis én balga úgy gondoltam, hogy elég lesz a négy napos hétvégére a 600 oldalas Sansom, még ha már egy részét el is olvastam. Nem volt elég, így a hazaútra Győrből olvasmány nélkül maradtam. Kértem hát kölcsön a kedvestől könyvet, de ahhoz meg kedvem nem volt, így gondoltam egy merészet, és a női magazinhoz járó Nora Roberts novellába fogtam bele. A címet még a mai napig is folyton elrontom, annyira sablonos. Virágok szigete helyett vagy Vad virágok, vagy Vágyak szigete jut eszembe, tisztára random romantikus regény generátoros címek. Szóval a Virágok szigete Laine története, aki 15 év után meglátogatja apját Kauai szigetén. Ott hideg fogadtatásra lel, ráadásul az erőszakos José Armando Dillon is megkeseríti és megédesíti egyszerre az életét. Vajon kibékül Laine az apukájával, és összejön Dillonnal? Bonyolult és szerfelett izgalmas kérdések. Szóval akkor nézzük csak, mi is idegesített a történetben. Mondjuk rövidebb könnyebb...

Újabb Ad Astra könyv, újabb egzotikus tájék. A Zoo City-nek bevallom, először a csodálatos magyar borítója fogott meg, amely Sánta Kira tervezése, utána olvastam csak el a fülszövegét, és döntöttem el, hogy ez nekem kell. Dél-Afrikában járunk, egy olyan városban, ahol a bűneid nem maradnak rejtve. Zoo Cityben azok az elkövetők, akik más halálát okozzák, nem csak börtönbe kerülnek, hanem állatosodnak: lajhár, kutya, marabu vagy egyéb állat csatlakozik hozzájuk hátralévő további életükre. Mindemellett különleges képességük lesz, mint főhősnőnknek, Zini Decembernek, aki látja az emberek elveszett tárgyait, és képes megtalálni azokat. Egy lajhár a társa élete további részében, amíg el nem ragadj a titokzatos Örvény... A könyv alapötlete szerintem zseniális, és leginkább az állatosodással foglalkozó részeket élveztem. Olvashatunk fiktív cikkeket, filmleírásokat és interjúkat, amelyek a témáról szóltak, és esküszöm, ha csak ezekből állt volna a könyv, én azt is imádtam volna. Beukes vi...

Amikor egynéhány hónapja robbant a bomba, hogy a Kelly Kiadó több sorozatát, köztünk Karen Marie Moning Tündérkrónikáit sem fogja folytatni, végleg megérett benne a határozás, hogy angolul olvassam el a negyedik részt. Tavaly ősz óta vártam a magyar kiadásra, direkt nem rendeltem meg külföldről, de itt betelt a pohár, és már nyomtam is Bookdepository-n a rendelés gombot. Végül is nem bántam meg, nagyon szép az angol kiadás, ráadásul egy kimaradt jelenet és egy interjú is van benne Barronsszel. A negyedik rész onnan folytatódik, ahol a harmadik véget ér: MacKaylát megkaparintották a hercegek, és Dublint elárasztották a tündérek. Hogy lehet ebből kijutni? Képes lesz-e Mac visszatérni, és szembenézni azzal, ami Dublinnal történt? Milyen titkokra derül még fény, amit szivárvány Mac álmaiban sem képzelt volna? Nehéz a könyvről spoilerek nélkül írni, de azért megpróbálkozom vele. Azt kell, hogy mondjam, hogy a negyedik rész toronymagasan veri mind a három eddigi részt, mind izgalomban,...

Amikor először olvastam Glen Duncan könyvéről, rögtön felkeltette az érdeklődésem, ugyanis egy igazi tökös fantasynek tűnt első hallásra. Ráadásul érdekes volt az ötlet, hogy vajon mihez kezd a világ utolsó vérfarkasa, ha összes társát levadászták már? Először úgy tűnt, az elvárásaimat teljesíteni fogja a könyv. Jack Marlowe életunt vérfarkasként egy igazán érdekes karakternek tűnt, aki tudja, hol vannak a tökei, és levadászása is izgalmas szálnak látszott. Duncan fanyar humora és a tipikus sablonok kiparodizálása pedig még ígéretesebbé tette a regényt. Mindez kábé a regény feléig tartott, amikor is bekövetkezett a mélyrepülés. Egyrészt Duncan elkezdte magát komolyan venni, és a paródiát felváltották azok a sablonok, melyeket előtte ő maga röhögött ki. Ezzel már hiteltelenné vált számomra a könyv. Aztán ott van az, hogy az író nem tudta eldönteni, hogy ponyvát vagy szépirodalmat vagy mi a nyavalyát akar írni. Cikornyás mondatok után hirtelen bevág egy pina vagy e...

Mindig szeretem, hogyha egy könyv egzotikus környezetben, nem csak mindig Európában vagy Amerikában játszódik. Thaiföld nekem messzi és kellően egzotikus országként él a fejemben, Bacigalupi víziójában pedig a Thai Királyság még különlegesebb országként tárul elénk. Olyan korban járunk, amikor a kőolajkészletek elfogytak, újra szenet és különböző más, középkorinak tűnő módszereket használnak energia előállítására. A kalóriatársaságok uralnak mindent, akik képesek olyan génmanipulált élelmiszereket létrehozni, amelyek a gyorsan és agresszíven terjedő járványoknak is ellenállnak. A történetben több ember sorsa fonódik össze: egy ügynöké, aki a thai magbankot keresi; egy felhúzhatós lányé, akire itt genetikai hulladékként tekintenek; egy sárgakártyás kínai menekülté, aki szeretné feltámasztani kiirtott klánját; egy századosé és egy hadnagyé, akik más-más módszerekkel harcolnak hazájukért. Bacigalupi könyve, sokakkal ellentétben nekem már a legelején nagyon tetsze...

Bevallom, sosem készítettem még interjút, de hirtelen megszállt az ihlet, és úgy gondoltam, érdemes lenne megpróbálkozni vele. Sokakkal ellentétben én nem írót választottam interjúalanynak, hanem egy fordítót. Úgy gondolom, szép lassan itthon is felismerjük az ő jelentőségüket, hiszen nélkülük rengetegen meg lennének fosztva sok jó könyvtől nyelvtudás hiányában. Kamper Gergelynek köszönhetjük többek között Cassandra Clare, Joe Abercrombie könyveinek fordítását és Harry Harrison Helyet! Helyet!-jét is. Én még sci-fis körökben találkoztam vele évekkel ezelőtt egyszer-kétszer, utána pedig érdeklődéssel figyeltem, milyen könyveket fordít. Most pedig feltettem neki néhány kérdést, amit ő szerencsére elég hosszan meg is válaszolt, fogadjátok hát szeretettel ezt az interjút. Nita: Mi volt a legelső fordításod? Kamper Gergely: Valamikor a 90-es évek közepén fordítottam három és fél könyvet (a fél egy kisregény volt, amit sosem láttam viszont nyomtatásban) egy kiadónak. Őszinté...

Lobo és Nima bejegyzése indította el azt a hullámot, melynek következtében a bloggerek a blogjukhoz és a recenziós könyvekhez való viszonyukat mesélik el. Ez a téma engem is érdekel, szóval úgy gondoltam, én is megosztok pár gondolatot. Annak idején a bloggerkedést nem könyves bloggerként, hanem a sci-fi témájában kezdtem el még az SFblogon. Az akkori barátom ott bloglot, és kedvem támadt nekem is bejegyzéseket írni. Ott még elég vegyes témákról írtam, ha könyv került szóba, általában sci-firől írtam természetesen. Aztán egy idő után ezt kevésnek éreztem. 2008 végén, 2009 elején annyira sok más műfajú könyvet olvastam, amiről szívesen megosztottam volna a véleményem, hogy úgy döntöttem, nyitok egy új blogot. Így született hát meg a Könyvgalaxis, majd ez a blog és a moly.hu-hoz való csatlakozásom egy egész más világot nyitott meg előttem. Csak úgy tobzódtam a könyvekben, mindent faltam szinte gondolkodás nélkül, ami az utamba került. Ma már sokkal jobban megválogatom, mit olvas...

A Holtak világa - A jóslat egy trilógia első része, mely egy magyarországi zombiapokalipszist mutat be. Ehhez írt egy kiegészítőkötetet Lengyel Dávid, a trilógia egyik írója. Ez pedig nem más, mint a főszereplő, Kozma András személyes naplója, melyben a már jól ismert események mellett sok újdonságot is megtudhatunk. Amikor először kézbe vettem a könyvet, rögtön azt konstatáltam, hogy remekül sikerült a borítója, aztán azt, hogy nagyon vékonyka kis kötet, nem bántam volna, ha a duplája a terjedelme. Nem telt túl sok időbe, hogy kiolvassam, és nem csak a rövidsége miatt, hanem mert kíváncsi is voltam rá, és kellően izgalmas is volt. Kozma András naplója keveréke a személyes naplónak és a terveket, tippeket bemutató naplónak. Ugyanis hol arról olvashatunk, Andris mit tesz annak érdekében, hogy túlélje, milyen elmélete van a vírus kialakulásával kapcsolatban, hol pedig arról, mi zajlik mindeközben a lelkében. Ez utóbbi volt főleg, ami nekem tetszett, ugyanis A jóslatban nem túl sok m...

Meadtól nagyon szeretem a Vámpírakadémia-sorozatot, és annak spinoff-ját, a Vérvonalakat is. Természetes volt hát, hogy rögtön felcsillant a szemem, mikor megtudtam, hogy az Agave megjelenteti az írónő felnőtt sorozatát is. Ráadásul itthon nem nagyon lelhető fel olyan regény, amely a szukkubuszokról szólna, és a fülszöveg is igen kecsegtetőnek tűnt. Georgina Kincaid nappal könyvesbolti eladó, éjjel a férfiak életerejéből lakomázó szukkubusz. De egyszer ő is volt halandó, aki nagy árat fizetett egy hibáért... Szép lassan bontakozik ki előttünk a múltja, miközben egy sorozatgyilkos ólálkodik, aki bebizonyítja, hogy a halhatatlanok is meg tudnak halni, ráadásul két halandó férfi is erősen felkelti főhősnőnk figyelmét. Az elején nagyon élveztem a regényt, jókat nevettem rajta, ráadásul könyvesbolti környezet, és az író, Seth, meg Georgina rajongása az író iránt is tetszett. Jó volt egy olyan főhősnőről olvasni, akár bár természetfeletti, azért vannak olyan kattanásai, mint e...

Sajnos mostanában nagyon elhanyagoltam a blogot, ennek több oka is van. Az egyik az, hogy jelentkeztem egy négy hetes munkára, amire fel is vettek, és amit itthonról, gépről kell végezni. Mire végzek az aznapi melóval, már nincs lelkierőm nekifogni posztot gyártani sajnos. Mindemellett az egyetem is beerősített, jövő héten öt, vizsgának is felfogható zh vár rám, amelyektől már előre rettegek. Szóval elég kaotikusak mostanában a napjaim, ha meg pihenésre kerül sor, inkább olvasok, vagy kimozdulok, vagy csak kattintgatok a neten. Remélhetőleg május közepére túl leszek a dolgaim nagy részén, és az írási kedvem is visszatér, és újabb posztokkal örvendeztetlek meg titeket.